Beszédes, hogy mire fordítja a pénzjutalmat az egyik legrangosabb női irodalmi díj győztese

Beszédes, hogy mire fordítja a pénzjutalmat az egyik legrangosabb női irodalmi díj győztese

Bernardine Evaristo pár éve sorra nyeri a díjakat, 2019-ben a Booker-díjat zsebelte be, most pedig az egyik legrangosabb női irodalmi elismerést tudhatja magáénak. A díjjal pénzjutalom is jár, amit más női írók támogatására szeretne fordítani. 

sza | 2025. június 06. |

Bernardine Evaristo kapja idén Women’s Prize Outstanding Contribution Award, azaz a i Szépirodalmi Díjat, ami egyike a legnagyobb angol irodalmi elismeréseknek. A szerző korábban a Lány, nő, többiek című könyvével robbant be a köztudatba, amivel 2019-ben Margaret Atwooddal megosztva vehették át a Booker-díjat, ezzel Evaristo az első fekete női szerző lett, akinek odaítélték a díjat.

Bernardine Evaristo
Lány, nő, többiek
Ford.: Kállay Eszter, Európa, 2021, 440 oldal

A Női Szépirodalmi Díj idén ünnepli a 30. évfordulóját, Evaristót a kimagasló regénye mellett 40 éves irodalmi karrierjét, befogadásért és sokszínűségért küzdő munkásságát is díjazzák. Korábban szervezett külön színházi társulatot fekete nőknek, és dolgozott nőjogi aktivistaként. A díj mellé 100 ezer fontot (kb. 48 millió forintot) is kap, amit női alkotók támogatására akar fordítani.

Nem azért teszek így, mert multimilliomos vagyok. Egyszerűen csak úgy érzem, a legjobb, ha visszaforgatom. Támogatnunk kell egymást.”

– mondta a szerző.

Kate Mosse, a zsűri elnöke külön kiemelte, hogy Evaristo igen fontos irodalmi és társadalmi szempontból is, a kreativitás és a progresszív gondolkodás kimagasló erényei. Emellett arra is kitért, hogy a szerző tehetséggondozó munkáját is elismerik, hiszen több női írónak nyújtott már segítséget, akik másként nem juthattak volna hozzá.

A Lány, nő, többiek 12 nő élettörténetén keresztül mesél anyaságról, kitörésről, határátlépésről, általánosságban a nők helyzetéről és lehetőségeiről.

„Evaristo regénye mindenképp hiánypótlónak tekinthető: egy erősen politikus szerzővel van dolgunk, akinek a regénye is egy radikális állítás. (…)

Láthatóvá teszi az addig láthatatlanként kezelt fekete nőket, ezzel együtt pedig bemutatja, hogy mennyire sokfélék is ezek az élettörténetek”

– írtuk a regényről a hét könyve kritikánkban.

(Európa / BBC)

Fotó: bevaristo.com

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Margaret Atwood és Bernardine Evaristo kapta a Booker-díjat

...

Evaristo megírta a fekete nők hiányzó történeteit

Bernardine Evaristót sokáig frusztrálta, hogy a fekete nők egyszerűen nem kapnak hangot az angolszász irodalomban. A Lány, nő, többiek című regénye ezt az űrt akarta kitölteni, ami olyan jól sikerült, hogy bezsebelhetett érte egy megosztott Bookert. A többszólamú kötet 12 nő történetén keresztül mesél anyaságról, kitörésről és határátlépésről.

...

Először nyerték fekete írók a Brit Könyvdíjat

Idén először történt meg, hogy a legjobb első könyvért és a legjobb könyvért járó Brit Könyvdíjat is fekete szerző nyerte el, mégpedig Candice Carty-Williams és Bernardine Evaristo személyében.

TAVASZI MARGÓ
...

Pion István: Onnantól már nem félek, hogy meg tudom nevezni, mi történt

Első regényében egy gyerekkori abúzustörténetet dolgoz fel. 

...

Vajna Ádám: Milyen furcsa ellentmondás, hogy a játék a fontos, amikor dolgozom

Hol is található pontosan Fancsika? És miért annyira érdekes egy középkori hóhér története? Vajna Ádám első regényének bemutatója a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon.

...

Terék Anna: A háborúban nincs jó és rossz oldal

Fel lehet-e dolgozni a traumákat? Mit okoz a családban a hallgatás?

...

Anyaság, istenek és önbizalom – Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna a Margón

Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna páros kötetbemutatója a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon, ahol a születésé, újrafelfedezésé és az isteneké volt a főszerep.

...

Szántó Áron első regényében a bakonyi boszorkányok és a punk találkozik

Szántó Áron első regényében egy bakonyi zsákfalu hétköznapjai rémálommá válnak, még a buszvezető sem emberi lény.

...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

Hírek
...

Hodász András memoárban vall hitről, kiábrándulásról és reményről

...

Egy színházjeggyel te is támogathatod a Villa Esterházy működését!

...

Dragomán György szerint az AI miatt a nyelv romlik, és ezt észre sem vesszük

...

Papp-Zakor Ilka kapta idén a Hazai Attila-díjat

...

Jön Fekete Ádám autofikciós regénye

...

„A nyelvészet Esterházy Pétere volt” – eltemették Nádasdy Ádámot

SZÓRAKOZÁS
...

Tokió és a magány: film készült Kavakami Mieko melankolikus történetéből

Kavakami Mieko Instagram-oldalán jelentette be a hírt. A filmet májusban bemutatják Cannes-ban.

...

Bejelentették az új Trónok harca-film címét

A Targaryen-dinasztia alapítójáról és Westeros meghódításáról szól.

...

Megvan az új Aragorn a készülő Gyűrűk Ura-filmben

Vége a találgatásoknak, megvannak a főbb színészek.

Olvass!
...

Az utolsó nyár, amikor még nem pusztult el minden – Olvass bele a posztapokaliptikus felnövésregénybe!

Ha felnövünk, azzal a világ is elpusztul? Olvass bele Szalkai Szabó Ádám regényébe!

...

Kihajtanak minket, mint csavart az anyából: Olvass bele Cserna-Szabó András családregényébe!

„Szóval ezúttal anyázni fogok. Buzgó szüvel.”

...

„Úgy ragyogott a nap, mintha nem lenne alatta háború” – Olvass bele Terék Anna verses regényébe!

Háború és béke, szerelem és széthulló család – ezek a témák kerülnek elő Terék Anna nagyszabású verses regényében.