Gyurcsány Ferenc krimit írt - konyvesmagazin.hu

Gyurcsány Ferenc írt egy „egészen jó” krimit

A politikus bejelentette, hogy álnéven írt egy regényt, ami reményei szerint több mint egy egyszerű krimi.

ki | 2024. szeptember 15. |

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK politikusa bejelentette, hogy írt egy regényt. Azonban ha valaki az ő nevén keresné az üzletekben, nem fogja megtalálni, ugyanis álnevén adták ki a krimit. Tehát a szerző: Kate Vargha, Gyurcsány édesanyja után.

kate vargha
A kereszt halála
T&T Beruházási Tanácsadó Kft., 2024, 416 oldal
-

Egy ismert író is véleményezte a krimijét

A politikus a Facebook-oldalán osztotta meg a hírt: „Írtam egy regényt, és bár tudom, hogy elég nagyképűen hangzik, mégis mondom, szerintem egészen jót. Na jó, akik eddig olvasták, család, barátok, a kiadó emberei, ők is ezt mondják”.

Posztjában arról mesél, hogy kikapcsolódásként már évek óta ír az asztalfióknak, melyek között vannak „fikciós szövegek, maximák, tárcák, esszék, novellák”.

Neki nem a filmek vagy a sorozatok jelentik a pihenést, hanem az írás.

A szóban forgó krimi először csak egy kísérlet volt, egy hirtelen ötlettől vezérelve írta meg az első fejezetet tavaly tavasszal. De nem hagyta nyugodni a téma, úgyhogy elküldte a szöveget egy meg nem nevezett, elismert írónak, aki azt mondta róla, hogy „nem is olyan rossz” és pár tanácsot is adott Gyurcsánynak a folytatáshoz.

A kereszt halála 

A könyvet végül megírta, a címe A kereszt halála és már előrendelhető. „Hogy miről szól? Ha egy mondatban kell összefoglalnom, akkor azt mondom, hogy egy életveszélyesen megsebesített kislány támadójának felkutatásáról és a gyilkossági kísérlet mögötti történet kibogozásáról. De a könyv, reményeim szerint, több ennél.

Nagy tempójú, kacskaringós utazás az örök dilemmák világában: szerelem, bosszú, család, hit és nem folytatom.

A mese középpontjában látszólag egy bűncselekmény van, de csak látszólag” – írta Gyurcsány Ferenc.

Az édesanyja nevét azért választotta hozzá, hogy fennmaradjon a neve, másrészt pedig, hogy elválassza a könyvet a politikusi munkásságától. Saját nevén megjelentetett már politikai könyvet, blogkönyvet és szakácskönyvet is.

Azt is közölte, hogy egyszer majd folytatja a krimit, de egy ideig biztosan nem, mert más dolga van. 

Fotó: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Hogy kerül egy emberi fül a könyvszállító kocsiba? – Ebből a krimiből kiderül!

Baróthy Zoltán kultúrkrimijében a könyvtár az egyik legfontosabb szereplő. Olvass bele!

...

Alig jött ki a börtönből, máris egy 40 éves rejtély nyomába ered – Olvass bele a krimibe!

Janice Hallettet korunk Agatha Christie-jeként is szokták emlegetni. Most elolvashatsz egy részletet nagy sikerű, lebilincselő krimijéből, A Twyford-kódból. 

...

Kádárék ideológiai szócsőként használták a krimit

A Kádár-korban megjelent krimik főként a szocialista világ- és értékrend közvetítésére vállalkoztak. Melyik ÁVÓ-s tisztből lett bestsellerszerző? Olvass bele Török Lajos Detektívtörténet és szocializmus című könyvébe!

Hírek
...

Új kiadásban jelenik meg a Nobel-díjas portugál író regénye

...

Colm Tóibín új regénye Thomas Mann életét dolgozza fel

...

Háy János 100 napba sűrítette az élet egészét

...

Újra népszerű lett egy 30 éves sci-fi, amely mintha megjósolta volna a jövőt

...

A Verity hátborzongató szerelmi történetet ígér – előzetes!

...

20 év után egy nap a férjed bejelenti, hogy elhagy: Érkezik az Idegenek című bestseller!

A hét könyve
Kritika
Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?
Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Esterházy Péter 1982-ben egy papírra lemásolta Ottlik Géza kultikus regényét.

Olvass!
...

Egyetlen pillanat alatt elpusztulnak a felnőttek, a jövő a gyerekekre marad – Olvass bele Cixin Liu legújabb sci-fi regényébe!

Egy távoli csillag felrobban és fényévek alatt a Földet is eléri. De miért éppen a gyerekek élik túl? 

...

Megjelent magyarul a cseh irodalom legendás alkotása – Olvass bele a Saturnin című regénybe!

A szatirikus regény a csehek egyik legnépszerűbb olvasmánya.

...

„Meg van róla győződve, hogy meleg vagyok, ráadásul az erőszakos fajtából” – Olvass bele Biró Kincső új regényébe!

A magány vagy a szerelem erősebb?