Dragomán György friss Facebook-bejegyzése szerint szerda este egy nullra vezetett a magyar válogatott, amikor megcsörrent a telefonja, és egy bukaresti, szintén focirajongó barátja hívta, hogy megkérdezze: „tudok-e a politika terhei ellenére szurkolni a csapatnak, tudok hát, mondtam erre én, nem tudnék nem szurkolni, tudja jól, hogy van ez, tudja hát, szinte láttam, hogy bólint a vonal túl felén, közben az jutott eszembe, hogy nyolcvanhatban az emeletes ágyam tetején takaró alá bújva táskarádión hallgattam, hogy mi történik Irapautoban, számoltam a szovjet gólokat és sírtam, az ilyenfajta fájdalom beépül a test mélyére a kötőszövetekbe, nincs mit tenni, szurkolni kell, azértis, csakazértis”.
A focirajongó barát erre azt válaszolta, hogy akkor szurkoljanak együtt, a román kifejezést (hai sa tinem pumnul), úgy kellene fordítani, szorítsunk, de Dragománnak erről mindig az a Bereményi-sor jut eszébe (Cseh Tamás hangján), hogy „Arthur, Arthur két öklöd a zsebben, a két ököl a zsebben már ronggyá rohadt”. Dragomán szerint így kell fordítania azt, hogy „tinem pumnul”, ezt jelenti a szurkolás. Hozzátette: Bereményi meg Cseh ezt már anélkül lefordították, hogy tudtak volna románul, „ezt a teljesen bolond csak azértis akaratot, amikor persze tehetetlen vagy, tudod, hogy nem tőled függ, de mégis, mégis”.
Dragomán szerint kérdés persze, „Arthur Rimbaud is be van-e akkor tiltva itt minálunk tizennyolc év alattiak számára, és Paul Verlaine is, és kettőjük szerelme is, ez jutott még közben eszembe, a politika mocska, hogy ez minek kellett, a sportban pont az a szép, hogy el lehet hinni, hogy vannak szabályok, van igazság, még ha igazságtalan is, Ottlik is hogy hitt az atlétikában, és mi is hogy hittünk benne, ott és akkor, a fociban is, Bölöni góljaiban, a politika meg arról szól, hogy úgy írjuk át a szabályokat, ahogy nekünk tetszik, hagyjuk, hagyjuk, ne gondoljunk rá, szurkoljunk, tinem pumnul, a két ököl a zsebben”.
Az író a következővel zárja bejegyzését: „Szurkoltunk, közben lett, ami lett, egy egy, aztán kettő egy, csoda, hátha-hátha, aztán kettő kettő, nem baj, Esterházyra gondoltam közben, arra, hogy megírta, három kettőre győztünk Bernben, ez nekünk szól, a mostnak, a mának, Péter üzent ide, a tizenhatos mélyéről, most lesz három kettő, most mindjárt, tudjuk, érezzük, a két ököl a zsebben, az utolsó percben megint és újra a hálóba csavarodik majd a labda, Péter meglátta, megírta, így lesz, így kell lennie. Szurkoltunk F.-el, és Péterrel, az időn és téren át, hátha hátha”.
Esterházy Péter és a foci kapcsolatáról a testvére, Esterházy Márton mesélt a Könyves Magazin EP-különszámában, így szóba került, milyenek voltak a korai és a felnőttkori közös futballozások, és EP hogyan viselkedett a pályán és azon kívül, ha labdarúgásról volt szó. Az interjú egy részletét ITT tudjátok elolvasni.
