„Szomorúan osztjuk meg Veletek a hírt, hogy tegnap este hosszú betegség után elhunyt szerzőnk, F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus. Ahogy fia, Benedek fogalmazott: Zsuzsa békésen elaludt, életét kerek egészként élte meg, és nem volt benne semmilyen rossz érzés az elmenéssel kapcsolatban" – tudatta Facebook-oldalán a Nyitott Akadémia. Hozzátették: Mindig szeretettel fogunk emlékezni rá: kedves, okos, melegszívű, karakán ember volt, aki igen sokat tett a hazai pszichológiai ismeretterjesztésért már akkor is, amikor ez még nem volt divat.
F. Várkonyi Zsuzsa 1948-ban született, az ELTE-n szerzett klinikai pszichológusi diplomát, majd terapeuta képzéseit Budapest után Némettországban, Svájcban, Liechtensteinben, Franciaországban és Amerikában folytatta. Szakterületei a kapcsolatkezelés, játszmák, önismeret, szülés/születés-élmény voltak, illetve foglalkozott homeopátiával is. Pszichológiai munkája mellett szépirodalmi köteteket is írt.
Férfiidők lányregénye
„A szép-emberit akartam megírni, azt, amit az én túlélőimtől kaptam, láttam. Az ocsmány-emberit már annyian megírták, és olvassák is boldog borzongással. Hátha a szépre is lesz kíváncsi szem és fül. Ezt a történetet nekik, az élesfülűeknek ajánlom. Csak meg kell hallani a gyógyító szavakat. 1948. Mindenkinek mást jelent. Én például a születésemmel voltam elfoglalva. Ennek a történetnek a hősei a túléléssel küszködtek. Talán szebben, mint sok kortársuk. Mert korábbi életükből volt elegendő szeretetforrásuk, ami nemcsak 44 traumáját segített begyógyítani, hanem 1950-et is átvészelni.
Szabad-e ebben a férfivilágban leírni, hogy a gyógyítás mindig a szeretetről szól? Nekem hivatásom is ez lett. Ugyanerről írok pszichológiai könyveimben is.
Csak ez most egészen más. Személyes” – írta F. Várkonyi a honlapján.
F. Várkonyi családjában 1944 nyarán 32 ember halt meg, főleg Auschwitzban. „Amikor gyerek voltam, a szüleink irreálisan, felfoghatatlanul hisztérikusan fogadtak, ha egy negyedórát késtünk otthonról, abban az időben, amikor autóforgalom is alig volt az utcán. Ezekből a hisztérikus, aránytalan reakciókból tudtuk meg, hogy itt valami nagyon nagy dráma történhetett, ha a szüleink annyira természetesnek veszik, hogy egy gyerek vagy egy felnőtt egyetlen szempillantás alatt eltűnhet.
Tulajdonképpen abban a korszakban kezdtem felnőni, amelyet a regényben leírok, a szereplők vegyesen vannak ötvözve a környezetem általam nagyon szeretett figuráiból.
Én azt a hagyatékot kaptam a családomtól, hogy próbáljunk meg békésen élni, gyűlölet nélkül, és keressük meg minden társadalmi rétegben azokat, akik tisztességesek, akik szerethetők, akikhez van közünk."
1948
A Férfiidők lányregénye középpontjában az 1948-as év áll, amikor Körner Aladár nőgyógyásznál egy kétségbeesett asszony jelenik meg egy hallgatag, fiatal lánnyal. Klára a háború során szüleit és testvéreit is elveszítette, tizenhat éves, kórosan sovány, olyan, mintha nem akarna felnőni. A férfi, aki családjából egyedüliként élte túl a vészkorszakot, hamar felismeri a lány szótlansága és kamaszos dühe mögött azt a magányt és elképesztő szeretetvágyat, amellyel neki is nap mint nap meg kell küzdenie.
Aladár és Klára között rövid idő alatt különleges, mások számára nehezen értelmezhető barátság szövődik. Egy barátság, amely felette áll minden társadalmi normának, és segít, hogy a háború elmondhatatlan szörnyűségei után e két ember újra megtanuljon élni és szeretni.
