Fotó: Valuska Gábor
Köszöntelek, dicső lovag!
Üdvözöllek, dicső lovag!
A fenti köszöntés nem egy Süsü-előadáson hangzott el, hanem pénteken este a Petőfi Irodalmi Múzeum nagytermében, amikor Csukás István és barátja, Farkas László szerkesztő-kritikus helyet foglaltak az asztalnál. 80 éves lett Süsü, Pom Pom, a Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász, Mirr-Murr és számtalan vers szerzője, generációk kedvence, akinek a Hungária Kávéház volt az egyeteme, aki sokszor a szerencsét, más vele kapcsolatban a boldogságot emlegeti fel, és aki egész életében szem előtt tartotta azt a kodályi intelmet, miszerint komolyan kell venni a gyerekeket.
Ugyanabból a matériából, lelkületből születnek Csukás István felnőtt- és gyerekversei. Itt nincs két külön pálya – hangzott el az est folyamán, és ez még akkor is igaz, ha Csukás Istvánt számszerűleg a legtöbben az ifjúsági és meseregényeivel azonosítják. „Tudom, hogy ez egy reménytelen harc” – mondja maga az ünnepelt is, de megerősíti, hogy gyerekíróként pontosan úgy dolgozik, és pontosan annyit ad magából, mint amikor felnőtteknek ír. Nincs különbség a gyerekeknek szóló és a felnőttirodalom között.
„Nincs még egy olyan csodálatos gyerekirodalom, mint a magyar” – teszi még hozzá gyorsan, hiszen Vörösmartytól kezdve Petőfin és Mándyn át Szabó Magdáig nem volt olyan nagy írója-költője a magyar irodalomnak, aki ne írt volna a gyerekeknek is. Persze volt, amikor a politika, „egy történelmi prés” kényszerítette erre az alkotókat, és ami ebben az időszakban a cseheknek a krimit, azt a magyaroknak a gyerekirodalom jelentette. „Mondanom se kell, a magyar gyerekek jártak jobban” – neveti el magát Csukás.
Csukás István és Farkas László
Gyerekkora meghatározó élménye volt a tarhosi zeneiskola, és Kodály Zoltán személye. Utóbbi mondogatta mindig azt, hogy a jövő közönsége abból lesz, akit már gyerekkorában megtanítanak a zene szeretetére. Csukás István szerint ugyanez áll az irodalomra is. Ők ketten a Kis emberek dalai című köteten is együtt dolgoztak, a dalok szövegeit ugyanis Weöres Sándor és Csukás írta. Egyszer telefonon felhívták Kodályt azzal, hogy elkészültek tíz dal szövegével, és be akarták olvasni neki. Amikor Csukás István került sorra, Kodály ennyit mondott: „Hallom, maga Tarhosra járt. Akkor énekelje!”
Csukás István azt mondja, hogy életének alakulásában óriási szerepet játszott a szerencse. „Az első az volt, hogy hol voltam gyerek.” A szavak bűvölete és szeretete innen ered. Petőfit úgy olvasta, mintha mesét olvasna („Petőfi azért a világ csodája, mert olyan nyelven írt, ahogy az emberek beszéltek.”), a kovácsműhely udvarán pedig mindig akadt egy-egy ember, aki tehetségesen tudott mesélni. Szerencsés fordulatnak tartja, hogy a tarhosi zeneiskolába járhatott, melyet a háború után a Wenckheim-kastélyban indítottak el Gulyás György kezdeményezésére. „A zene megnyitott bizonyos ajtókat az érzékenységem előtt”, emellett hatalmas támasza is volt. A harmadik nagy szerencse akkor érte, amikor az egyik barátja a tudta nélkül elküldte a versét a Rádió diákpályázatára, amit azután meg is nyert. A versei később megjelentek az egyik lapban is: „Amikor megláttam a nevemet az újságban, akkor eldőlt a dolog. Akkor már tudatosan költő akartam lenni”. Míg ugyanis a zenész interpretátor, a költő alkotó ember, és tudta, hogy a kettőt együtt nem lehet csinálni.
A Könyvmolyképző Kiadó vezetői Nívódíjat adnak át Csukás Istvánnak
Újabb szerencsés fordulat volt az életében, hogy a Hungária Kávéház lehetett az egyeteme. „Fiatal 18 éves költőként bevittek oda, ott gyülekeztek a legjobb írók-költők. Ez volt az én iskolám. Kellér Bandi bácsi vitt le, és ott találkoztam Déryvel, aki azt mondogatta: Ha velem fogsz kezet, még három kézfogás, és olyan, mintha Jókaival fognál kezet”. De a szerencsét emlegeti fel akkor is, amikor megismerkedett Kormos Istvánnal – ő beszélte rá, hogy írjon a gyerekeknek.
Pomogáts Béla, Csukás István és Katona Ildikó, a Könyvmolyképző vezetője
Míg Csukás István a legtöbbször a szerencse szót emlegeti, Pomogáts Béla irodalomtörténésznél a boldogság szó köszön vissza újra és újra. „A magyar irodalomban vannak a boldog és a boldogtalan költők. Mindkettőre szükség van, hiszen a boldogtalanságot csak valamilyen boldogsággal lehet kiegyensúlyozni, enyhíteni. Csukás István boldog költő.” Pomogáts Béla szerint Csukás István költészetének középpontjában a boldogság keresése és megtalálása áll. Ez azonban nem privát vállalkozás, hiszen velünk, olvasóival szeretné megosztani ezt az örömöt. Ha a közéletben vagy a személyes sorsunkban el akarjuk viselni a próbákat, akkor támaszra van szükségünk. „Én ilyen támaszt találtam meg Csukás István verseiben”.
Az Írószövetség nevében Szentmártoni János elnök köszöntötte az ünnepeltet; ő szintén arról beszélt, hogy nem választhatóak el egymástól Csukás István és a hozzá köthető leghíresebb mesefigurák, így Pom Pom, a Nagy Ho-Ho-Ho vagy Gombóc Artúr alakja, de ugyanígy nem választhatóak el tőle megrendítő versei – példaként hozva fel az Étellift a pokolba vagy az Istenke, vedd térdedre édesanyámat című verseket. Még ha a meséiről többen is ismerik Csukás Istvánt, hangsúlyozta Szentmártoni, ha nem volna költő, a meséi is szürkébbek lennének. „Sikerült neki, ami keveseknek: a magyarok kollektív tudatának részévé vált.” Csukás István sose vesztette el azt nyíltságot, ami a gyerekekre jellemző. Tudja, hogy mese nem tréfadolog, és a mese nélkül nem lehetünk teljesek soha: „Csukás István nemzeti kincs, hungarikum. Nélküle szomorúbb, szürkébb lenne ez az ország.”
