Dolgok Könyvtára nyílt a budapesti Goethe Intézetben

sa | 2022. május 09. |

Tizenöt tárgyat, köztük projektort, gördeszkát, távcsövet, laminálót és játékokat is lehet kölcsönözni csütörtöktől a Goethe Intézetben kialakított Dolgok Könyvtárában, amely az intézet július végéig tartó, Grüne Kiste elnevezésű fenntarthatósági hónapjai részeként indult útjára.

Az új kezdeményezés négy tematikus területen - kirándulás/piknik/szabadidő, gyerekeknek szóló szórakozás, közösségi médiaeszközök és csináld magad - kínál termékeket, amelyeket hét napra lehet olvasókártyával kölcsönözni. A projekt kísérleti jelleggel indult és egyelőre a fenntarthatósági hónapok ideje alatt működik, ugyanakkor, ha sok lesz az érdeklődő, később tervezik a kínálat bővítését.

A fenntarthatóság világszerte fontos, az emberiség egészét érintő téma, amely mint minden jelentős kérdés a kultúrával és a művészetekkel is összhangban van - hangsúlyozta Evelin Hust intézetigazgató.

Németországban már régóta működő szolgáltatás a Dolgok Könyvtára, ahol könyvek helyett használati tárgyakat lehet kölcsönözni,

így a ritkán használt tárgyakat nem kell mindenkinek megvásárolnia. Ez környezetkímélő szolgáltatás, amely csökkenti a fogyasztás mértékét is - mondta.

Kiemelte, hogy a fenntarthatósági események a Grüne Kiste nevet kapták, amely szimbolikus jelentéssel bír. Hosszú ideje létező szolgáltatás Németországban Grüne Kiste, amelyben fenntartható gazdaságok ajánlják fel szezonális termékeit. Ezek egy zöld dobozba kerülnek receptekkel együtt és így juttatják el az emberekhez. "Mi is recepteket kínálunk fel, hogy miként lehet a környezetünkkel jobban törődni, mit tudunk tenni a szeméttel, hogyan lehet takarékoskodni és ezzel kevesebb szemetet termelni és hogyan lehet a szemétből művészet" - magyarázta.

Az eseményen bemutatták Anda Kata Felhőtlen zöld című installációját, amely újrahasznosított anyagokból készült, ezt egy könyvkiállítás egészíti ki a fenntarthatóság témájában. Mindezek mellett gyerekeknek és felnőtteknek szóló workshopok is várják az érdeklődőket, akik egyebek mellett használt alapanyagokból hozhatnak létre új tárgyakat.

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

190 éve halt meg Goethe, aki egy per során ismerte meg a Faust Margitját ihlető gyermekgyilkos anyát

Százkilencven éve, 1832. március 22-én halt meg Weimarban Johann Wolfgang Goethe német költő, író, a reneszánsz embereszmény egyik utolsó európai képviselője, a világirodalom egyik óriása, akihez maga a Weltliteratur kifejezés is köthető.

...

Csernyihiv könyvtárának helyén már csak egy öt méter mély kráter van

Sok könyvtár és kulturális intézmény semmisül meg a háborúban. Csernyihiv könyvtárát egy ötszáz kilós bomba találta el a napokban. 

...

Ingyenes e-olvasójeggyel válaszolt egy amerikai könyvtár a feketelistákra

A Brooklyn Közkönyvtár minden amerikai kamasznak ingyenes hozzáférést biztosít az e-könyveihez és a hangoskönyveihez, így tiltakozván az iskolai feketelisták és betiltások ellen.

SZÓRAKOZÁS
...

Folytatást kap a Stephen King-thriller, amiben különleges gyerekeken kísérleteznek

Lehet esélyük a hatalommal szemben?

...

Havas Jon is csatlakozik a Harry Potter-sorozathoz

Kit Harington egy korábban bejelentett színész helyére érkezik.

...

Új feldolgozást kap Agatha Christie ikonikus nyomozója

Hercule Poirot új köntösben. 

A hét könyve
Kritika
Egy kis élet: amitől zokog a TikTok, pedig csak darabjaira szedi az amerikai álmot
„Magda a körtefa alatt olvasott, Péter meg állt mellette” – Valuska Gábor fotós Nádas Péterre emlékezik

„Magda a körtefa alatt olvasott, Péter meg állt mellette” – Valuska Gábor fotós Nádas Péterre emlékezik

Valuska Gábor fotói Nádas Péterről.

Esterházy Péter és az anyahalál – Sipos Balázs esszéje

Esterházy Péter és az anyahalál – Sipos Balázs esszéje

Mit jelent az anya halála az Esterházy-életműben? Sipos Balázs esszéje.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Létezik olyan barátság, amely képes kizárni a valóságot? – Narine Abgarjan: Manyunya

Bakó Sára
Bakó Sára

Károlyi Csaba: Nádas Pétert Thomas Mann-i magaslatokban emlegették

Olvass!
...

Ki ölte meg a vikingek vezetőjét? Olvass bele A viking fiai – Bosszú című könyvbe!

Ragnar Lodbrok, a legendás viking fiai bosszúra szomjaznak apjuk halála után. De ki volt a gyilkos?

...

Emberi fenevadak és ősi átkok: Olvass bele az „az orosz Stephen King” fantasy regényébe!

Mindenre elszánt katonai vezetők, csempészek és hipnotizőrök, holt lelkek és állattá változó emberek várják a főhőst, aki elvesztette az emlékezetét. 

...

Jézus Krisztust nem más mentette meg, mint egy csökönyös szamár – Olvass bele Zalka Csenge Virág mesegyűjteményébe!

Mesék kicsiknek, nagyoknak, mesélni vágyóknak. Olvass bele!

Hírek
...

„Egy időszak, amelyre nem szívesen emlékszem” – Szentesi Éva új novelláskötettel készül

...

Bak Róbert verseskötete Merítés-díjat nyert

...

„Magda a körtefa alatt olvasott, Péter meg állt mellette” – Valuska Gábor fotós Nádas Péterre emlékezik

...

Apja nem tudott írni-olvasni, ezért Dolly Parton könyvekkel változtatta meg gyerekek millióinak életét

...

Ott Anna, Sasvári Edit és Mácsai Pál az NKA Bizottságának tagja lett

...

Milyen Alföldi Róbert Magyarországa?