„Párizsban mindig van mit felfedezni – magyarázza Marjane Satrapi a Marie Claire interjújában. – Az a rengeteg kulturális program, a város szépsége – még a lakosokat is szeretem, tetszik, ahogy morognak, mert magamra ismerek bennük. Hozzájuk hasonlóan én is egy kicsit mindig rosszkedvű vagyok, de nem igazán.”
Az iráni-francia művész, aki először a képregényeivel vált híressé, ezúttal egy fekete komédiát rendezett. A Párizsi pillanatok humoros elmélkedés életről, halálról – és persze Satrapi lakhelyéről, a városok városáról.
Persepolistól Párizsig
Marjane Satrapi a Persepolisszal vált nemzetközileg ismert művésszé. A kétrészes képregényben
őszintén és humorosan számol be teheráni gyerekkoráról,
az iráni forradalmat követő növekvő elnyomásról, viharos bécsi gimnáziumi éveiről, hazatéréséről, rövid életű házasságáról és végső emigrációjáról Párizsba. A történetből 2007-ben animációs film is készült, ami Cannes-ban megosztva megkapta a zsűri nagydíját, és Oscarra is jelölték.
A Persepolisszal egy időben jelent meg franciául Asszonybeszéd című képregénye, majd egy évvel később a Szilvás csirke, melyből 2011-ben készült élőszereplős mozifilm. 2019-ben Radioakítv címmel rendezett életrajzi filmet Marie Curie-ről, főszerepben Rosamund Pike-kal.
Bár egy 2023-as interjúban Satrapi kijelentette, hogy végzett a képregény műfajával,
idén tavasszal jelent meg az általa szerkesztett Woman, Life, Freedom (Nő, élet, szabadság),
melyben ismét láthatjuk rajzait. A képregényes esszékötet középpontjában Mahsa Amini halála és az azt követő tüntetéshullám áll; ahogy Satrapi elmagyarázta, a kötettel elsősorban a nyugati világ figyelmét akarta felhívni arra, hogy mi történik Iránban.
Az elfeledett énekes és a rémült kaszkadőr
Satrapi ötödik filmje, a Párizsi pillanatok rövid történetek sorozata. A film szereplői, akiknek élete itt is, ott is egymásba fonódik, a város utcáit járva szemtől szembe kerülnek a megmásíthatatlan ténnyel: az élet véget ér.
Giovanna (Monica Bellucci), az olasz operaénekes, aki 15 éve nem állt színpadra, egy nap a hullaházban ébred,
miután tévesen halottnak nyilvánították. Ám az igazi sokk csak ezután érkezik: úgy tűnik, a világot már a halálhíre sem rázza meg.
Monica Bellucci a Párizsi pillanatokban. Forrás: Cirko Film / Studiocanal
Marie-Cerise (Charline Emane), a súlyos depresszióba süllyedt kamaszlány végső, elkeseredett elhatározásra szánja el magát – azonban egy váratlan fordulatot követően megmenekül, és a legvalószerűtlenebb embernek elmondja mindazt, amiről a pszichiáter irodájában csak hallgatni tudott.
Mike (Ben Aldridge), a brit kaszkadőr nap nap után épületekről veti le magát és motorokon száguld, mígnem egy baleset következtében kénytelen feltenni magának a kérdést:
mi van, ha a kaszkadőr nem akar meghalni?
A különböző sorsok és életek felett pedig ott lebeg a hófehér hajú, elbűvölő Édouard (André Dussollier), aki egy true crime sorozat műsorvezetőjeként hátborzongató bűntényekkel szórakoztatja Párizs lakóit – ám rá kell jönnie, hogy ő maga sem halhatatlan.
Kis halálok, nagy város
Bár úgy tűnhet, a halálról beszél, a Párizsi pillanatok valójában az életről szól. A szereplői súlyos gyásszal küzdenek – gyászolják az életüket, szeretteiket és, Bellucci kifejezésével, azokat az „apró halálokat”, amik az élet elkerülhetetlen részei –, de a halál közelsége végül élni akarást, reményt gyújt bennük.
„A magam részéről leszarom az »utókort«
– jelenti ki Satrapi. – Nem érdekel, mit mondanak rólam a halálom után. Sokkal többet számít, hogy azok, akik szeretnek, most megmondják nekem. (…) Hívj fel most, amíg élek! Mert lehet, hogy holnap már nem leszek itt.”
Gwendal Marimoutou és Ben Aldridge a Párizsi pillanatokban. Forrás: Cirko Film / Studiocanal
Satrapi nem riad vissza a komoly témáktól és azok komikus ábrázolásától – Marie-Cerise története sokak számára akár túl is feszítheti a húrt –, a halál kérdésköréhez fűzött kommentárja pedig világos. Lehet, hogy mindannyian a halál felé tartunk, mielőtt azonban odaérnénk, egyetlen dolgunk van: élni.
„Ha élsz, akkor élsz – üzeni mindannyiunknak a kávézóba betérő rendőr (Roschdy Zem).
– Eleget szomorkodhatsz majd, ha meghaltál.”
A Párizsi pillanatok sötét, vicces, okos és érzékeny elmélkedés. A film végével mindannyian kicsit könnyedebben hagyhatjuk hátra a mozi sötétjét, hogy visszatérjünk városunkhoz és életünkhöz.
Nyitókép: Cirko Film / Studiocanal
