A január elején elhunyt Tarr Béla alkotásai régóta meghatározó részét képezik a Cirko-Gejzír mozi kínálatának, a retrospektív sorozat pedig immár hagyományos eseménynek számít. A május 6. és május 10. között tartott rendezvény keretében a rendező teljes nagyjátékfilmes életművét levetítették. Bödőcs Tibor a Sátántangó előtt mondott rövid beszédet, ami nemrég felkerült a humorista YouTube-csatornájára.
Bödőcs először arról beszélt, hogy mit nem lát a közönség: nem lesz autós üldözés, nem lesznek űrhajók és dinók, csókjelenet naplementében stb.
„Nem lesz most szó a hetedik művészet zseniének, a gyöngyvászon Bartókjának, Tarr Bélának a helyéről az egyetemes és a magyar filmtörténet, ha szabad így mondanom, Mengyelejev-táblázatában, a Cinema Vérité, a francia újhullám, Antonioni, Godard, Jancsó és Tarkovszkij hosszú beállítás variációiról (...) sem” – folytatta.
Majd rátért arra, amit a közönség láthat: „Fájdalmasan szép, a legapróbb részletekig megkomponált képkölteményeket fogunk látni. A Tarr brand – Krasznahorkai László, Hranitzky Ágnes, Víg Mihály, Medvigy Gábor és Tarr Béla –
fogja a valóságot, mint Bartók a népzenét, megemeli, stilizálja, sűríti, mennyei verzióját mutatja fel a bűzlő sártengernek”.
Bödőcs kitért arra, hogy a film nem lesz rövid: „Körülbelül kilenc Dallas-epizód hosszúságú remekmű terpeszkedik majd a dramaturgia Prokrusztész-ágyán.
Nem ígérhetek mást, csak penészt, dzsuvát, lilaérpókhálós orrokat, felpuffadt arcokat, szemfényvesztést, árulást.”
Tudunk-e együttérezni?
A humorista azzal folytatta, hogy a történet rosszul kezdődik és szörnyen végződik:
„Itt a gödör alja lesz a plafon.”
A madarak nem csicseregnek, hanem harákolnak, a szebb jövőbe vezető tyúklétra eltörött, a vészharangot ellopták. Majd felteszi a kérdést, hogy tudunk-e részvétet érezni, „mosolyogni, de nem kinevetni ezeket a gyarló, sebezhető és sebző koszos, részeg, büdös figurákat, akiket jól ismerünk.
Mi vagyunk azok, a szomszédaink, a rokonaink, kocsmai ismerőseink, csaposaink, rendőreink, szegényeink és szegényeinket átverő vezetőink.”
Végül megemlítette, hogy 100 év múlva mások lesznek a Kossuth téren, mások ülnek majd itt a teremben is, de a vásznon a Sátántangó lesz látható.
Az ötnapos program során a közönség egyebek mellett megnézhette az Őszi almanach, a Kárhozat, A londoni férfi, a Werckmeister harmóniák című filmeket, valamint a rendező utolsó alkotását, A torinói ló című filmet.
A szervezők minden vetítéshez rövid bevezetőt kapcsoltak, amelyeket Tarr Béla egykori munkatársai, valamint a munkásságát ismerő és elismerő alkotók tartanak. Bödőcs Tibor mellett Pogány Judit színművész, Téni Gábor producer, Kovács András Bálint filmesztéta, Mundruczó Kornél és Szimler Bálint filmrendező, valamint Beleznai Márk forgatókönyvíró mondtak beszédet.
Korábban itt írtunk a rendező és a Nobel-díjas Krasznahorkai László több évtizedes barátságáról.
Hamarosan megjelenik a Könyves Magazin különszáma, amely Krasznahorkai László életművét dolgozza fel Krasznahorkai - Út a Nobel-díjig címmel, a kiadványban a számos interjú, szakértői megszólalás és irodalomtörténeti cikk mellett olvasható lesz a szerzővel készült utolsó magyarországi nyilvános beszélgetés eddig publikálatlan leirata is. Rendeld elő itt a kiadványt!
Nyitókép: Bödőcs Tibor YouTube-csatornája