Helen Fielding új Bridget Jones-filmen dolgozik

Helen Fielding új Bridget Jones-filmen dolgozik

ro | 2022. november 04. |

Hat éve mutatták be a Bridget Jones babát vár című mozifilmet, egy friss interjúban pedig az író, Helen Fielding arról beszélt, hogy jelenleg egy negyedik film megvalósításán dolgozik. Fielding bestsellereinek filmfeldolgozásait 2001-ben és 2004-ben mutatták be (ezek voltak a Bridget Jones naplója és a Bridget Jones: Mindjárt megőrülök!), majd 2013-ban jött a harmadik film, a Bridget Jones babát vár. Ez viszont nem a harmadik regényen (Bolondulásig - Bridget Jones naplója 3. - kritikánk ITT) alapult, hanem Fielding cikksorozatán, amely 2005 és 2006 között jelent meg a The Independent hasábjain. Hogy a sztori még kacifántosabb legyen, a film alapján készült aztán könyv is (ez volt tehát a Bridget Jones babát vár), így tavaly, amikor az első kötet megjelenésének 25. évfordulója volt, a magyar olvasók jubileumi díszkiadásban (rajta Bridget Jones ikonikus nagyibugyijával) vehették meg mind a négy kötetet:

Az évfordulóra egy kötetben jön ki Bridget Jones összes története
Az évfordulóra egy kötetben jön ki Bridget Jones összes története

Az évfordulóra az Európa Könyvkiadó egyetlen vaskos kötetben gyűjtötte össze Bridget Jones összes történetét, és még egy extrát is mellécsapott.

Tovább olvasok

Nagyon úgy tűnik, hogy Fielding most készen áll arra, hogy a kimaradt harmadik kötetet is adaptálják. "Igen, dolgozom rajta, és nagyon remélem, hogy meg is fog valósulni. Minden elkészült film maga a csoda - nagyon nehéz filmet készíteni, ráadásul úgy, hogy az jó is legyen. De nagyon szeretném filmvásznon látni" - mondta a Radio Times magazinnak. Nem most röppent fel először a hír, hogy új Bridget Jones-film készülhet, júliusban a The Sunnak a következőt nyilatkozta egy meg nem nevezett forrás: "Kevés sikeresebb vagy népszerűbb romantikus vígjátékot készítettek az elmúlt évtizedekben a Bridget Jonesnál, viszont mindenki azt hitte már, hogy ez egy lezárt ügy. A producerek ugyanakkor mindig is tudták, hogy hatalmas piaca lenne egy újabb folytatásnak, ha rendelkezésre áll majd a megfelelő történet, és most úgy érzik, eljött a megfelelő idő ahhoz, hogy elmeséljék azt."

A megjelenés 25. évfordulóján újraolvastuk a könyvet; akkor azt írtuk, hogy "Bridget Jones hiába lett (...) minden szingli ősanyja, egy bulista-hedonista 20. századi ikon, lelke mélyén valójában másra sem vágyik, minthogy végre lehorgonyozzon valaki mellett". A teljes cikket itt tudjátok elolvasni:

Mit tud 25 év után a Bridget Jones?
Mit tud 25 év után a Bridget Jones?

Huszonöt éve jelent meg először a Bridget Jones naplója, és húsz éve mutatták be az azonos című filmet. Mit tudott ez a könyv a maga idejében, és hogyan öregedett az elmúlt negyedszázadban? Újraolvastuk az első Bridget Jonest és most elmondjuk.

Tovább olvasok

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Helen Fieldinget most már sokkolja a Bridget Jones világának szexizmusa

A Bridget Jones írója ma már felkavarónak találja azt a mértékű szexizmust, amelyet hőse nap mint nap elszenvedni kénytelen.

...

Bridget Jones koronavirális naplót ír

A világ legismertebb szinglije a koronavírus miatt ugyancsak karanténba kényszerült, amelyet a megszokott stílusban dokumentál.

...

Könyvben is megjelennek a terhes Bridget Jones kalandjai

TAVASZI MARGÓ
...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.

...

„Nekem is hiányzik Cseh Tamás szellemisége, de ezek másfajta dalok” – ünnepeld te is Bereményi Gézát a Margón!

Bereményi-legendárium a Tavaszi Margón: Cseh Andrást kérdeztük.

...

Tavaszi Margó: még 10 könyv, amit nem érdemes kihagynod

Könyvekkel hangolódunk a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválra.

Olvass!
...

Egy diktatúra, ahol a mentális problémákat titokban kell tartani? - Olvass bele Juli Zeh regényébe!

Az egészség csak akkor jó, ha mérhető, szabályozható és objektív. Ez az egészségdiktatúra.

...

Ti méltók vagytok-e már megdögleni? – Olvass bele Fehér Renátó regényébe!

Te együtt tudsz érezni valakivel, aki merényletre készül?

...

Titokzatos utazás az emlékek labirintusában – Olvass bele Kovács Edward verseibe!

Hova vezetnek minket az emlékek? Mutatunk egy részletet Kovács Edward verseskötetéből.

A hét könyve
Kritika
Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát
Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát

Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát

Száz vers, 100 év és egy család több generációnyi története háborúban és békében. Terék Anna verses regénye, a Jég a hét könyve. 

Hírek
...

Díjazott olasz regény érkezik az X generáció felnövéstörténetéről

...

Dua Lipa Margaret Atwood nyomába lép

...

Jonathan Franzen bestselleréből Netfllix-sorozat készül Meryl Streeppel

...

Szentesi Éva új kötetében számot vet a gyásszal és a traumákkal

...

A Harry Potter-univerzum új Dumbledore-ja megszólalt J. K. Rowling nézeteiről

...

A Pi élete szerzője: Azt hittem, az Íliász öregeknek való