Meghalt Szurdi Miklós színész, rendező

Hetvenhárom éves korában meghalt Szurdi Miklós színész-rendező – írta Erdőkertes polgármestere, dr. Pásztor László nyomán a Telex. Szurdi hosszantartó, súlyos betegséget követően hunyt el.

sa | 2024. február 12. |

Pásztor azt írta a Facebookon, azért is kedvelte Szurdit, mert „fiatalos gondolkodása és sajátos világlátása ösztönzően hatott a környezetére.”

Szurdi Miklós művész volt. Egy ember, akire számíthattam. Munkaerő, aki szívén viselte Erdőkertes kulturális életét.

Szurdi a Színház- és Filmművészeti Főiskolán előbb a színész, majd a rendező szakot is elvégezte a hetvenes évek folyamán. Dolgozott filmgyári asszisztensként, 1983-tól a Mafilm és a Magyar Televízió rendezője volt. Számos színháznak volt munkatársa, rendezője: a kecskeméti Katona József Színháznak, a szolnoki Szigligeti Színháznak, a Nemzeti Színháznak, a Veszprémi Petőfi Színháznak.

2003 és 2008 között a székesfehérvári Vörösmarty Színházat igazgatta. 2007-ben ő rendezte meg itthon először Elton John és Tim Rice Aida című musicaljét, amit 2010-ben újra színpadra állított. Pályafutása során számos Shakespeare-darab rendezője is volt. Hozzá is kötődnek olyan televíziós produkciók, mint a Linda, az Angyalbőrben vagy a Família Kft.

Háromszor nősült, mindegyik házasságából két gyereke született.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

Mit keres a 2026-os Margó-díj győztes kötetében Károlyi Csaba irodalomkritikus? Interjú. 

Szerzőink

bs
bs

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Az Oasis 35 év alatt megalakult, feloszlott és feltámadt, mégsem változott semmit

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!