Az Eurotrash provokatív stílusban bontja le az európai felsőbbrendűség mítoszait

Az Eurotrash provokatív stílusban bontja le az európai felsőbbrendűség mítoszait

Európa korszerűtlen intézményrendszerének, gazdasági növekedése megtorpanásának, erkölcsi irányvesztésének és kulturális önfeladásának terhe alatt nyög, állítja David Harsanyi. Lehet-e példaértékű Európa? Olvass el egy részletet az Eurotrashből!

Könyves Magazin | 2024. március 17. |
david harsanyi
Eurotrash ‒ Miért kell Amerikának elutasítania egy hanyatló kontinens elavult eszméit
Ford. Békési József, Multiverzum, 2024, 320 oldal
-

Szép számmal akadnak olyan „eurofil” amerikai politikusok, tudósok és újságírók, akik arra biztatják Amerikát, hogy vegyen példát az Atlanti-óceán túloldalán található országok egészségügyéről, jóléti intézkedéseiről, bevándorláspolitikájáról és még sok minden másról. Miközben a szerző arról kívánja meggyőzni amerikai olvasóit, hogy rossz helyen keresik a megoldást, akik erre buzdítanak, tükröt tartva európai olvasóinak vitatkozik az „euroblabla” jól ismert állításaival is.

Európa-szerte nyugtalanító kérdések

Mit jelent a föderális és a szuperállam közötti különbség? Több vagy kevesebb szabályozásra van-e szüksége a gazdaságnak? Milyen mértékben támogassa az állam az egészségügyet? Segítségnyújtás vagy orvos által támogatott öngyilkosság-e az eutanázia? Eltűnik-e a modern társadalmakból a vallásos hit? S legfőképpen: az Atlanti-óceán melyik oldalán találhatunk problémáinkra jobb megoldásokat?

David Harsanyi provokatív stílusban bontja le az európai felsőbbrendűség mítoszait,

és igyekszik választ találni ezekre a hazai és Európa-szerte zajló vitákból ismerős, nyugtalanító kérdésekre is.

David Harsanyi a National Review vezető publicistája, országos hírügynökségi rovatvezető és öt könyv szerzője. Gyakori munkatársa a New York Postnak, és számos más kiadvány mellett a Wall Street Journal, a Washington Post, a Reason és a USA Today is közölte munkáit. Megjelent a Fox News, a CNN, az MSNBC, az NPR, az ABC World News Tonight, az NBC Nightly News műsoraiban és több tucat rádióműsorban országszerte.

David Harsanyi: Eurotrash (részlet)

fordította: Békési József

Az európai egészségügyi katasztrófa

Amerika egészségügyi ellátórendszere rosszabb, mint Japáné, Kanadáé, Svédországé, Nagy-Britanniáé, sőt, egész Európáénál is rosszabb. De gondolj bele, milyen szerencsés vagy, hogy nem Paraguayban élsz!

Homer Simpson

 

Az egyik legkárosabb mítosz, amelyet az eurofil gondolkodás honosított meg az amerikai közvélekedésben, az, hogy az Egyesült Államok egészségügyi ellátórendszere borzalmas. Ezt a hamis állítást magáévá tette a vezető politikusok garmadája, a média és a tömegkultúra is. Az amerikaiakat valósággal elöntik az újsághírek és a szakértői vé­lemények, amelyek egyaránt erkölcsileg felsőbbrendűként istenítik az európai egészségügyi ellátórendszert, és az általános egészségbiztosítás hiányát az amerikai életre jellemző,

egyenlőtlenséget növelő tényezőként azonosítják.

„Az európaiak nem értik – emeli ki Roger Cohen, a New York Times munkatársa –, hogy az amerikaiak miért nem képesek belátni, hogy a mindenkire kiterjedő egészségbiztosítás egy olyan alapvető társadalmi szerződés, amelyhez minden fejlett állam polgárának joga van.” „Ön mit gondol, melyik a legjobb egészségügyi ellátórendszer a világon?” –kérdezi a New York Times az olvasóit egy interaktív szavazáson. (Nyilván nem az amerikai.) „Modellértékű-e számunkra Németország egészségügyi rendszere?” – kérdezi az NBC News. (Igen!)„Az amerikai egészségügy megjavításának módszere Európában található”– jelenti ki a The Economist. A CNBC még ennyit sem hagy a képzeletre Hasonlítsuk össze az Egyesült Államok egészségügyi ellátórend-szerét a világelső Franciaországéval! című cikkében.

Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy az amerikai egészségügyi rendszeren ne lenne mit javítani. De az a gyakran hangoztatott érvelés, hogy ennek útja a magánbiztosítók rendszerének megszüntetése lenne, igencsak vitatható. Az eurofil álláspont képviselői az amerikai egészségügyi rendszer kudarcának érzékeltetésére rendre három adattal hozakodnak elő: a várható élettartaméval, a csecsemőhalandósággal és a költségekkel. Egy, a közelmúltban megjelent Reuters-híradás szerint „az Egyesült Államok kétszer annyit költ az egészségügyre, mint más, magas nemzeti össztermékű államok, ám ezek között mégis csak a legalacsonyabb várható élettartamot és a legmagasabb csecsemőhalandósági adatokat tudja felmutatni”. Hasonlóképpen, amikor a demokrata képviselők 2020-ban a Kongresszusban egy európai stílusú általános, mindenkire kiterjedő egészségbiztosítási törvény létrehozását támogatták, a törvénytervezet indoklásában kiemelték, hogy „a várható élettartam az Egyesült Államokban ala­csonyabb, mint sok más országban, miközben a csecsemőhalandóság sokkal magasabb”.

Csakhogy ezekkel az állításokkal akad egy alapvető probléma.

Az Egyesült Államokban a várható élettartam alakulásához rend­kívül kevés köze van az egészségügyi szolgáltatások módjának, annál több azonban a kulturális hatásoknak.

Ha pusztán a számokat nézzük, nem vitatható, hogy az európai élettartam egyértelműen magasabb – az amerikai várható élettartam az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint 78,7 év, miközben az ebből a szempontból a legjobb teljesítményt nyújtó Olaszországban vagy Spanyolországban ugyanez 83 év fölött van. Csakhogy ez az adatok teljesen megtévesztő szembeállítása. Tekintve az Egyesült Államok polgáraira jellemző rendkívül sokféle életmódot, az etnikai különbözőség magas szintjét, a környezeti hatások széles spektrumát és a bevándorlók folyamatos érkezését (akik gyakran életük meghatározó részét a nyugatinál sokkal rosszabb egészségügyi ellátás mellett élték le), az amerikai egészségügyi ellátórendszer eredményei sokkal inkább függenek az egyéni sajátosságoktól, szokásoktól és egyéb szo­cioökonómiai összetevőktől, mintsem az egészségügyi szolgáltatások nyújtásának intézményi formáitól.

Sokkal célravezetőbb egy olyan összehasonlítás, amely az európai országok egészségügyi adatait a hasonló kulturális sajátosságokkal rendelkező egyes amerikai államokéval veti össze. Ha például a túlnyomórészt magánegészségügyi biztosítási alapon szerveződő egészségüggyel rendelkező Minnesota államra jellemző egészségügyi adatokat Svédországéval vetjük össze, amely hasonló méretű és etnikai összetételű ország, de állami egészségügyi ellátórendszerrel, azt tapasztalhatjuk, hogy nincs különbség a várható élettartam tekintetében. Ahogyan arra egy tanulmány rámutatott, Minnesota egészségügyi mutatói sokkal közelebb állnak Dániáéhoz, mint, mondjuk, Mississippi államéhoz.

