Miért ne írhatnánk át egy térképet, ha nem értünk egyet a határokkal? - Olvass bele Szeles Judit verseskötetébe!

Mennyi titkot rejthet magába egy térkép? Mit jelent a távolság egy olyan világban, ahol a gyors közlekedés, a virtuális valóság és a Google Maps szinte bárhova el tud repíteni minket? Szeles Judit Világatlasz című verseskötete a világ különböző tájait barangolja be, hol hajóval, repülővel, autóval vagy éppen gyalog, miközben korszakokban és kultúrákban merül el vagy éppen távolról szemléli azt. Az idegen itt nem szitokszó, hanem megismerési lehetőség, a teljes nyitottság és őszinteség megtestesítője. Abban viszont sosem lehetünk biztosak, hogy az idegen kívül vagy belül van-e. Egy a biztos, Szeles verseinek térképén bármerre indulhatunk, nem tévedünk el. 

Szeles Judit

Világatlasz

Prae, 2025, 136 oldal. 

Megveszem

Szeles Judit: Világatlasz (részlet)

Betelepítés

Fókákat fogok telepíteni a Tiszába,
meg kunkori farkú garnélát,
a tájba applikálom a fjordokat,

gránitot rajzolok, hegyet Szegedre,
Debrecenbe meg Nyíregyházára,
hogy a pulyák is megtanuljanak síelni,

vitorlázni, nagy tankereket vezetni,
homárcsapdát kihelyezni a Békás-tóba,
a Sóstóba és a Tisza-tóba, bele
a vízbe a sót, besózom, mint a levest,
medúzákat rajzolok bele, fehéret, pirosat,
olyat is, amelyik csíp ezer csápjával,
megfűszerezem a magyar költészetet,
betelepítem sarki fókákkal, rókákkal,
olyan állatokkal, emberekkel, növényekkel,
amelyek egyelőre ismeretlenek,
láthatatlanok, kitapinthatatlanok,
kiszagolhatatlanok, a sorok közé
vörös áfonyát ültetek, tengeri sást,
meg olyan füveket,
amilyeneket még nem láttatok.

Egykori boltokban

A Sós bácsi boltja
a vasútállomás felé volt.
Finom cukorkákat árult,
párizsit, paprikát,
szemben a kenyérgyárral,
ahol hosszú sorokat
álltunk a friss kenyérért,
a vasútállomás felé,
ahonnan a tehenek jöttek
esténként a legelőről,
maguk után friss
tehénlepényeket hagyva.
Sose szerettem este
biciklizni, amikor
a tehenekkel találkozhattam,
mert féltem tőlük.

A kenyérvásárlásban is
csak a kifliket szerettem,
Sós bácsinál pedig
a finom cukorkákat.

A Dianás cukorka
volt a kedvencem.
Azt a trafikban vettem,
mint később apámnak a Fecskét
vagy a Szimfóniát.
Öt ötven volt a Szimfónia.
Annyi, mint egy tubus
Globus mustár
a nagyboltban.
Onnan Emőke csokit loptam.
Volt, hogy tíz-tizenöt elfért
a piros dzsekim bélésében.
Esténként ettem meg,
amikor tejért küldtek
a szomszéd utcába.
Esténként az apámtól ellopott
Szimfóniát is szívtam.
Senki nem érezte rajtam
a cigarettaszagot.
Később a sörszagot sem.
A kertben dugtam el a sört.
Egyszer egy üveg pezsgőt
vettem a nagyboltban.
Egyszerre ittam meg
a kert végében a szalmakazalnál.
Bele is vetettem magam a szalmába,
csukást ugrottam örömömben.
A trafikban mindig ugyanaz
a néni ült.
Össze volt nőve a trafikkal,
alig fért el benne.
És tíz Dianás cukorkát adott
öt forintért.
A fagylalt gömbjét ötven fillérért vettük.
A csavaros fagyit többért.
A csavaros fagyiban a csokit
és a puncsot szerettem,
de legjobban a Dianás cukorkát.
Sós bácsinál Tibi tejcsokit lehetett kapni,
meg párizsit és paprikát,
delikátot és jaffát.
Utána sorban álltunk a kenyeres előtt.
Sokszor háztól hordtuk a tejet,
és nem a tejcsarnokból.
A tejcsarnok is a Sós bácsi
boltja mellett volt.
Meg kellett várni, hogy
a tehenek hazamenjenek,
megfejjék őket,
és elhordják a tejet a csarnokba.
Hétvégén volt, hogy
elbicikliztünk a szomszéd faluba,
hogy megmutassuk magunkat
a házak előtt álldogáló fiúknak.
Szép, hosszú combja volt
a barátnőmnek.

Neki mindig hamarabb sikerült
barátot szerezni.
Nekem maradt az uborkaszedés.

Őt elengedték szombaton
a videódiszkóba.
Hiába, két évvel idősebb volt.
Ma szappant árul,
mint valami fürdőskurva,
vagy mint Sós bácsi.

Fotó: Martin Larsson / Prae