Donald Trump megírná a könyvek könyvét, de nehezen talál kiadót

Donald Trump volt amerikai elnök azt állítja, a két legrangosabb kiadótól kapott ajánlatot könyve megjelentetésére. Az öt nagy kiadó közül azonban egy sem tervezi kiadni elnöki memoárját.

fk | 2021. június 17. |

Majdnem öt hónap telt el azóta, hogy Donald Trump leköszönt, a nagy kiadók azonban még mindig ódzkodnak attól, hogy megjelentessék az ex-elnök könyvét, holott a Fehér Házat elhagyók memoárja jellemzően bestseller szokott lenni – írja a Politico. A vonakodásukban több tényezőnek is szerepe lehet, közrejátszik például a félelem, hogy bármit is írna Trump, kétséges lenne az igazságtartalma. Az egyik nagyobb kiadó szerint például problémás lehet, ha a könyvben Trump még azt sem ismeri el, hogy elvesztette a választásokat.

Nem jellemző, hogy egy korábbi amerikai elnök nehezen tudna könyvet megjelentetni a komoly kiadóknál. A most kialakult helyzetet még fokozza, hogy Trump több korábbi tanácsadója könnyedén szerződést kötött nagyobb kiadókkal, a korábbi alelnök, Mike Pence például a Simon & Schusterrel.

Trump egyébként azt állítja, ő is kapott felkéréseket. Múlt pénteken azt nyilatkozta, két nagy, rangos kiadótól is kapott ajánlatot, de egyelőre elutasította őket, mindez azonban nem jelenti azt, hogy később sem fogja elfogadni valamelyiket, mivel már elkezdte írni a könyvét.

A Politico megkereste az öt legnagyobb amerikai könyvkiadót, a Penguin Random House-t, a Hachette Book Groupot, a HarperCollinst, a Macmillan Publisherst és a Simon & Schustert. Egyik sem tud arról, hogy Trump ajánlatot kapott volna. A Trump-memoár ellen korábban komoly tiltakozás volt a könyvszakmábanAmerikában több száz szerző, szerkesztő és ügynök írta alá azt a nyílt levelet, amelyben arra kérik a kiadóvállalatokat, hogy ne adják ki Donald Trumpnak várhatóan az elnökségét követően megjelenő visszaemlékezéseit. 

Könyvek azért így is fognak születni a Trump-korszakról, az ex-elnök legalább tizenkét újságírónak fog interjút adni azokhoz a könyvekhez, amelyek az elnökségéről szólnak majd. A The Guardian pedig a minap arról számolt be, hogy veje, Jared Kushner is könyvet ír a Trump-elnökség éveiről (ő nem mellesleg elnöki tanácsadó volt ezidőben). A Broadside Books tegnap jelentette be, hogy a memoár 2022-ben érkezik, Kushner pedig már el is kezdett dolgozni rajta. A várakozások szerint a Közel-Kelettől az igazságügy reformján át egészen a pandémiáig mindenről szó esik majd benne.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Donald Trump legalább 12 újságírónak nyilatkozik a róla készülő könyvekhez

Donald Trump volt amerikai elnök legalább tizenkét újságírónak fog interjút adni azokhoz a könyvekhez, amelyek az elnökségéről szólnak majd.

...

Egy új könyv szerint Donald Trumpot a KGB nevelgette

Megdöbbentő teóriával állt elő egy korábbi orosz ügynök, Jurij Svec (Yuri Shvets) Donald Trumppal kapcsolatban: egy új könyvben, amelynek címe  American Kompromat.

...

Amerikában nyílt levélben tiltakoznak egy esetleges Trump-memoár ellen

Az amerikai ex-elnökök rendszerint könyvet írnak a mandátumuk lejárta után, viszont az amerikai kiadói szakmában sokan tiltakoznak az ellen, hogy Trumpnak memoárja jelenhessen meg.

SZÓRAKOZÁS
...

Morcos és jóképű orvosokkal jön A szerelem képlete filmváltozata

Hogyan lesz a megjátszott randikból igaz szerelem? 

...

Folytatást kap a Stephen King-thriller, amiben különleges gyerekeken kísérleteznek

Lehet esélyük a hatalommal szemben?

...

Havas Jon is csatlakozik a Harry Potter-sorozathoz

Kit Harington egy korábban bejelentett színész helyére érkezik.

Kiemeltek
...

Egy dadogás története – a Könyves Magazin heti hírlevele

Dragomán György vallomása a gyerekkoromba repített vissza.

...

P. Szathmáry István: Papírozás

Miért tud valaki könnyebben kapcsolódni egy kutyával, mint a saját fiával? P. Szathmáry István tárcasorozatának új része. 

...

Émile Zola íróként az igazságot, fotósként a családi szeretetet örökítette meg

Zola, a fényíró címen nyílt kiállítás a Mai Manó Házban, ahol a francia író eddig ismeretlen oldalát ismerhetjük meg. 

A hét könyve
Kritika
Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről
Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Nádas Péter a halála előtt egy kettévágott tökről küldött fotót régi barátjának: vers született.

Olvass!
...

Derűvel az öregedés ellen? – Olvass bele Soma Mamagésa legújabb könyvébe!

Hogyan őrizhetjük meg az életörömöt az időskor közeledtével is? Ebben segít Soma Mamagésa.

...

Két magyar szabad nő, akikre az amerikai elnökök is hallgattak: Olvass bele Kirmen Uribe regényébe!

Olvass bele A delfinek előző élete című regénybe!

...

A nyugtalanság is csak mintázat, féreglyuk benne az ismétlődés – Olvass bele Márián Gábor verseskötetébe!

A valóság sokkal több egy költő kezében, mint gondolnánk. Olvass bele!