Keresés

A nyár a kaland és az önfeledt játék időszaka egy gyerek számára – vagy épp a végtelen telefonnyomkodásé. Sok gyereknek nincs is annál izgalmasabb, mint elmerülni a virtuális térben, egy olyan világban, amelyet esetleg ő maga épített fel. Vagy talán mégis: az, ha az a világ egyszer csak beszippantja. Röviden ez az alaphelyzete Vibók Ildi Kezünkben a világvége című könyvének, amely ezzel együtt a természet törékenységére és védelmére hívja fel a figyelmet.

Az állatvilág bajnokaitól kezdve a röhögő hiénán át a lenyűgöző madarakig most öt olyan kötetet ajánlunk, amelyek az élővilág sokszínűségét mutatják be a gyerekeknek.

Az Életünk a földön számos, az élettartamuk szempontjából különlegesnek számító állatot mutat be, egyúttal világ körüli utazásra hívja az olvasót:

A Vadlovak – Hortobágyi mese című dokumentumfilmnek megjelent egy gyerekeknek szóló kísérőkönyve. A mesét és a film narrációját Molnár T. Eszter írta. Vele és a Vadlovak rendezőjével, Török Zoltánnal beszélgettünk durva forgatási jelenetekről, a vadlovak egyéniségéről, a lírai növénynevekről, valamint a film és a mesekönyv kapcsolatáról.

Suzanne Simard hálózatok komplex rendszereként tekint az erdőre: kísérleteivel bebizonyította, hogy a fák a föld alatti hálózataikon kommunikálnak egymással, ez a fajta együttműködés pedig ellenállóbbá teszi az egész erdőt.

A Szívünk rajta könyvei közül kiválasztottunk hármat, amelyek a természet megfigyelésére, titkainak kifürkészésére buzdít.

Peter Wohllebent elsősorban a természet titkait kutató, és azokat bemutató erdészként és íróként ismerjük, aki a mai napig több fronton és formában igyekszik felhívni a figyelmet a természet-, és különösen az erdővédelem fontosságára.

Kedvenc természetudósunk ismét arra figyelmeztet, hogy a természet egyébként milyen jól ellenne nélkülünk.

Egy zseniális regény felismerésének majdnem ugyanolyan fázisai vannak, mint a gyásznak: először az értetlenség és tagadás, a vonakodva elismerés, majd a teljes megadás állapota. Az olvasó ugyanezeket járja végig az Égig érő történetet olvasván: az első oldalakon egy szinte spirituálisnak tűnő szöveg tárul elénk egy, a hátát egy fának vető nőről; majd minden átmenet nélkül ugrunk át egy másik ember történetébe, az olvasó pedig csak pislog, és nem érti, mi történik vele. Richard Powers regénye ugyanis nem a klasszikus formákat követi, több „főszereplőt” mozgat, kiknek élettörténetei szinte koncentrikus körökben épülnek egymásra, külön-külön utat bejárva, míg végül egymás mellé nem fújja leveleiket a szél, és sorsuk indák módjára össze nem kapaszkodik.