Egy másik, reálisabb eredményeket adó összehasonlítási módszer, ha az európai jellegű állami egészségügyi biztosítási rendszerek és a magánszektor biztosítási rendszereinek hatékonyságát az Egyesült Államokon belül működő modellek eredményei alapján vetjük össze. Kutatók közel 900 000 elvégzett operáció adatait elemezték a koszorúér-bypassműtétektől kezdve a szerveltávolításig, és úgy találták, hogy az állami Medicaid program ügyfelei nagyobb valószínűséggel haláloznak el a kórházakban vagy lépnek fel esetükben komplikációk és fertőzések, mint azoknál a pácienseknél, akik a magánellátás keretében veszik igénybe a szolgáltatásokat. A Medicaid-rendszerben a betegek tovább tartózkodnak a kórházban és az ellátásuk többe is kerül. Szinte minden mérőszámot tekintve a magánellátás adatai felülmúlják az állami ellátás által biztosított egészségügyét. Néhány tanulmány arra is rávilágít, hogy még azoknak a pácienseknek is, akik nem rendelkeznek semmilyen biztosítással, jobbak az egészségügyi mutatóik, mint azoknak,

akik a Medicaid-rendszer biztosítottjai.

Amikor a National Bureau of Economic Research (Amerikai Gazdaságkutató Intézet) megvizsgálta a Medicare-biztosítással rendelkező amerikaiaknak nyújtott szolgáltatásokat, arra a megállapításra jutott, hogy a páciensek 45 százalékkal nagyobb eséllyel haláloznak el, mint a magánbiztosítók betegei. Ez önmagában persze nem bizonyíték arra, hogy az európai, általános egészségbiztosítási modellek általában rosszabbul teljesítenek a magánbiztosítós rendszerrel szemben, arra azonban igen, hogy rosszabbul teljesítenek az Egyesült Államokban.

A társadalmi hatások és az életmód helyi jellegzetességei is jelentős hatást gyakorolnak arra, hogy milyen hosszú életre van kilátásunk. „Nagyszerű tudni, hogy a japán emberek több szusit fogyasztanak, mint mi, s az is remek, hogy mindezt nem kioktató módon hozzák a tudomásunkra – írja Avik Roy, a Foundation for Research on Equal Opportunity (Esélyegyenlőségi Kutatások Alapítványa) elnöke –, de mindennek semmi köze az egészségügyi rendszer működtetésének kérdéséhez.” A Journal of the American Medical Association kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy a várható élettartam különbözőségeit kétharmadrészt olyan tényezők befolyásolják, mint „az életmód és az ún. metabolikus rizikófaktorok” (azaz az anyagcsere-betegségek kockázati tényezői), és csak ezután következnek az egészségügyi ellátórendszerek sajátosságai.

Röviden, ha valaki amellett kíván érvelni, hogy az amerikaiaknak kevesebb rizikófaktorral járó, egészségesebb életet szükséges bizto­sítani, hogy a várható élettartam tekintetében elérjék a nem sokkal előttünk járó Belgiumot vagy Portugáliát, akkor az illetőnek az érveit a több testmozgásra, a brokkolifogyasztásra és a szemléletváltozásra kell koncentrálnia,

nem pedig az európai mintájú egészségügyi ellá­tórendszer sajátosságainak ecsetelésére.

Az egyik legnyilvánvalóbb tényező, amely az amerikai és az euró-pai várható élettartamra hatást gyakorol, a kocsihasználat módja. Autós nemzet vagyunk. Rengeteget vezetünk. Az amerikaiak jelentős há­nyada naponta autózik a kiterjedt elővárosokból vagy kastély méretű házából munkába és vissza. Ez egy teljes generációra jellemző életviteli döntés következménye. Akkora távolságot, amelyet egy amerikai a lakóhelye és a munkahelye között egy évben ilyen módon megtesz, néhány európai városlakó egész életében se vezet le. Az amerikaiak egy évben átlagosan 21 500 kilométert tesznek meg autóval. Az angolok, akik Európában a legtöbbet vezetnek, 500 kilométert, azaz 50 százalékkal kevesebbet, mint az amerikai átlag.

Bár a halálos közúti balesetek száma szerte a világon egyre csökken a járművek biztonsági berendezéseinek és az orvosi technológiák­nak köszönhetően, attól az még tény marad, hogy több megtett útra több baleset jut. Az Egyesült Államokban – amely lényegesen alacsonyabb népsűrűségű ország, mint Európa országai – 100 000 halálesetből 13 közúti, míg ugyanez a szám Európában 5 vagy az alatti (a kastély méretű házakat leszámítva Amerika e tekintetben jobban hasonlít a szintén gyéren lakott Oroszországhoz, ahol ez a szám 16 a 100 000-ből).

