Gyurkó Szilvia: Talán a síromon is az lesz a mottó, hogy ezt senki nem mondta előre [Podcast]

Gyurkó Szilvia: Talán a síromon is az lesz a mottó, hogy ezt senki nem mondta előre [Podcast]

Az Ezt senki sem mondta! podcast második évadának vendége ezúttal Gyurkó Szilvia jogász, gyermekjogi szakértő és aktivista, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója és vezetője. Ott Annával beszélgettek anyává válásról diploma után, transzgenerációs örökségek váratlan felbukkanásáról, arról, hogy mi borítja ki gyerekjogi szakemberként, valamint a saját kiégéséről és válásáról is.

Könyves Magazin | 2024. szeptember 25. |

Elindult Ott Anna szülőségről és alkotásról szóló podcastjának második évada. Az első részben Nyáry Krisztián volt a vendége, ezúttal pedig Gyurkó Szilviával beszélget az anyává válás kihívásairól.

Gyurkó fiatal anyukaként kezdett gyerekek elleni bántalmazási ügyekkel foglalkozni, a nagy feladatot viszont a saját családi örökségének a feldolgozása jelentette számára. A ma már egyre inkább közfelháborodást is kiváltó ügyeket afelől vizsgálja, hogy lehet őket hatékonyan megelőzni – miközben a saját életében a munkafüggőséggel kell megbirkóznia.

Amikor a munka sokat formál azon, ahogy a szülőséget látjuk

A beszélgetés egyik visszatérő témája, milyen intenzív dinamikában hatott egymásra Gyurkó anyává válása és a munkája:

„Lili pár hónapos volt, miközben a csecsemőgyilkosságos aktákat dolgoztam föl, utána pedig az első témák, amikkel foglalkoztam, a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak, családon belüli erőszak, gyerekbántalmazás voltak. Ez lehet, hogy bizarrul hangzik, de nekem nagyon sok erőt adott a saját szülőségemhez, meg úgy egyáltalán ahhoz, ahogyan a világot látom, hogy volt egy képem arról, hogy kik azok a nők, akik az újszülött csecsemőket megölik,

és ehhez képest mennyire más a valóság.

Hogy mennyire kiszolgáltatottak, magukra hagyottak, cserben hagyottak, hogy ez sok tekintetben mennyire nem az ő rosszaságukról, döntésükről szól, hanem arról, hogy a környezetük, nagyon sok esetben a családjuk elfordul tőlük. (...) És ehhez képest megéltem azt, hogy nekem gondozott, várt, kísért, támogatott terhességem volt, hogy az én gyerekemnek mit tudok megadni, hogy milyen végtelenül szerencsés helyzetben vagyok sok szempontból, és hogy valójában mennyire nem lenne nehéz, meg bonyolult segíteni ezeknek a nőknek, ezeknek a családoknak, hogy ők is átélhessék ezt.”

A podcastból kiderül még, hogy

  • miért nehéz a diploma után közvetlenül anyává válni;
  • mi az, ami gyermekjogi szakemberként kiborítja;
  • mit jelentenek neki a gyerekek, és hogyan tudta ezt feldolgozni a családi örökségében;
  • miért nincs az erőszaknak mértékegysége és mit mond erről az agykutatás;
  • mi a környezet, a közösség szerepe a megelőzésben;
  • mik a segítő munkák csapdái, és mi mindent tapasztalt meg a saját kiégésében;
  • mire lett volna szüksége a válása során.

A podcastot meghallgathatod Spotifyon, YouTube-on és PodBeanen.

Ha megosztanád gondolataid, kérdéseid, tapasztalataid, történeted a podcastsorozatban felmerülő témákkal kapcsolatban, írj nekünk az eztsenkinemmondta@konyvesmagazin.hu e-mail címre! 

Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! A sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Podcast

Ezt senki nem mondta – Nyáry Krisztián: Egy apa nem tudja pótolni az anyát és ez nem is várható el

Az Ezt senki nem mondta! című podcastban írók mesélnek a szülővé válás örömeiről és nehézségeiről, valamint a gyerekvállalás és az alkotás kapcsolatáról. A második évad első adásának vendége Nyáry Krisztián volt.

...
Podcast

Ezt senki nem mondta: Hallgasd meg a podcast első évadának összes epizódját!

Az Ezt senki nem mondta! című podcastban ismert emberek mesélnek szülővé válásuk örömeiről és nehézségeiről, valamint a gyerekvállalás és az alkotás, önmegvalósítás kapcsolatáról. Most egy helyen megtalálod az összes adást.

...
Podcast

Ezt senki nem mondta – Péterfy-Novák Éva: Kívülállóként néztem a fájdalmaimra

Az Ezt senki nem mondta! podcast arra keres választ, hogyan élték meg a meghívott írók és alkotók szülővé válásukat. Az évad utolsó részének vendége Péterfy-Novák Éva.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Hírek

Elveszett bibliai fát támasztottak fel egy 1000 éves magból

A Bibliában szereplő fa magját a Júdeai-sivatag egy barlangjában találták. Olyan növényről van szó, ami lokálisan kihalt, a Bibliában viszont többször is említik a gyógyító hatása miatt.

...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

Cziglán Karolina pszichológus Elfogadó kapcsolódás című könyvével abban igyekszik segíteni, hogy a kapcsolatainkban merjünk sebezhetőbbek lenni, legyen szó barátságról, szülő-gyerek viszonyról vagy párkapcsolatról. Mutatunk egy részletet a kötetből.

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

A zöld teának nemcsak az illata elbűvölő, de számos nagyszerű hatással is számoltatnak azok, akik rendszeresen fogyasztják. Bemutatjuk a frissítő itallal kapcsolatos tényeket és mítoszokat, aztán ajánlunk öt könyvet a teázás szerelmeseinek.

...
Kritika

Irene Solà, a nők, az ördög, meg a történetekben rejlő erő

Harmadik regényének helyszínéül ismét Katalóniát választotta Irene Solà, ám a zord hegyek mellett a szereplőknek ezúttal az ördöggel is meggyűlik a bajuk. Ez a hét könyve.

Szerzőink

...
Ott Anna

Lehet-e szépen válni? – Ott Anna könyvajánlója [Ezt senki nem mondta!]

...
Tasi Annabella

Claudia Durastanti: Infantilizáljuk a fogyatékkal élőket, akik csak elszenvedői a sorsuknak

...
K. Varga Bence

K. Varga Bence: Újrasarjadás

A hét könyve
Kritika
Irene Solà, a nők, az ördög, meg a történetekben rejlő erő
...
Nagy

Lehet-e szépen válni? – Ott Anna könyvajánlója [Ezt senki nem mondta!]

Elindult az Ezt senki nem mondta! című podcastunk második évada, legutóbbi vendégünk Gryllus Dorka és édesanyja, Kőváry Katalin volt. A beszélgetéshez könyvajánló is tartozik Ott Anna válogatásában.

Polc

Tudod, mi a nőgyűlölet lényege? Claire Keegan novellákban mesél róla

...

A háborúnál is nagyobb teher, ha egy társadalom kettészakad

...

Narine Abgarjan boldogtalan történetei mélyén mindig ott parázslik a remény

...

Dühkitörések, fájdalom, kétségbeesés – Max Porter regénye egy kamasz tudatának mélyére vezet

...