Jodi Picoult új regénye felteszi a kérdést: vajon Shakespeare műveit valóban a költő írta, esetleg női segítsége is akadt:? A By Any Other Name egyszerre helyezi történelmi távlatokba a női szerzők sorsát, miközben napjaink vitáira is reflektál, például arra, hogy a nőket máig kevesebb elismerés övezi az irodalmi életben.
A női szerzők sorsa
Jodi Picoult a kortárs irodalom meghatározó alakja, aki több mint harminc éves pályafutása során már több tucat könyvet írt. Mégis úgy érzi, hogy harmincadik kötete, a By Any Other Name eddigi legfontosabb alkotása, amely angolul augusztus 20-án jelenik meg.
Nem tudom, hiszek-e a reinkarnációban. De úgy érzem, ez az a történet, amit el kellett mondanom”
– mesélte az író, aki legendásan gyorsan alkot. Bár Picoult hétvégén általában nem ír, mégis munkamániásnak tartja magát, mert amint befejez egy regényt, másnap máris újabb történeten kezd el dolgozni.
A By Any Other Name két idősíkon játszódik: Emilia Bassano, Anglia első publikált női költője, és Melina Green, egy modernkori drámaíró történetét meséli el.
Bassano a 17. században élt, és egyes történészek szerint ő lehetett a Shakespeare szonettjeinek Fekete Hölgye. Neve azonban feledésbe merült, míg férfi kortársai neve fennmaradt. A modern történetszálban Melina Green, egy kitalált drámaíró a lakótársa nevét használva ér el sikert, aki történetesen egy fekete férfi.
Picoult elmondása szerint a regény megírását hosszú és alapos kutatómunka előzte meg. Az író különösen izgalmasnak találja a Shakespeare körüli több évszázados vitát, amelynek során Mark Twain és Walt Whitman mellett
számos neves személyiség kétségbe vonta, hogy a Shakespeare-drámákat valóban a bárd írta-e.
Picoult regénye azonban ennél is tovább megy: lehet, hogy Shakespeare műveit valójában egy nő írta? „Nem azért írtam ezt a könyvet, mert dühöngő őrült vagyok. Azért írtam ezt a könyvet, mert erre utaló információkat találtam” – mondja a szerző.
Az író kutatása
A regényhez Picoult utánaolvasott, hogy hogyan működött a színházi világ Bassano és a Shakespeare korában, és olyan információkkal szolgál, amelyek alátámasztják, hogy a drámaíró nem egyedül alkotott. „Nem furcsa, hogy Shakespeare halála után egyetlen könyve sem volt a tulajdonában? Tudomásom szerint, amikor meghalt, egy korabeli drámaírótól sem maradt fenn olyan bizonyíték, ami a költő haláláról szólt volna” – mondta a szerző a People-nek.
Jodi Picoult az Atlantic cikkében a Shakespeare körüli szerzői vitákkal kapcsolatban azt olvasta, hogy a költő soha nem tanította meg olvasni a lányait, ami igencsak meglepte:
„Nehéz elképzelni, hogy az az ember, aki fantasztikus karaktereket alkotott, nem tanította meg a lányait írni és olvasni.”
Ismét súlyos témához nyúlt
Picoult kötete a jelen társadalmi kérdéseire is reflektál, például arra, hogy a női alkotókat máig kevésbé ismeri el a kritika. Az író korábbi regényeiben is feldolgozott már olyan kényes témákat, mint az abortusz, a rasszizmus, az iskolai lövöldözések, vagy a kényszersterilizálás.
Az Életszikrában azt a kérdést boncolgatja, hogy figyelembe lehet-e venni egyszerre egy várandós nő és egy meg nem született gyermek jogait. Az abortusz-vita köré felépített krimi az időben visszafelé mesél egy történetet, amelynek szereplői többszörösen érintettek a kérdésben. Második látásra című kötete Vermont állam történelmének egyik ritkán tárgyalt, szégyenletes epizódját villantja fel, amikor jó száz éve – a tudomány nevében – több száz kényszersterilizálást hajtottak végre.
Saját tapasztalatok
A szerző saját élményei is alátámasztják a regény központi kérdését. Picoult néhány éve lányával, Samantha van Leerrel vitte színpadra 2012-ben megjelent Between the Lines című ifjúsági regényét, amelynek adaptálása során olyan nehézségekbe ütközött, amelyek a mostani kötet megírására ösztönözték.
„Arról akartam írni, hogy 400 év alatt milyen keveset változott ez a jelenség. Szó szerint válaszúthoz érkeztünk ebben az országban, ahol a nőket megfosztják jogaiktól és ahol a nők hangja nem számít.
Azt hiszem, talán ez a legjelentősebb történet, amit valaha írtam, mert ez a valóságunk lenyomata”
– mondta Picoult.
A szerzőnek nem az a célja, hogy meggyőzze az olvasókat Shakespeare szerzőségének kérdéséről, hanem az, hogy bemutassa mindazt, amit a kutatásai során felfedezett, és hogy az olvasók maguk hozzák meg a saját döntéseiket. „Ha csak egy ember is elgondolkodik a kérdésen, amit ez a könyv feszeget, már megérte megírni” – mondta.
