Margaret Atwood és Bernardine Evaristo kapta a Booker-díjat

Margaret Atwood és Bernardine Evaristo kapta a Booker-díjat

.konyvesblog. | 2019. október 14. |

booker.png

Az idén váratlan módon nem egy, hanem két szerző, Margaret Atwood és Bernardine Evaristo kapta meg a Booker-díjat. A két nyertes regény 2019-ben tehát a Testamentumok, amelyet hamarosan magyarul is kézbe vehetünk (részlet ITT), valamint a Girl, Woman, Other című könyv. Mivel a zsűri nem tudott dönteni, a két szerző mind a díjon, mind a vele járó 50000 fonton osztozik.  

A rangos elismerést, amelyet tavaly Anna Burns vehetett át,  idén 51. alkalommal ítélték oda. Mint korábban írtuk, ebben az évben olyan szerzők szerepeltek az esélyesek közt Atwood és Evaristo mellett, mint Salman Rushdie, Lucy Elmann, Elif Shafak és Chigozie Obioma. A rövidlistáról egyébként sokan Atwoodot tartották a legesélyesebbnek, akinek még a zsűri is csak szigorú titoktartást vállalva olvashatta a Testamentumok című könyvét. Korábban egy kisebb könyvesbolti kavarodás miatt felröppent a hír, hogy valóban ő fog nyerni, de a Booker-díj szervezői ezt cáfolták. Most úgy tűnik, bár csak részben, de igazuk volt azoknak, akik pár hete félrematricázták a könyvét. 

A Booker-díj esélyeseit 151 könyv közül választotta ki a zsűri, ezek közül került ki az a tizenhárom könyv, amely a hosszúlistán szerepelt, majd azt szűkítették arra a hat jelöltre, akik közül most kiválasztották a győztest. Az idei az  első alkalom, hogy az új szponzor, a Crankstart támogatja az elismerést, a korábbi Man Group helyett.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Könyvhét
...

Miket szereznek be a BookTok-rajongók a Könyvhéten? Kiderítettük!

Hogyan lesz valaki felkapott a BookTokon? És milyen kötetekre figyel fel ez a közösség a Könyvhéten? Utánajártunk.

...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.