Gyönyörű fotót osztott meg a Magvető Boldizsár Ildikó új könyvéről

sa | 2021. november 30. |

A Magvető számolt be az új Boldizsár Ildikó-kötetről, de olyan szép illusztrációt mellékeltek hozzá, hogy úgy éreztük, ezt minden olvasónknak látnia kell.

A világ legszomorúbb boszorkánya, Amália története több mint 30 éve kezdődött, amit Boldizsár Ildikó idézett fel: "1991-ben jelent meg az Amália álmai – Mesék a világ legszomorúbb boszorkányáról című könyvem, 1997-ben pedig A fekete világkerülő ember meséi. Miután mindkettő eltűnt, a fellelhető példányokból készült egy kiadói válogatás, így született meg a Boszorkányos mesék."

Szegedi Katalin, akivel azóta több közös könyvet is jegyeznek, így emlékezett azokra az időkre, illetve egy interjúra, amit olvasott: "Egy fiatal lánnyal készült interjú volt. Az akkor még egyetemista lány arról beszélt, »hogy ha majd nagy lesz«, mesekutató szeretne lenni. Egyébként pedig írt egy mesekönyvet. »Amália álmai – mesék a világ legszomorúbb boszorkányáról«, ez volt a címe. Én azonnal a szívembe zártam ezt az akkor még számomra ismeretlen embert, akinek a mesék ennyire fontosak. Amália pedig beférkőzött az álmaimba, és arról ábrándoztam, hogy egyszer de jó lenne illusztrálni ezt a könyvet."

Szegedi Katalin műhelyéből pedig az alábbi borítótervre vethetünk egy pillantást a Magvető Facebook-oldalán:

A kötet hétfőn meg is érkezett a nyomdából. Amália története trilógiává áll majd össze, az első kötetet követi majd A fekete világkerülő ember és Az igazi vándorút, amiben "az idősödő Amália sok eltévedés, rossz választás, bánat és szomorúság után rátalál az igazi útjára".

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Mese címmel indít szakmai folyóiratot Boldizsár Ildikó

Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta, író és szerkesztő a hivatalos szerzői oldalán jelentette be a folyóirat megalapítását.

...

Boldizsár Ildikó Párizsba viszi a meseterápiát

A Metamorphoses Meseterápiás Módszer kidolgozója, Boldizsár Ildikó meseterapeuta tart foglalkozásokat pénteken és szombaton a Párizsi Magyar Intézetben, írja az MTI.

...

Boldizsár Ildikó új meséje sokaknak jelenthet fogódzót

Egy kiszáradt kút és egy tölgyfa történetét mondja el legújabb könyvében Boldizsár Ildikó, aki mindeközben mesél együttműködésről és egymásra utaltságról is. A Hogyan szerzett vizet a kiszáradt kút című kötetet Rofusz Kinga illusztrálta.

Hírek
...

Darvasi László nyerte az első Esterházy Irodalmi Díjat

...

Egészséges erotika vagy az abúzus romantizálása a #Spicytok?

...

Esterházy robotként éled újra és az Al néz szembe a színpadon

...

Ebbe az országba szinte senki nem utazik

A hét könyve
Kritika
Az űrből nézve az élet csak apró dráma a világegyetemben
Pető Péter: Az olvasás a szabadság megőrzését jelenti

Pető Péter: Az olvasás a szabadság megőrzését jelenti

Pető Péter mesélt sportszeretetről, az olvasás felszabadító erejéről és az algoritmusok korlátozó hatásáról a Margó Könyvek Podcast legújabb adásában.

Tóth Marcsi: A budapesti ember sokszor elrettenve vagy naivan tekint a vidékre

Tóth Marcsi: A budapesti ember sokszor elrettenve vagy naivan tekint a vidékre

Tóth Marcsit, a Margó-díj rövidlistás szerzőjét kérdeztük.

Szerzőink

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Pető Péter: Az olvasás a szabadság megőrzését jelenti

chk
chk

„A mese igazság marad” – Darvasi László Esterházy-díjas regénye nem a történelmet akarja megfejteni

SZÓRAKOZÁS
...

Egyik csata a másik után: a politikai ellentétek végletekig tolt játszótere

Látványos, őrületes hajsza a kortárs amerika politikai színtereiben, Thomas Pynchon Vineland című regénye alapján.

...

Most ezt lehet tudni az Amazon Negyedik szárny-adaptációjáról

Új showrunnert igazolt a produkció. 

...

Új Stephen King-thriller készül: te eladnád a lelkedet egy gonosz patkánynak?

Egy alkotói válsággal küzdő írót sok mindenre rá lehet venni.

Kiemeltek
...

Angela Merkel: A 15 öltönyös között én voltam a piros blézeres

Angela Merkel Budapesten járt, hogy bemutassa a Szabadság című memoárját. Ott voltunk.

...

„A mese igazság marad” – Darvasi László Esterházy-díjas regénye nem a történelmet akarja megfejteni

Összefoglaltuk, miért volt a Könyves Magazin szerint is ez a legjobb magyar regény 2024-ben.

...

Jakab Juli: Lenyűgöznek a tiszta, átgondolt struktúrák

Jakab Juli először ül a Margó-díj zsűrijébe: őt kérdeztük.

Olvass!
...

Casanova nem csak a csábításban volt zseniális – Olvass bele a Szökés az Ólombörtönből című könyvbe!

A velencei Ólombörtön sem fogott ki rajta.

...

„Gondolod-e, hogy a klímaváltozás valóságos?” – Olvass bele Ali Smith új regényébe!

Ali Smith új könyve egy testvérpár sorsán keresztül beszél lázadásról, természetről, identitásról. Mutatunk egy részletet.

...

R. F. Kuang hőse leereszkedik a Pokolba, hogy megmentse a mentorát – Olvass bele a Katabasis című regénybe!

Könyvrészlet!