Jafar Panahi iráni filmrendező It Was Just an Accident című filmje nyerte a 2025-ös cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díját. A film több szempontból is kiemelkedő: az iráni politikai rendszert kritizálja, ami miatt titokban kellett forgatni, sőt, a rendező saját élményeit is beledolgozta a filmbe.
A középpontban öt karakter áll, akik egyik nap megtalálják azt a személyt, aki kínozta őket a börtönben. A film bátor és őszinte módon dolgozza fel Irán jelenlegi politikai légkörét. A rendező saját élményeiből dolgozott, hiszen korábban többször is bezáratták politikai felszólalásai (és alkotásai) miatt. 2010-ben 20 évre eltiltották a filmkészítéstől, 2023-ig pedig az országot se hagyhatta el.
Panahi viszont tovább forgatott, ez a filmje is titokban készült.
A díj átvételekor rövid felszólalásában azt mondta: a filmet azoknak a művészeknek ajánlja, akik kénytelenek voltak politikai okokból elhagyni Iránt, és reméli, egy nap majd visszatérhetnek, hogy újra alkothassanak hazájukban.
A hírhez könyveket is ajánlunk, ezúttal iráni szerzők tollából.
Marjane Satrapi: Persepolis
Talán az egyik legismertebb iráni alkotás Marjane Satrapi Persepolis című képregénye. Mardzsi még csak tízéves, amikor a nőket kendők viselésére kötelezik, jogaikat korlátozzák és Irak ledobja az első bombát Teheránra. A lány változást akar, tüntetésekre jár, ellenáll, majd szülei Ausztriába küldik tanulni. Pár évvel később viszont visszatér hazájába, ahol már idegenként érzi magát.
A Persepolis olyan, akár egy diktatúra elleni kiáltvány. Szívszorító, őszinte, de egyben vicces alkotás az iszlám forradalomról és annak követkeményeiről.
A történetből díjnyertes film is készült 2007-ben.
Satrapi ma már egy világsztár, rajzol, ír, rendez, színészkedik és kiállításokat is tart. A Persepolis pedig csak az első lépés volt, hogy az elnyomás és erőszak ellen küzdjön, nemrég Mahsa Amini miatt kezdett megint képregényrajzolásba, tavaly egy filmje is megjelent.
Azár Náfíszi: A Lolitát olvastuk Teheránban
A nyolcvanas évek iszlám forradalma teljesen átszabta az iráni nők életét. Azár Náfíszi Amerikában tanult, rálátott egy másik irodalomra, kultúrára, egy másfajta életre, ahol a szabadság fogalma sokkal természetesebben cseng. Náfiszi elsőkézből tapasztalta meg, milyen volt az 1979-es forradalom, hogyan lépett be a halál a mindennapokba, és hogy csak egyetlen menekvés lehetséges. Ebben a könyvben ezt a menekülést írja meg. Az angol és amerikai irodalom professzoraként hetente összeült a legtehetségesebb diáklányaival, hogy betiltott nyugati klasszikusokat beszéljenek meg.
Ez a könyv nemcsak a kultúrák közötti különbségekről mesél, hanem azokról a nőkről, akik az iráni elnyomásban élnek.
Ottessa Moshfegh: Eileen voltam
Eileen Dunlop egy 24 éves lány, akinek az élete egyik napról a másikra a feje tetejére áll. Azt hitte, már nem vár rá meglepetés, és szeretet nélküli életét az alkoholista apja gondozásával és a fiatalkorúak börtönében végzett titkárnői állásával fogja kitölteni. Napjait a szökésről való ábrándozással tölti és igyekszik magát a felszínen tartani. Viszont a láthatáron feltűnik Rebecca, aki szinte teljesen tökéletes és elbűvölő, ami pedig még fontosabb: az addig láthatatlan Eileen barátja lesz.
De frissen jött barátságukat nem tudják sokáig élvezni, ugyanis a lány egy bűnügyi nyomozás közepébe sodródik.
„Egy nyugtalanító, vészjósló, perverz és helyenként vicces történet egy nőről, akit senki nem szeret” – írtuk a hét könyve kritikánkban. Ottessa Moshfegh az Egyesült Államokban született, édesanyja horvát, édesapja iráni zsidó származású.
Fotó: Youtube / France 24
