Guillaume Musso legújabb regényének kiindulópontja, hogy egy ötéves kislány, Layla eltűnik egy Los Angeles-i bevásárlóközpontból. Megrendült szülei a történtek után különválnak. Öt évvel később a kislány előbukkan, méghozzá pontosan ugyanazon a helyen, ahol nyoma veszett. Életben van, de megmagyarázhatatlan némaságba burkolózik. A viszontlátás örömét egyre több megválaszolandó kérdés követi. Hol volt mindvégig Layla? Kivel? És főleg: miért tért vissza?
Az 1974-ben Antibes-ban született szerző diákévei alatt kezdett írni. A közönség először 2004-ben, az És azután megjelenésekor találkozhatott vele, majd egymást érték a regényei. Mára ő a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író, aki tizenhárom éve megszakítás nélkül vezeti a francia sikerlistát, és népszerűsége a világ minden táján töretlen. 2021-ben elnyerte a thriller és noir műfajában teljes életműért járó Raymond Chandler-díjat.
Guillaume Musso: Mert szeretlek (részlet)
Fordította Sárközy Éva
Nicole Hathaway egy utolsót húz a vonóval. Kétütemnyi áhítatos csend telepszik a hallgatóságra. Aztán kitör a tapsvihar.
A művésznő finoman meghajol, átvesz egy csokor virágot, és véget nem érő gratulációk kíséretében áthalad a termen. Hiába a közönség lelkesedése, Nicole tudja, hogy bár hibátlan technikával, tűpontosan és virtuózan szólaltatta meg a szonátákat, játékából hiányzott a szív és a lélek.
Révetegen kezet fog néhány vendéggel, a szájához emel egy pezsgőspoharat, de tekintete már a kijáratot keresi.
– Elinduljunk, drágám?
Lassan fordul a megnyugtató hang irányába. Eriq áll mellette, martinispohárral a kezében. A vállalati jogász néhány hónapja valamelyest az élete részét képezi. Előzékeny férfiként ott termett, amikor Nicole-nak szüksége volt rá.
– Igen, egy kicsit megszédültem. Hazavinnél?
A férfi már indul a ruhatár felé, felsegíti a szürke flanelkabátot Nicole-ra, aki elbújik az állig felhajtott gallér mögött.
Gyors búcsúzás a házigazdáktól, és a pár elindul lefelé az impozáns márványlépcsőn,
holott az emeleten még javában tart az estély.
– Hívok neked egy taxit – ajánlja fel Eriq az előcsarnokba érve. – Én visszamegyek az irodához a kocsimért, és utánad megyek.
– Menjünk együtt, öt perc gyalog.
– Ne butáskodj, ilyen időben?!
– Jót tenne egy kis séta a friss levegőn.
– Bajod eshet.
– Ugyan, háromszáz méter sétától? És különben is, itt vagy velem.
– Jó, menjünk.
Szaporán lépkednek az Ötödik sugárúton a csípős hidegben. Még mindig kevesen járnak az utakon, a hópelyhek hangtalanul temetik maguk alá a várost.
Száz méter, és odaérnek az autóhoz, ami a Bryant Park mögött várja őket. Szép időben ez a kellemes kis park ideális a sütkérezésre, piknikre vagy egy sakkpartira a szökőkút mellett. Ma este azonban baljóslatú, sötétségbe burkolódzó és kihalt…
– IDE A ZSETONT!
Nicole felsikít.
Egy penge villan a szeme előtt.
– A ZSETONT! NEM MONDOM MÉG EGYSZER! – kiáltja a késes fickó.
Kortalan, megtermett férfi, térdig érő sötét esőkabátja alól csak kopasz feje látszik ki. Mélyen ülő szemében őrült csillogás, arcát duzzadt sebhely szántja végig.
– GYERÜNK MÁR!
– OKÉ, OKÉ! – Eriq előveszi a pénztárcáját, és kérés nélkül átadja Breitling karóráját és mobiltelefonját is.
A férfi zsebre vágja, és már tépi le Nicole-ról a táskát, kezéből kikapja a hegedűtokot.
Nicole próbál úrrá lenni félelmén, de képtelen támadójára nézni, le kell hunynia a szemét. Miközben egy kéz leszakítja nyakából a gyöngysort, ő magában visszafelé kezdi el mondani az ábécét. Nagyon gyorsan.
