Az utóbbi időben mintha kialakulóban lenne egy trend, amiben a politikusok a szépirodalomban igyekeznek kiélni frusztrációikat vagy éppen kreativitásukat. Gyurcsány Ferenc álnéven írt skandináv krimije után most az LMP társelnöke, Ungár Péter, országgyűlési képviselő döntött úgy, hogy kipróbálja magát az írásban. Aztán ebből a felindulásból született végül az Ismétlődő eltévedés, a politikus első verseskötete. Ungár sokáig álnéven (Schön Károly) írt szövegeket, amikről maga is mesélt egy cikkben, hogy a szerkesztője nagyon rossznak tartotta őket, azóta viszont sokat fejlődött, és már az álnevet is elhagyta. A versekkel, akárcsak a politikai karrierrel, az a célja, hogy közvetítsen, viszont most nem az állam és a nép között, hanem a világ és az olvasó között.
De hogy miről szól a politikus kötete? A belvárosi mindennapokról, az értelmiség tehetetlenségéről (és tétlenségéről), a férfi és női kódokról és természetesen arról a magyar közhangulatról, amiben nap mint nap mindannyian élünk. Körkép, ha tetszik. Ha a Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténész, az Eötvöd Lóránd Tudományegyetem oktatója által írt fülszövegnek hiszünk, akkor Ungár egy "egész" felől próbálja megérteni és ízekre szedni a világot, amit maga körül lát. Hogy mi ez az egész, hol kezdődik a politikus, a költő és a magánember, illetve vajon hol ér össze egy civil és egy politikus tapasztalata? Ezek az izgalmas kérdések, ami miatt érdemes felütni ezt a kötetet.
Ungár Péter: Ismétlődő eltévedés (részlet)
Éjjeli őrség
Grimaszoló férfiangyalokat
veszek rá a kijárási tilalom
megszegésére,
engedem be őket
ismeretlenül,
hogy megmutassák arcukat,
hogy megszakítsuk elzárásuk
éjszakáit –
mesélek nekik a közeli külföldről,
ahol versek olvashatók a metrókocsik üvegén,
és az éjjeli őrség mutatja meg
a társasházakban szunnyadó vámpírokat,
melegednek a szemétégető tüzében,
belépnek, és
szemügyre veszik az eléjük
tárt testet a barlangban az árnyak helyett,
megkínálom őket vodkával,
aztán a sztyeppei városokban élő
keresked ő gondosságával
átadom nekik az árut
a beteljesedést követően
közönyös derűvel távoznak,
a barázdáikat hátrahagyják,
és abbamaradnak
a dnyepermenti sanzonok.
Asszonydicsérő
„Ha nem hiszed el, hogy az életed ajándék,
Nézd meg jobban, hogy élnek anyádék.”
Tankcsapda
Hány, a hajfestéssel már nem bíbelődő öregasszony
ül a villamoson,
szatyorral a kezében, lebiggyesztett szájjal,
aki tizenhét évesen eldöntötte,
nem él úgy, mint az öreganyja,
aki komolyan vette a modern eszméket,
aki látta, hogy beállt gerinccel is megfőzik,
elmossák, kitakarítják,
miközben beszűrődik, ahogy
érdemtelenül ittas férfiak
tájékozatlan sületlenségeket csacsognak,
aki látta, milyen suba megy a subához,
amikor egyikhez sincs bőr,
milyen, amikor a középkorú gyermeknek
alátesznek egy teljes házat,
hogy valaminek legyen az ura,
ha már önmagának nem tudott,
milyen volt tudni, hogy az asszonyé a sors,
de az ember alakíthatja,
ezért úgy döntött, hogy majd ő másképp,
ő majd traktort vezet, könyvel,
őt felszabadítja az Infecundin,
minek mozgalom, ha van Bisecurin,
ideiglenes itt állomásozó asszonynevek,
mitokondriális allatura,
visszamaradt házimunka,
újratermelődő,
tésztagyúrás közben dörmögött monológok,
ammóniaszagra akasztott kötények,
gyerekek között kiporciózott csokoládéval
megteremtett házacskányi Magyarországok,
a viszonylagos rosszlétet tartó
kalocsai mintás, mézeskalács-tartóoszlopok.
Hivatal
Elég hamar tudni lehetett,
körülbelül a második hónap után,
amikor fölnéztem az épület mellett
a fényszennyezéstől sötét égboltra,
hogy egyszer így fogom narrálni a fiatalságom,
egy szobányi kocsma előtti
lépcsőn.
Nálam idősebb,
hozzám hasonlatos,
gyakorlati értelmiségiekkel
értem neurotikus gyermekből
az alvásképtelenségbe belenyugodott férfivá,
ittam magam véresen gusztustalanná,
esett ki belőlem a gyermeki jóindulat,
csodálkoztam rá, hogy mindannyian
morózus zsidó medvék leszünk,
és próbálkozásaink egymásra helyezett
súlyával értjük meg, hogy
ami könnyedén megy, az nem a miénk,
ami a miénk, az bármikor elveszhet.
Lépcsőkön üldögélő,
történet szomjas médiaművészek
zárják körbe
kora nyári péntek estéimet,
vagy lehetőségek és mintázatok egyvelegével
kitöltött egyéjszakás ismeretségek,
a mindennap meghozott áldozatok,
oltár nélkül,
önmagam elviselésére.
Szürke lépcsőkön
üldögélve,
megdermedve ütött be végre, hogy
nem a folyamat kezdete,
hanem a dolog maga
lesz majd elmesélve,
összerakva,
végiggondolva,
meg-megértve.
Fotó: Wikipédia
