Kukkantsatok be Móricz Zsigmond dolgozószobájába!

Kukkantsatok be Móricz Zsigmond dolgozószobájába!

A Filmhíradók Online felvétele szerint Móricz Zsigmond már 1929-ben beengedett egy stábot a dolgozószobájába.

ro | 2021. július 12. |

A Könyves Magazinon az egyik nagy kedvencünk a Tárgyalás című rovat, amikor írók-költők dolgozószobáját, íróasztalát mutatjuk be. Amellett, hogy az alkotók ilyenkor beengednek a saját személyes terükbe, rendszerint elárulnak egy-két részletet arról is, hogyan dolgoznak.

A Filmhíradók Online archívumából kiderül, hogy 1929-ben Móricz Zsigmond is beengedett egy stábot a dolgozószobájába, és bár ez az év a hangosfilm születésének dátuma, a rövid felvétel hangot nem rögzített, és csupán egy felirat adja a filmnézők tudtára, hogy ezúttal Móricz Zsigmond, a "Légy jó mindhalálig nagy sikert aratott színmű szerzőjének" dolgozószobájába nyerhetnek bepillantást. A felvételen az látszik, hogy Móricz a kéziratokkal megpakolt íróasztala mellett veri az írógépet, mögötte könyvekkel teli szekrény. Majd egy hirtelen vágással Vaszary Pirit látjuk, aki a Légy jó mindhalálig főszerepét játszotta.

A Légy jó mindhalálig korábban szerepelt az Újraolvassuk a kötelezőket rovatunkban is: akkor azt írtuk róla, hogy Móricz nem gyerekeknek szánta a könyvét, hanem társadalmi regényként aposztrofálta, a korabeli kritika pedig lélektani regényként tekintett rá. A teljes cikket ITT tudjátok elolvasni!

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Légy jó mindhaláligot a tanároknak kellene kötelezően elolvasniuk

A Légy jó mindhalálig nem ifjúsági regény, Nyilas Misi története a felnőtteknek szól. Miért? Mert erős kritikája az iskolarendszernek, a tanároknak, a tanítási módszereknek és általában a felnőttek világának.

...

Szabó Magda: „Hogy is születnek ezek a regények? Tulajdonképpen nyugtalansággal.”

1969. márciusában a Filmhíradó látogatást tett Szabó Magda otthonában. A felvételen az író a könyvespolca előtt mesél arról, hogyan kezdett el írni és miféle nyugtalanság hajtja, amikor belefog egy regénybe. 

...

Bereményi Géza: Móricztól tanultam a legtöbbet az idők színének változásáról

Bereményi Géza önéletírásában, a Magyar Copperfieldben a Teleki tér mellett az egyik fontos helyszín a Fiumei úti sírkert is, ahová gyerekként gyakran látogatott ki az egyik szomszédjával. Az író most egy irodalmi sétán mesélt az ott nyugvó hősökről és nagy írókról. 

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

Mire képes valójában az AI, és kell-e tartanunk attól, hogy elpusztítja a világot? 

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

bs
bs

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Olvass!
...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak.