Bödőcs Tibor: A stand-up a csúcs, írásban az egész jéghegyet meg tudom mutatni

Fotó: Valuska Gábor

2017-ben Bödőcs Tibor berobbant az irodalmi életbe az Addig se iszik című paródiakötetével, amiben úgy karikíroz számára kedves szerzőket Esterházy Pétertől Bohumil Hrabalon át Móricz Zsigmondig, hogy nem csupán ujjgyakorlatok lesznek, hanem új történetmesélések is. Ennyi idő elteltével az Addig se iszik egyfajta tanulmánykötetnek tekinthető, bonyolult edzésmódszernek, ami azt dokumentálja, hogy a saját prózanyelv megtalálásához a kánon megismerésén és megértésén át vezetett az út. Bödőcs láthatóan nem azt a célt tűzte ki, hogy könyv formájában folytassa a stand-upokat, hanem prózát akart írni, ún. szépirodalmat. Az interjúnk a Magyar Újságírók Országos Szövetségének egyik irodájában készült, Bödőcs Picassónak öltözött, gondolom azért, mert a Meg se kínáltak című regényének főszereplője egy wannabe festőművész, aki valójában szobafestőként él, Magyar Országnak hívják. Beszéltünk a magyar faluról, Ferusról, Oszkár kívülállásáról és arról, hogy az írásban mit talált meg, ami miatt simán kivonja magát a stand-upból közel egy évre.

Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak

Helikon Kiadó, 2019, 200 oldal, 3499 HUF

 

Mi annyira jó a prózaírásban, hogy emiatt december 19-től felfüggesztetted a fellépéseket?

Reggel 5-kor fölkelni nyáron, és addig írni, amíg felébrednek a gyerekek, hát az nagyon jó. Akkor nem gondol az ember interjúkra, könyvbemutatóra, plakátkészítésre. Hanem maga a tevékenység, az írás flow-ja ami nagyon jó. Aztán úgy tűnik, hogy rendben van a szöveg, majd megnézem egy hét múlva, és látom, hogy át kell írni, javítani, kalapálni, csiszolni. Nem vagyok nyomdakész. Visszatenni rendes mondatba. Rövidebb mondatot csinálni, hosszabb mondatot csinálni. Kihúzni fölösleges jelzőket, mert azért ez előfordul nálam. Barokkos a lelkem, és akkor ezt egy kicsit vissza kell nyesni néha. Remélem, sikerült.

Az írás lelassítja a stand-up karriert, de az nem baj, mert kell élményanyag és élet az íráshoz is. A formát jobban érzem az írás után, könnyebben csinálom a stand-upot is. Meg megismertem a wordöt. Most már tudom, hogy lehet keresni wordon belül. Nem olyan rég tudtam meg. Most a nulláról egy új esttel akarok megint előállni. Ez kicsit merész vállalás volt. Legközelebb a könyv után nem hirdetem meg egyből a stand-up karrier folytatását, hanem leadom a könyvet, és akkor csak a könyvvel foglalkozom utána, az utóéletével, beszoktatásával, pátyolgatásával. Most erre alig van időm. Plusz, három gyerek van, hogy egy kis bulvár is legyen. Nagymamák is vegyék meg a könyvet. Három gyermek, két könyv, ötödik est, ez így sok most egy kicsit. Miközben erősítik is egymást. Ami nem működött a könyvben, az most belekerült a stand-upba. Nyelvi és folklór pogó volt az írás, ezért most nincs ez a késztetés, hogy erről beszéljek még stand-upban, mert ott van a könyvben. Nem akarok komolykodni sem a stand-upban, mert ez a könyv azért egy komolyabb vállalás volt, mint az eddigi stand-upok vagy az Addig se iszik. Ilyen értelemben egy csomó dolgot lenyugtatott bennem. 

Megírtad az Addig se iszik című paródiakötetet, ami óriási siker lett, nyolcvanezer feletti eladott példányszám, jó kritikák. Mondhatjuk azt, hogy félhazai pályán indult az irodalmi karriered, most nyitottál a hagyományos próza felé. Egyszer szó volt disztópiáról, aztán lehetett hallani, hogy valami hrabalosabb dolog lesz. Hogy jött a kocsmamonológ a Meg se kínáltakban?

Többféle lehetőség volt, négy-öt-hat verzió is felmerült, köztük utópia és disztópia is. Méltányoltam, amit a kritikusok írtak néhány helyen, meg én is éreztem, hogy arról tudok írni, ami most van, valahogy eltolva, meseszerűen vagy stilizálva, megcsavarva. A szentlászlói települések találkozóját rendezték meg Búcsúszentlászlón, van 12-16 a Kárpát-medencében. Nagy dzsembori volt, eljöttek a falvakból a települések vezetői. És akkor egyszer csak bejött két huszár egyenruhában, a lovaikat megállították a kocsma előtt, mert nekik ez a hobbijuk, hogy hétvégén huszárként élnek, és mászkálnak ott Zala megyében a földutakon, falunapról földútátadóra meg haranglábavatásra meg cserkésztalálkozóra. És akkor velük elkezdtünk dumálni, fogyasztani, a haza sorsán merengeni, és a következő pillanatban a kislányommal ültem az egyik huszár lován, aki bevezetett a sörsátorba, mint Sasvári Sándort vagy Pintér Tibort a színpadra. És akkor már ott részegen azt gondoltam, hogy megvan! A huszárok elindulnak, rendezvényekre mennek, meg a paphoz, az orvoshoz, unatkozó nőkhöz, halk, őszi esőben. Aztán rájöttem, hogy hónapokig készültem a Don Quijotéra. Hogy ez már meg van írva, ezt most miért írjam meg még egyszer. Megnéztem Keresztes Tamással az Egy őrült naplóját, Mucsiékkal a Don Quijotét, két pompás előadást, és rájöttem, hogy az őrület egy betegség, nem annyira vicces. Mert ezek őrültek lettek volna, vagy az egyik legalábbis orvosi eset lett volna. Effektíve, mint a búsképű lovag. Ezért ezt elvetettem, de megmaradt ugyanez, hogy ki az, aki többféle világban tud járni, és akkor így jött a szobafestő-mázoló, akihez ugye már megvolt a modellem, Ferus. Hiszen ő dolgozik orvosnál, betegnél, ügyvédnél, bűnözőnél, bűnöző ügyvédnél, kunyhóban és palotában. Ő fogja elmondani az életét, szobafestőórák kezdőknek és haladóknak. Nyolcvan-kilencven oldalnak terveztem, annyi van egy ilyen monológban, ezt hittem. Nem volt megtervezve az egész, nem tudtam, hova fog kifutni a történet, hanem szépen alakult, mint egy festmény, úgy készült végül is. Szóval egy nagy kollázs lett. A huszár ötlet meg egy fejezetre olvadt, és bekerült a könyvbe. Lehet, hogy egyszer „mindezt majd megírom még pontosabban is”? 

Úgy tűnt, biztonságosan leraktad az alapokat. Amiről a Bödőcsöt ismerni lehet, az benne van: falu, társadalomkritika, humor, erős karakter és az egész monológként szólal meg. A tudatos építkezést láttam, hogy az irodalomparódiából úgy lépsz át a történetmesélésbe, hogy megvannak a biztosítóköteleid.

Pont azt éreztem, hogy nincs meg előre a sztori, meg az élete is, hát ugye, átalakult nyilván. Azt tudtam egy idő után, hogy ez az én Amarcordom, tehát hogy: emlékezem. Azt hittem, úgy fogom írni, hogy lejárok majd a kocsmába, és újra megfigyelek mindent. De megvolt már minden, nem kellett lejárnom ehhez külön, meg úgy nem is lehet, hogy ott jegyzetelsz. A gyerekkorból feltörtek az emlékgejzírek. Elég sok személyes szál is van benne, meg ki is találtam sokat, néha elszabadultam. Jött a hazudozós Andersen Zolika és a háryjánosos egypercesek. Először a sok sztori volt meg, utána külön megírtam az életrajzát, majd összevariáltam.

Az elbeszélőt Magyar Oszkárnak hívják, ami nem véletlenül hallatszik úgy, mint Magyarország, a saját történetén keresztül az ország történetét is elmeséli. De akkor ez sem volt tudatos?

Ahogy a nagy költőink azonosítják magukat a nemzet sorsával, így Oszkárt is lehet a nép, azzemberek szimbóleumának tekinteni, de csak saját felelősségre, és a négy fal között. Ugyanakkor persze, minden ember „Észak-fok, titok, idegenség”. Egyrészt a kilencvenes éveket tudtam nagyon jól, hiszen akkor voltam gyerek. Meg a 80-as évek végét. Oszkár idősebb nálam 15 évvel, ő ’67-es. Az ő gyerekkorát is meg kellett írni, mert az a legérzékenyebb időszak, arra emlékszik az ember legjobban, ezért meg kellett írni az ő gyerekkorát, ami a 60-as évek vége, 70-es évek eleje. A nagyszülei háború előtti feudalizmustapasztalatához kapcsolódik Oszkár tapasztalata az új feudalizmusról. Ezek adták egymás után magukat. Tudatosan nem lineárisan meséli el az életét, hogy gyerekkorom, ifjúkorom, felnőttkorom, öregkorom, hanem összevissza. Ahogy egyébként a kocsmában beszélünk, ugrálunk a témák közt, flashbackek vannak és vad asszociációk.

Magyar Oszkárnak elbeszélőként nemcsak véleménye van, hanem olyannak tűnik a kocsmapultnál, mint aki mindent tud a politikától a történelmen át a párkapcsolatokig.

Amit a kocsmában hall, azt tudja, Ferus is ilyen volt. Nyilván mutatis mutandis. Nem is annyira sok saját poént mondott, de azok is voltak, meg nagy beszólásai, és jól reagált, csak nem lehetett tudni, hogy egy negyven évvel ezelőtti kocsmai dumát mond, vagy ő találta ki. Egy nagy gyűjtőlencséje volt ő a kocsmai vicceknek. Összegyűjtötte a régi szavakat, fordulatokat, ezeket is használtam. Amikor készültem a könyvre, éreztem, hogy realista szöveget akarok. Ezért sincs túlnyomva az Andersen Zolika-rész. Olvastam a Dosztojevszkijtől a Feljegyzések a holtak házábólt, amiben pár száz rab van, de megmutatja az emberiséget. Ez volt az ötlet, hogy ebből mit sikerült megvalósítani, az már más kérdés. Egy nyolcszáz fős falun keresztül is meg lehet mutatni, hogy milyen az ember. Spiróval találkoztam a Libri-díj-átadón, mondtam, hogy jártam az órájára, nem emlékezett rá, de örült. Én csak áthallgattam a magyar szakról az esztétikára, mindegy, ott az átadón mesélte, hogy tanított színészeket, akik nem olvasták el az orosz realistákat. Átküldte a listát, újraolvastam, meg elolvastam, amit nem ismertem a listáról, és így tolódtam el a realizmus felé. Csehov Szakadékban, például az is fontos volt. Egy családon, kisvároson vagy falun keresztül bemutatni a világot.

Bödőcs Magyarországán csak mondat közben lehetünk valakik

Két éve jelent meg Bödőcs Tibor Addig se iszik című paródiakötete, amiből közel százezer példányt adtak el. A könyvet szerettük, de azt szerintem se a szerző, se a kiadó nem gondolta, hogy ekkora durranás lesz, Barabási Albert-László legyen a talpán, aki megfejti a siker titkát. A Libri Irodalmi Díj...

Ha meg kellene határozni, hogy mennyi a Ferus ebből a karakterből, és mennyi vagy te és a saját élményeid, akkor mik lennének az arányok?

Ez olyan, mint a genetika versus környezeti hatások kérdése. Elrugaszkodtam, először Ferus beszélt, ferusosan, ami egy poétikai kérdés volt, de az élőszót olvasni nem olyan jó. Nem tudom, ismered-e, Csalog Zsolt munkásmonológjait (A tengert akartam látni), vagy a Parasztregényt, amelyben egy öregasszony beszél fonetikusan leírva, azért elég nagy kihívás azt olvasni. Szóval más az élőbeszéd, meg amikor azt játsszuk, hogy élőbeszéd. Ez Mikszáthnál és Hrabalnál is kérdés, ahogy Móricznál is, lehet parodizálni is nyilván, mert nagyon életszerűen próbál beszélni, de akkor is túl van stilizálva. Ahogy ott beszélnek a parasztok, pásztorok, satöbbi. Úgyhogy ezt nagyon el kellett emelni, fel kellett dúsítani, gazdagítani, de mégis úgy, hogy a játék hihető legyen, hogy ez egy beszéd. De így senki nem beszél.

A regény nagy meglepetése, hogy úgy a szobafestésben, mint a képzőművészetben otthonosan mozogsz.

Oszkárral együtt tanultunk, mert azért a képzőművészetben nem voltam ennyire művelt, mint az Oszkár. Mindig olvasok, csak most megint fókuszálva olvastam, hogy legyen művelt az Oszkár, amihez nekem is el kellett olvasnom René Bergertől A festészet felfedezése című két vaskos kötetet, és elolvastam a szobafestő-mázolók szakmunkáskönyvét. A szakmai lektor a szobafestő-mázoló barátom, Tallér Gábor volt, aki azt mondta, hogy annyi pénzt szabad költeni a festékboltban, hogy maradjon piára. Ez fontos szobafestő tapasztalat, szóval ezeket beemeltem nyilván.