Meglehet, hogy sok eurofil gondolkodó számára az életünket az autóinkra bízni és naponta ingázni az elővárosokból elítélendő életmód, de az ebből következő elhalálozásoknak, amelyek csökkentik az átlagos várható élettartamot is, megint csak semmi köze az egészségügyi ellátórendszerhez való hozzáférésnek.

Sokkal szomorúbb, hogy az amerikaiak sokkal jobban ki vannak téve az erőszakos bűncselekményeknek is – e területen kétségkívül jelentősen rosszabbak a mutatóink, mint Európáé. Amikor a Texasi A&M Egyetem, valamint az Iowai Egyetem kutatói elvégeztek egy olyan vizsgálatot, melynek során minden halálos sérüléssel járó esetet eltávolítottak a várható élettartamot megbecsülő táblázatokból, az Egyesült Államok a fejlett országok sorában az utolsó helyről az elsőre emelkedett. Megismételhetjük a korábbiakat: az egészségügy állami irányításának semmi köze mindezen tényezőkhöz,

hacsak az nem, hogy növelné a szegénységet.

Persze éppen ilyen félrevezető lenne, ha azt állítanánk, hogy az egészséggel kapcsolatos személyi döntések az egyedüli okai a várható élettartamban jelentkező különbségeknek. Az Egyesült Államokban ugyanis a szülők sokkal kevésbé hajlandók elvetetni azokat a mag­zatokat, akik majd Down-szindrómával vagy más olyan genetikai rendellenességgel születnek meg, és nagy valószínűséggel csökkentik a várható élettartamot.

Az Egyesült Államokban azért magasabb a csecsemőhalandóság, mert mi azoknak az életeknek a megmentésére is kísérletet teszünk, amelyeket Európában „reménytelen” esetként azonosítanának, és így bele sem számítanának az élve születésekbe.

És ezzel máris annál az Egyesült Államok egészségügyi ellátórendszerét bíráló, második leggyakrabban hangoztatott érvnél vagyunk, hogy nagyon magas a csecsemőhalandósági érték, amelyet általánosan elfogadottan a születést követő egy éven belüli elhalálozásként definiálnak. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egy nemrégiben megjelent tanulmánya szerint az Egyesült Államokban ezer élve születésre hat egyéves kor alatti elhalálozás jut, így a világ 35 legfejlettebb országának listáján a 32. helyre szorul e mutató tekintetében.

Ezt az adatot nagyon sokan visszhangozzák. „Az Egyesült Államok gyermekeinek nem kellene 19 éves korukig 55 százalékkal nagyobb eséllyel meghalniuk, mint európai kortársaiknak” – emeli fel hangját a New York Times újságírója, Nicholas Kristof. „Az amerikai gyerekek 70 százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg felnőtt koruk előtt, mint más gazdag országok gyermekei” – hirdeti a Vox. Az olyan szalagcímek, mint A koraszülöttek száma egyre emelkedik az Egyesült Államokban vagy Az USA a gazdag országok listavezetője a csecse­mőhalálozásban, szembeállítják az Egyesült Államok egészségügyének siralmas teljesítményét az európai csecsemők magasabb túlélési esé­lyeivel. Ám e mögött az egyenlőtlen teljesítmény mögött az életről vallott felfogás különbözősége sokkal erősebben esik a latba,

mint az egészségügyi rendszerek teljesítménye.

A két kontinens csecsemőhalandósági adatainak összehasonlítása különösen azért nehéz, mert az egyes tényezőket eleve eltérően értel-mezik. Németországban és Ausztriában például azokat a kora­szülötteket, akik 500 grammnál kisebb súllyal jönnek a világra, a statisztika nem tekinti élve születettnek. Franciaországban csak azokat a csecsemőket sorolják ide, akik legalább hét terhesség után jönnek a világra, Lengyelországban pedig szintén az 500 gramm elérése ennek feltétele. Más európai országok is a „menthetetlen” kategóriába sorolják a rendkívül alacsony súlyú koraszülötteket, s kimutatásaikban nem is szerepeltetik őket az élve születettek között.

