Enyedi Ildikó legújabb filmjét beválogatták a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába 

Enyedi Ildikó legújabb filmjét beválogatták a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába 

Csütörtökön hozták nyilvánosságra, hogy a 74. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába válogatták A feleségem története című filmet, írják a produkció sajtóközleményében. A világ legnagyobb presztízsű, A-kategóriás filmfesztiválját idén július 6-17. között rendezik meg. A szenvedély labirintusába invitáló fordulatos, sodró tempójú film idén ősszel kerül a hazai mozikba a Mozinet forgalmazásában. A feleségem története filmje mellett a Cannes-i versenyprogramba került Mundruczó Kornél Evolúció című filmje is.

sa | 2021. június 03. |

Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett azonos című regénye alapján készült. Az Ezeregyéjszaka-szerűen dús, titokzatos szerelmi történet álarcában, Störr kapitány szeretnivaló, fájdalmasan becsületes figuráján keresztül, elemi módon, az érzékeinken át értjük meg az élet összetettségét, titokzatosságát, törékeny szépségét, megfoghatatlan, uralhatatlan jellegét.

A feleségem történetében Störr kapitányt a holland Gijs Naber, feleségét, Lizzyt a James Bond-, Mission: Impossible-filmekből és a cannes-i Arany Pálmás Adéle életéből ismert világsztár, Léa Seydoux alakítja. Fontos szerepben látható továbbá Louis Garrel (Bernardo Bertolucci: Álmodozók), Josef Hader (Stefan Zweig - Búcsú Európától) Ulrich Matthes (A bukás – Hitler utolsó napjai), Udo Samel (Babilon Berlin), Jasmina Trinca (Fortunata), Sergio Rubini olasz színész, valamint Funtek Sándor és Hajduk Károly.

A film rendezője, Enyedi Ildikó elmondta: 

”Nagy boldogság volt ezek után a fura, dermedt, elzárt hónapok után körbehívni a vezető munkatársakat a hírrel, bár legszívesebben felhívtam volna mindenkit.

Sok friss munka lesz most a filmmel - egy rendezőnek hajtós időszak egy film elindulása. Ezek között a feladatok között kiemelt helyen szerepel egy igazi, erős magyar szinkron elkészítése, amit Báthory Orsi kiváló szinkronrendezővel közösen készítünk, „old school” műgonddal és szeretettel. Reményeink szerint a film eredeti és szinkronizált változatban egyaránt elérhető lesz a mozikban. Ha nemzetközi történetet is írt Füst Milán, egy igazi párizsi nő és egy hollandus hajóskapitány egymást tépő szerelmét, mégiscsak magyarul írta.”

A 74. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába beválogatott film forgatókönyvét Enyedi Ildikó írta, az operatőr Rév Marcell, a vágó Szalai Károly, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Flesch Andrea, a VFX Supervisor Klingl Béla, a zeneszerző Balázs Ádám.

A feleségem története magyar, német, olasz és francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet 1,15 milliárd forintos támogatásával, a német-francia Arte, az olasz RAI, az RTL Klub, az Eurimages és a Kreatív Európa Média közreműködésével készült. További koprodukciós partnerek a német Komplizen Film, az olasz Palosanto films és a patinás francia Pyramide.

UPDATE:  A feleségem története filmje mellett Mundruczó Kornél Evolúció című filmje is bekerült a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába. Gratulálunk az alkotóknak!

A Cannes-i versenyprogram egyébként idén elég erősnek ígérkezik, olyan nagy nevek mutatják be új filmjeiket, mint Wes Anderson, Paul Verhoeven, Jacques Audiard, Kirill Szerebrennyikov, Sean Baker, François Ozon, Asghar Farhadi és Leos Carax. A teljes listát itt találod.

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Várhatóan 2021-ben kerül a mozikba A feleségem története

A jövő év egyik legjobban várt magyar filmje lesz Enyedi Ildikó szerelmesfilmje, A feleségem története, amely Füst Milán azonos című regényét dolgozza fel.

...

Enyedi Ildikó A feleségem történetét a 80-as évek óta készíti - Összekötve 

Enyedi Ildikó most készülő filmjében Füst Milán A feleségem története című regényét dolgozza fel. A rendező most elmesélte, mit jelent számára ez a történet, hogyan határozta meg egész munkásságát az irodalom, sőt beszélt új karanténfilmjéről, a Testről és lélekről sikeréhez kapcsolódó élményeiről és Ulickaja új kötetéről is.

...

A legjobb rendezésért járó Ezüst Medvével díjazták a Természetes fényt a Berlinálén

Mindkét magyar versenyfilm bekerült a díjazottak közé a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale): Nagy Dénes a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét kapta meg Természetes fény című bemutatkozó alkotásáért, Kizlinger Lilla pedig a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medve-díjat nyerte el Fliegauf Bence Rengeteg - Mindenhol látlak című filmjében nyújtott alakításával. 

Hírek
...

Itthon is népszerű longevity-kutató is szerepel az Epstein-aktákban

...

Magyar irodalmárok elemzik Taylor Swift dalszövegeit

...

Novemberben mutatják be a Móricz Zsigmond regényéből készült Vidnyánszky-filmet

...

Kitört a botrány az Odüsszeia Szép Helénája körül

...

Krasznahorkai megköszönte, hogy Merkel mellett ülhetett

...

Az egyik legrangosabb amerikai kiadónál jelenik meg Polgár Judit életrajza

A hét könyve
Kritika
Mit árul el az életedről, ha munkába menet arról ábrándozol, hogy elüt egy busz?
Czakó Zsófia: Senki nem mondja ki, milyen teher gondoskodni egy Alzheimer-betegről

Czakó Zsófia: Senki nem mondja ki, milyen teher gondoskodni egy Alzheimer-betegről

Czakó Zsófia új regénye három generáció női tagjain keresztül beszél nagyon érzékeny családi dinamikákról. Interjú.

Japán vegyesboltoktól az Amerikai psychóig – 7 könyv a céges munka valódi arcáról

Japán vegyesboltoktól az Amerikai psychóig – 7 könyv a céges munka valódi arcáról

Te hogy állsz a munkádhoz? Könyveket ajánlunk a témában. 

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Nem értenünk, hanem érzékelnünk kell a természetet – Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjéről

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Czakó Zsófia: Senki nem mondja ki, milyen teher gondoskodni egy Alzheimer-betegről