Nem mehetünk el Bödőcs Tibor és Magyar Oszkár közös karakterjegyei mellett, ha a Meg se kínáltak című könyvedet egyfajta művészregény-paródiaként is olvassuk. A kis faluból elindulva akar Oszkár nagy művész lenni, de szobafestő lesz, viszont attól lesz idegen a saját környezetében, hogy sok mindent tud a festményekről, a képzőművészetről. Te is érezted, hogy nem fogod elérni az álmaidat a falun?

Önportré is ez a regény, persze. Az első generációs humorista, festő vagy író portréja is benne van.

Magyar Oszkár lenni akar valaki, Leonardo kollégája. Otthonosan viselkedik a falusi környezetben, miközben érezhetően idegen is. Elvágyódik, de mégis marad, nem lép ebből ki. Azt feltételezem, hogy neked is lehetett hasonló élményed Búcsúszentlászlón, amikor felismerted, hogy neked innen tovább kell lépned.

Nem csak a falusi környezetben történik meg, hogy valaki kilóg, mert különös vagy ritka dolgot akar csinálni, legyen az humorista, festő vagy bármi. Nekem legalábbis jót tett, hogy mindenhol kilógtam. Akkor ez megerősítette az identitásomat, hogy én nem ilyen vagyok, segített magamra találni. A középiskolai osztályunkból a többség orvos lett, de én nagyon korán rájöttem, én nem ilyen vagyok, más érdekelt, az is erősített. Nem az volt, hogy próbáltam hozzájuk alkalmazkodni, hanem annál erősebben éreztem, hogy másmilyen vagyok. Bödőcs Tibor más. Coming out. Ezért az Oszkár autentikus tud lenni, ahogy én is, nem jöttem én el onnét annyira. Ha az ember ott iszik, akkor még szentimentális is lesz, még jobban érzi ezt a krisztusi vagy baloldali alapállást, hogy mivel neki nem sikerült, vagy egyszerűbb munkát végez, attól még milyen jó ember. Az emberi értéke nem a társadalomban elfoglalt helyétől függ. Spiró mondta, hogy a segédmunkások és az értelmiségiek között a hülyék aránya konstans.

A falu hasonlít Búcsúszentlászlóra, de nincs megnevezve, így általánosságban beszél a magyar vidékről. 

Búcsúszentlászlót megnevezni soknak tűnt, mert annál fiktívebb, és az nem hiányzott, hogy a helyiek azt mondogassák, de hát azért az nem teljesen úgy volt, Tibike! A rokonomat Oszkár rokonává tettem, bár másik ágon, ez segített elrugaszkodni, mert a stand-upban nem tudok hazudni - ezért sincs olyan nagyon sok stand-upom. Ha ott beszélek egy létező emberről, akkor nem szoktam kitalálni egy olyan történetet, ami nem történt meg vele. Vagy nem történhetett. Szóval nem tudok úgy elrugaszkodni stand-upban. Itt ezt most bátrabban lehetett.

Amíg stand-upjaidban szórakoztatóan romantizálod a faluképet, addig a regényben további rétegeit mutatod meg a közösség működésének. Érzékeled, hogy kiüresedik falu és elvesznek a lehetőségek...

Meg elöregszenek a falvak, ez is benne van. Talán még a könyvben is, ugye. Nem tudok okosabbat mondani, mint Oszkár ez ügyben, nyilván, szűkülnek a lehetőségek, elöregszenek a falvak, kimennek külföldre, sőt, Zala megye Ausztriában meg Németországban dolgozik. Szálinger Balázs utóbbi két verses kötete szól erről nagy erővel. Most már a kocsma teljesen más, mint amikor huszonöt éve elkezdtem a szakmát, lejárni. Akkor sokkal több fiatal volt, gyakrabban hazajártak. Van ez a kivándorlás problematika, meg az elöregedés. Azt akartam megmutatni, amit Oszkár vagy én érzek. Ettől lesz groteszk a látásmód, nagyon szomorú és vidám is egyben. 

Egyszerre többféle érzésem van erről a kérdésről, így tudom ábrázolni. A humor védekező eszköz vagy szkafander a szörnyű helyzethez. A stand-upban nincs mindenre idő, amit ott ábrázolok, az a jéghegy csúcsa. Itt Oszkár az életét mesélte, úgyhogy el kellett mondani, hogy ennek milyen következményei is vannak. És annak meg, hogy sokat isznak, milyen előzményei vannak, ezért van a történelmi áttekintés, vagy az, hogy kitekint a politikára, ezek bonyolult összefüggések.

Az előbb említetted, hogy Ferusként kezdett el beszélni Magyar Oszkár, majd ez változott. Volt olyan, amikor Magyar Oszkár nem tudott megfelelően megszólalni? 

Az egész hangkeresés hosszú volt. Ki kellett alakítani, hogy szólal meg az élőszó írásban, hogy őrizhetők meg a nyelvi talált tárgyak, hogy igazi kosz legyen benne, igazi élő szó, a szentlélek vagy a korcsma gőze is ott legyen, és olvasni is lehessen. Ne az legyen, hogy beszél valaki, és kopog meg dadog, megakad. A rövid és hosszú mondatok arányát is be kellett állítani, ami nyilván az alkoholfogyasztástól és a cigislukkolástól is függ. Az apja halálos ágyánál rövid mondatok kellenek, mert az egy olyan helyzet, amikor Londonról vagy az óceánról beszél, akkor hosszabb mondatok indáznak.

Magyar Oszkár apja azt mondja, amikor elmegyek festőnek, hogy „végre”, ismerős?

Ez nálunk is megvolt, hogy az a munka, ami a szőlőben van. Hogy ez a hülyéskedés, ebből nem lehet megélni, hülyeségből nem lehet megélni, mondta apám, a jachtomon, hahaha.

Oszkár annyira belejön a kocsmapolitológiába, hogy két fröccs között felvázolja az elmúlt harminc év rövid történetét, amiből az derül ki, hogy...

Mindenki menjen a picsába. Ez is volt régen a Rádiókabaréban, mindig azt kérdezte tőlem Sinkó Péter, hogy „az lesz, hogy mindenki menjen a picsába?”. „Igen.” „Jó, jó, jó. Merthogy nehogy az legyen, hogy csak az egyik oldalt”. 

„A kurvák maradtak, ahogy a közéletben is" - Olvass bele Bödőcs Tibor első regényébe!

Fotó: Valuska GáborAddig se iszik című kötetével Bödőcs Tibor hónapokig vezette az eladási listákat, nem mellesleg pedig 2018-ban elnyerte a Libri irodalmi közönségdíját is. A stand-up-os tavaly decemberben a facebook-oldalán tudatta, hogy „eszébe jutott egy könyv", amit megírna, és ezért egy...

Ha a stand-upjaidban azt mutatod meg, hogy a király meztelen, a regényben ezzel szemben képet kapunk arról, hogyan változott meg a politika, hogyan vette át a hatalmat a mindennapi élet fölött. Meg lehet maradni olyan kívülállónak, mint Oszkár?

Hát meg árnyaltabbnak lehet mondani. A stand-up a csúcsa volt, itt meg az egész jéghegyet meg tudtam mutatni, mint Cousteau kapitány, lementem az aljáig, minden algát, minden korallzátonyt lefesthettem. Közben az is benne van, hogy nem ez a legrosszabb. Ha csak a történelmi korokat nézzük, volt már rosszabb, lesz is, és ez is rossz. Csak hogy kedvet csináljunk az olvasónak.

Azt említetted, hogy az írás elején nem tudtad, ez a történet hova fog kifutni. Hogyan kezelted ezt a bizonytalanságot?

Ezen gondolkodtam is, ha újra írni fogok, akkor el kell-e tervezni előre, vagy pedig ez volt a jó, hogy én se tudtam, mi várható. Bodor Ádám azt mondja, hogy neki azért olyan izgalmasak a novellái, mert úgy írja, hogy nem tudja, mi lesz a vége. A csomópontokon gondolkodik, hogy merre menjen tovább, és ez utólag is látszik. 

Ebből a szempontból volt nagy felfedezés az írás során?

Hogy mennyi mindenre emlékszem, amire nem gondoltam volna. Amíg nem lett meg a könyv, addig nem voltak meg ezek a sztorik. Benne voltak a fejemben, csak nem beszéltem róluk, mert nem jutottak az eszembe. Ha elkezdett beszélni Oszkár, akkor az egyik sztori előhozta a másikat. Milyen volt, amikor tehenek voltak nagyanyáméknál, meg hogy miről beszélgettek ők. Mit meséltek a háborúról. Ezek úgy szép lassan elkúsztak. Ezért lesz érdekes a tesómnak, akivel együtt éltük ezt meg. Ő biztos gyakrabban fog libabőrözni, mint egy átlagolvasó.