Mint kiskorában, amikor rettegett valamitől.
Z Y X W V U…
Csak az segített, ha egy dologra összpontosít, és vár, hogy az adott pillanat csak egy rossz emlék legyen.
T S R Q P O…
Mindjárt vége lesz, a rabló megkapta, amit akart: pénzt, telefont, ékszert.
N M L K J I H…
El fog menni. Semmi oka megölni őket.
G F E D C B A…
Kinyitja a szemét, de a férfi még mindig ott van, és a késsel feléje támad.
Eriq látja, mi készül, de a félelem megbénítja, és meg sem moccan, hogy megvédje.
Miért van az, hogy meg sem lepődik a reakcióján?
Nicole-nak mozdulni sincs ideje. Csak a penge villanását látja, ami a torkát készül elvágni.
Ennyi volna az élet? Egy ígéretes kezdet, ragyogó folytatás, majd alámerülés a pokol bugyraiba, és egy ilyen aljas vég, minden figyelmeztetés nélkül, azzal a kegyetlen érzéssel, hogy egy befejezetlen történet hősnője lett…
Különös. Azt szokták mondani, hogy halálunk pillanatában leperegnek előttünk életünk legfontosabb pillanatai. Nicole csak egy képet lát maga előtt: egy végtelenbe nyúló, kihalt tengerparton két alak integet felé vidáman. Tisztán kivehető az arcuk.
Az egyetlen férfi, akit valóban szeretett, és akit nem tudott maga mellett tartani.
És a lánya, akit képtelen volt megvédeni.
*
Meghaltam.
Nem. Még nem. Miért nem?
Valaki egyszer csak ott terem a semmiből.
Egy hajléktalan.
Nicole először újabb támadónak nézi, míg meg nem érti, hogy az újonnan érkező segíteni próbál rajta. És valóban, az utolsó pillanatban a férfi vállát találja el a késszúrás. A sebesülés ellenére fürgén feláll, dühösen veti magát a támadóra, sikerül lefegyvereznie, és visszaszereznie tőle a zsákmányt. Puszta kézzel, vadul esnek egymásnak. A hajléktalan kisebb termetű, mégis ő kerekedik felül. Egy sötét szőrű labrador segítségével végül sikerül elkergetnie ellenfelét.
Győzelmének azonban ára van.
Erőtlenül roskad össze a jeges járdán.
Nicole odasiet hozzá, közben egyik lakk körömcipője leesik a lábáról.
Ott térdel a fagyos aszfalton, a hajléktalan mellett, aki megmentette az életét. Vérfoltokat pillant meg a hóban. Vajon a férfi miért kockáztatta érte az életét?
– Adjunk neki húsz dollárt köszönetképpen! – veti fel Eriq bárgyún, miközben összeszedi a pénztárcáját és a telefonját a porhóból.
Most, hogy elmúlt a veszély, az ügyvéd újra a régi.
Nicole megvetően néz rá.
– Nem látod, hogy megsebesült?
– Akkor hívom a rendőrséget.
– Ne a rendőrséget hívd, hanem a mentőket!
Nicole-nak nagy nehezen sikerül a hátára fordítania az idegent. Erősen vérző vállára teszi a kezét, és megvizsgálja az arcát, melyet sűrű szakáll borít.
Nem ismeri fel rögtön, csak amikor megpillantja lázas tekintetét.
Abban a pillanatban valami eltörik benne. Forróság önti el a testét. Még nem világos számára, hogy a fájdalomtól vagy a megkönnyebbüléstől.
Emésztő tűz vagy a sötétben felragyogó remény?
Közelebb hajol a férfi arcához, mintha a körülöttük tomboló hóvihartól akarná megvédeni.
– Mit csinálsz? – aggódik Eriq.
– Tedd el a telefont, és állj ide a kocsival! – egyenesedik fel Nicole.
– De miért?
– Ismerem ezt a férfit.
– Micsoda? Honnan ismered?
– Segíts elvinni a lakásomba! – kéri válasz helyett a nő.
Eriq bólint.
– Ki a fene ez?
Nicole távolba révedő tekintettel azt feleli:
– Mark, a férjem.