Mindehhez vegyük hozzá, hogy számos szakmai tanulmány szerint a neonatális korban bekövetkezett csecsemőelhalálozások körülbelül 10-30 százalékát a nyugat-európai országokban le sem jelentik! Mélyen eltemetve a világ egészségügyi feljegyzéseiben ott lapul az a tény, hogy „néhány országban (mint például Belgium, Franciaország vagy Spanyolország) általános gyakorlat, hogy egy csecsemőt akkor tekintenek élve születettnek, ha a születéstől számítva már eltelt egy meghatározott idő” és csak ebben az esetben „nem lesznek teljes mértékben ignorálva a statisztikai adatfelvételnél”. Ez a fajta lejelentési gyakorlat nyilvánvalóan eltorzít mindennemű összehasonlítást az Egyesült Államok adataival, a harmadik világra jellemző egészségügyi rendszerrel rendelkező országnak állítva be az utóbbit.

Az amerikai gyakorlat ezzel szemben minden megmentett éle­tet számba vesz. Vegyük például Harper Rose Schultz esetét, aki 312 grammal született Saginaw-ban, Michigan államban 2020-ban, és aki ily módon jó néhány európai államban nem is számított volna „élőnek”. Nyilván az Egyesült Államokban sem minden csecsemő olyan szerencsés, mint Harper Rose, de Amerikában minden olyan csecsemő elvesztése, aki az „élet bármilyen jelét mutatja”, beleszámít a csecsemőhalandósági statisztikába, miközben dollármilliókat költünk arra, hogy megpróbáljuk megmenteni őket. Értelemszerűen adódik ebből, hogy ennek következtében Amerika magasabb neonatális korban bekövetkezett elhalálozási adatokat produkál, mint azok az országok, amelyek nem így cselekednek. Ha az adatokat csupáncsak az alacsony súllyal születettek számával korrigáljuk,

az Egyesült Államok a csecsemőhalandósági statisztikában a negyedik legjobb helyre ugrik a világ valamennyi országa közül.

Tegyük még hozzá, hogy a csecsemőhalandósági ráta kórházaink költségekre tekintet nélküli erőfeszítései nyomán egyre alacsonyabb lesz, azaz egyre növekszik az újszülöttek túlélési esélye. Napjainkban már a 26 hétre született csecsemők nagy valószínűséggel megmenthetők – és a helyzet egyre javul No igen ám, mondhatja erre bárki, de ha e filozófia alapján minden életért minden lehetségeset megteszünk, egyetlen dolog biztosan kijelenthető:

Az amerikaiak valóban többet fizetnek az egészségügyi ellátásért!

Nos, az egyáltalán nem kérdéses, hogy az Egyesült Államok polgárai nagyon sokat költenek az egészségügyi ellátásra. De talán helyesebb lenne azt mondani, hogy mindenre sokkal többet költenek. Az ameri-kai fogyasztás mértéke alighanem minden országot felülmúl az élet szinte minden területén. Miért éppen az egészségügy lenne a kivétel, amely ráadásul az egyik legfontosabb területe az életnek, amelyre költeni lehet? Nagy-Britannia, amely talán a legközelebb áll a fogyasztási adatok tekintetében az Egyesült Államokhoz, csak körülbelül 85 százalékát éri el annak. A sorban következő államok – Németország és Franciaország – pedig körülbelül 70 százalékát.

Így aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy a legtöbbször hangoz­tatott panasz az amerikai egészségügyi rendszerrel szemben annak rendkívül drága volta. Nem vitás, hogy ez a rendszer gyakran pazarló és nem eléggé hatékony – tegyük hozzá rögtön, hogy jellemzően az állami beavatkozások és szabályozások következtében –, ugyanakkor azonban a kiadások jelentős részét fejlett orvosi technológiák alkalmazására, új gyógyszeres kezelésekre és a magas szintű ellátás biztosítására fordítják.

Egy olyan rendszer, amely minden élet megmentését tűzi ki célul, ösztönzi a technológiai fejlődést. Az Egyesült Államok vezető helyen áll a műtéti és a kardiovaszkuláris beavatkozások és a képalkotó technológiák terén. Ezen eljárások egyike sem olcsó. Pontosabban, most még nem olcsó. Az Egyesült Államok az a hely, nem pedig Európa, ahol a világ legfejlettebb életmentő beavatkozásai történnek. Az Egyesült Államokban több klinikai kísérletet hajtanak végre, mint bármely másik országban – vagy akár kontinensen. Az Egyesült Államok több orvosi és gyógyszerészeti szabadalomnak ad otthont, mint a világ összes többi országa együttvéve. Becslések szerint az új vagy továbbfejlesztett orvosi technológiák teszik ki az egészségügyre fordított éves kiadások növekedésének 30-50 százalékát.

Kapcsolódó cikkek
...
Zöld

Újra Joe Biden és Donald Trump harcáról szól majd a novemberi elnökválasztás

...
Hírek

Donald Trump járványkezelését is bemutatja Woodward új könyve

Peril címmel jelenik meg heteken belül a kétszeres Pulitzer-díjas Bob Woodward új könyve Donald Trumpról, amely azt vizsgálja, hogyan kezelte az egykori amerikai elnök a koronavírus-járvány berobbanását.

...
Hírek

Donald Trump megírná a könyvek könyvét, de nehezen talál kiadót

Donald Trump volt amerikai elnök azt állítja, a két legrangosabb kiadótól kapott ajánlatot könyve megjelentetésére. Az öt nagy kiadó közül azonban egy sem tervezi kiadni elnöki memoárját.

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!

Hírek
...
Nagy

Pócsik Andrea: Az én cigány irodalmam nem tankönyvízű [ROMA IRODALOM]

...
Beleolvasó

Knausgard új regényének szereplői megszállottan kutatják a múltat és a jövőt – Olvass bele!

...
Hírek

Marjane Satrapi nem akart több képregényt írni, de aztán Iránban meggyilkoltak egy nőt

...
Zöld

Ebből a sűrű, sötét erdőből csak hetekkel később bukkan fel a hajód - Olvass bele a Mitágó-erdőbe!

...
Hírek

Bereményi Vadnai Bébijének látszólag egy nő a főszereplője, valójában a város [Budapesti nők]

...
Így döntöttek ők

Nyáry Krisztián: Eszeveszett szerelem változtatta meg az életét

...
Hírek

Salman Rushdie ezt az álmot látta két nappal a merénylete előtt

...
Szórakozás

Így énekel Timothée Chalamet az új Dylan-életrajzi filmben (videó)

...
Zöld

5 könyv, amit olvass el, ha mindig ugyanúgy végződnek a párkapcsolataid

A hét könyve
Kritika
A Kovács ikrek fergeteges családregénye sokkal többről szól, mint beszűkült parasztokról
...
Podcast

Anyaság, apaság, az érzések kavalkádja – Ott Anna könyvajánlója [Ezt senki nem mondta!]

Ezt senki nem mondta! című podcastunk hatodik adásában Szabó T. Anna és Dragomán György voltak a vendégek, a beszélgetésükhöz pedig könyvajánló is tartozik Ott Anna válogatásában.

SZÓRAKOZÁS
...
Nagy

6 érdekesség, amit nem tudsz a Netflix Ripley-sorozatáról

Huszonöt évvel azután, hogy Matt Damon, Jude Law és Gwyneth Paltrow főszereplésével filmre vitték Patricia Highsmith thrillerét, Mr. Ripley ismét hódít, ezúttal fekete-fehérben. Összegyűjtöttünk hat érdekességet a vadonatúj Netflix-sorozatról.

...
Szórakozás

7 Oscar-díjas adaptáció, amit most láthatsz a Netflixen

Tuti befutókat néznél az este? Összeszedtük, milyen Oscar-díjas adaptációkat találsz most a Netflixen: lesz közte hard boiled krimi, izgalmas animáció, szórakoztató kaland és egy kakukktojás dráma is.

...
Szórakozás

„Ivy a kedvencem” – A Csengetett, Mylord?-enciklopédia szerzőjével beszélgettünk

Mi lehet a Csengetett, Mylord? titka, amivel ennyire betalált a magyar nézőknél? A sorozatról készült enciklopédia szerzőjét, Boromisza Istvánt kérdeztük.