Aludnál a Brontë nővérek szobájában? Menő szállás lett a szülőházuk

Aludnál a Brontë nővérek szobájában? Menő szállás lett a szülőházuk

Múzeum, oktatási központ és szállás lett a Brontë nővérek Bradford megyei szülőháza.

chk | 2025. június 07. |

A Thornton falu egyik szűk utcájában, a Market Street 72-74. szám alatt található ház korábban volt már lakóház és kávézó, megnyitását egy 18 hónapos közösségi adománygyűjtő kampány előzte meg. A bradfordi születésű televíziós műsorvezető, Christa Ackroyd nagy álma volt, hogy szállás és oktatási központ működjön az épületben, az általa vezetett akció során 650 000 font gyűlt össze a legendás épület megvásárlására és felújítására.

A Brontë-nővérek – Charlotte, Emily és Anne – összesen hét híres regényt írtak, köztük a Jane Eyre-t, az Üvöltő szeleket és a Wildfell asszonyát. A rajongóik már „be is költözhetnek” hozzájuk, szülőházuk ugyanis 2025 júliusától szállóvendégeket is fogad. A legnagyobb hálószobát Charlotte szobájának nevezték el. Most egy baldachinos ágy van benne, de annak idején mind a hat Brontë gyerek itt aludt.

Ki lehet bérelni „Emily szobáját”, ami a szülők hálószobája volt, a harmadik, Anne-ről elnevezett szoba pedig egy olyan épületrészben található, amelyet jóval a család távozása után építettek a házhoz.

Az épületet Camilla királynő és III. Károly király brit uralkodó avatta fel nemrég.

A könyvmoly utazók számára szintén fontos turisztikai célpont a közelben található Haworth, a nyugat-yorkshire-i kisváros, ahová Charlotte, Anne, Emily és lelkész apjuk költöztek.

(The Guardian)

Nyitókép forrása: Wikipedia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Most először olvashatjuk Charlotte Brontë kamaszkori verseit – Patti Smith előszavával

Charlotte Brontë 13 évesen írta a verseket.

...

A Brontë nővérek szülőházának megvásárlásáért indul kampány

A Brontë nővérek szülőházának felújításával inspirációt szeretnének adni a bradfordi fiataloknak. 

...

A lázadásról és a zsenialitásról mesél az Emily Brontë életét bemutató új film

Végre megérkezett az első előzetes az Emily Brontë életét bemutató filmhez. Mutatjuk!

Hírek
...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

...

Az anya-magzat kapcsolatról jelenik meg könyv Orvos-Tóth Noémi kiadójánál

...

A Buckingham-palota nem hagyta szó nélkül Diána hercegné testvérének könyvét

...

Milyen lehetett egy este Murakami jazzbárjában?

...

Folytatást kap a Vaják-sorozat, a kézirat már 2027-ben elkészülhet

Olvass!
...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

...

„Egy kéz nyúl ki az ablakon, és átad a mosómedvének egy csokoládés fánkot” – részlet Puskás Panni új regényéből

Részlet Puskás Panni Történjen bármi című regényéből.

...

Az emberi gépek jelenthetik a szabadulást az élő bolygóból? – Olvass bele a Bionauták folytatásába!

Megérkezett Markovics Botond Bionauták sci-fi sorozatának második része!

Kiemeltek
...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

...

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

Sandra Bullock és Nicole Kidman újra együtt: szeptember 10-én debütált a mozikban az Átkozott boszorkák 2. része!

Listák&könyvek
...

2026 egyik „kihagyhatatlan könyve” azt vizsgálja, meddig terjed egy író szabadsága

...

Ezekért őrül meg a BookTok 2026 őszén: tarolnak a kalózok és a horror romantasy-k

...

10 friss magyar megjelenés, amiért megéri várni az őszt