1949-ben született etnikailag vegyes családban, az anyja várnai bolgár volt. A Zágrábi Egyetemen végzett összehasonlító irodalomtudomány és orosz szakon, majd az írás mellett kutatóként is aktív maradt az egyetem Irodalomelméleti Intézetében.
Krasznahorkai László két könyve és Esterházy Péter A szív segédigéi című műve is felkerült a Calvert Journal 100-as listájára Nabokov, Ulickaja, Alekszijevics vagy Bulgakov mellé.
A jugoszláv háború kitörésekor határozottan háborúellenes és nacionalizmusellenes álláspontot képviselt, és kritikusan írt a nacionalizmusról, a háború ostobaságáról és törvénytelenségéről, ami miatt hamarosan a horvát média, illetve más írók és közszereplők céltáblája lett. Árulónak, közellenségnek, illetve boszorkánynak nevezték. 1993-ban hagyta el az országot a nyilvános zaklatások és amiatt, mert
“nem tudta megszokni a hazugságok folyamatos terrorját a politikai, a kulturális és a mindennapi életben”.
Ezután európai és amerikai egyetemeken tanított, majd 1996-ban Amszterdamban telepedett le. Az írás mellett számos amerikai és európai irodalmi folyóiratnak is munkatársa volt.
Novellás- és esszékötetei is megjelentek, mint például a magyarul is olvasható Štefica Cvek az élet sűrűjében, Banyatanya, A feltétel nélküli kapituláció múzeuma vagy A fájdalom minisztériuma. Könyveit több mint húsz nyelvre fordították le. Forsiranje romane reke című kötetéért NIN-díjjal jutalmazták 1988-ban (az elismerést minden évben a legjobb kortárs jugoszláv regény kapta.)
![Szécsi Noémi: Nem a tökéletes anyaság a cél [Ezt senki nem mondta!]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/4/42748/fe_580_320_szecsi_noemi_ezt_senki_nem_mondta.jpg)