A regény idejéről a Könyves Magazinnak adott interjújában azt mondta, hogy „Én teljesen ösztönösen írtam ezt a könyvet, mint egy memoárt, tehát elméleti megfontolások nélkül. Gyerekkorom óta írok az asztalfióknak fikciót, de soha így még nem írtam, nem is tudom, hogyan keletkezett.
Szinte napra pontosan tudom, hogy 2002 márciusában egy londoni barátunk konyhájában ülve írtam le az első mondatot, és három hónap alatt megvolt a könyv – gondoltam én.
De amikor a kiadónak odaadtam, azt kifogásolták, hogy az utolsó 10-20 évről csak naplójegyzetek szólnak, és hiányzik a prózai leírás. Szó szerint azt kérdezte tőlem a főszerkesztő, hogy „mi az, megunta?” Azt mondta, meg kell írni azt is. Akkor nagyon elbizonytalanodtam, mert az első három fejezetet belső késztetésre írtam, és szokatlan volt, hogy rendelésre kell írnom. Majdnem egy évig vacakoltam, csak gondolkoztam róla. És amikor megszületett a belső engedély, hogy megírhatom, akkor megint egy hónap alatt megvolt a negyedik fejezet. Így készült el 2003 nyarára a teljes könyv, ami a 2004-es könyvfesztiválon jelent meg először."
Az Oscar-esély: Akik maradtak
A 2004-ben megjelent Férfiidők lányregénye című regényéből Tóth Barnabás készített adaptációt Akik maradtak címen. 2020-ban Magyarországot ez a film képviselte az Oscar-díj-versenyen, ahol bekerült a legjobb 10 külföldi alkotás közé. A Magyar Mozgóképszemlén elnyerte „Az év legjobb játékfilmje” elismerést és további három kategóriában az első díjat.
„A Férfiidők lányregénye a túlélés és az összekapaszkodás regénye: a család nélkül maradt kamasz Klára és a negyvenes éveit taposó Aladár a semmiből, a hiányból építenek olyan fogódzókat, amelyek segítségével képesek túlélni a traumatikus negyvenes, és az egyre kilátástalanabb ötvenes éveket" – írtuk a kötetről. F. Várkonyi Zsuzsával a film megjelenésekor interjút is készítettünk, ami itt olvasható, illetve Béke volt című, az Open Books gondozásában megjelent könyvét az őszi Margón mutatták be, erről pedig itt olvashatsz.
Az uszulás mint biológiai reflex
„A zsidó szót, ahogy nyilván most is kerülöm, azokban az években sem emlegették. Ennek nemcsak a háború végéig tartó hivatalos antiszemitizmus volt az oka, hanem az is, hogy a háború utáni években sem történt társadalmi szinten lelkiismereti, megbékélési felvilágosítás, szemben bizonyos országokkal, például Nyugat-Németországgal. Ott nem lett tabu és nem vált szitokszóvá. Bár kialakulását szociálpszichológiailag el lehet magyarázni, mi abban nőttünk fel, hogy nem beszélünk ilyesmiről. Hiszen ugyanazok az emberek, akik részt vettek a negyvenes években a magyar zsidóság kiirtásában, továbbra is itt éltek körülöttünk. De én nem erről akartam írni, hanem arról, hogy
a csoport–csoport elleni uszulás bármilyen történelmi időben, bármilyen földrajzi térségben biológiai reflexünk.
Az elmúlt 75 évben is nagyon sok helyen felütötte a fejét a népirtásig menő csoportgyűlölet, én pedig azt szeretném, ha a legkülönbözőbb társadalmi csoportok ezen a példán keresztül is megértenék, hogy ez az, amit józan ésszel, a döntéshozók és hangadók erkölcsi felelősségével meg kell akadályozni. Hiszen bármikor bármelyik csoportot utolérheti ez" – mesélte a vele készült beszélgetésben.
Kép: F. Várkonyi Zsuzsa - forrás: Nyitott Akadémia Fb-oldala
