Donald Trump járványkezelését is bemutatja Woodward új könyve

Donald Trump járványkezelését is bemutatja Woodward új könyve

Peril címmel jelenik meg heteken belül a kétszeres Pulitzer-díjas Bob Woodward új könyve Donald Trumpról, amely azt vizsgálja, hogyan kezelte az egykori amerikai elnök a koronavírus-járvány berobbanását.

ro | 2021. augusztus 17. |

A Fear (Félelem címmel jelent meg magyarul, ITT és ITT írtunk róla) és a Rage című könyvek után a Peril című kötettel lesz teljes az a trilógia, amelyet a Watergate-botrány kirobbantásával világhírűvé lett Bob Woodward írt Donald Trumpról és a Trump-adminisztrációról. Kiadója szerint a harmadik könyv ugyanakkor kitér a Biden-elnökség első hónapjaira is, így szót ejt a 2020-as elnökválasztási kampányról is.

A kötet várhatóan szeptember 21-én jelenik meg, és a Simon & Schuster kiadó azt közölte, hogy az elsők között fogja felfedni, hogyan kezelte Trump például a koronavírus-járványt. A kötetet a világhírű újságíró Robert Costával közösen jegyzi, aki ugyancsak a The Washington Post munkatársa. A szerzők a könyvhöz több mint 200 interjút készítettek, emellett naplókat, emaileket, titkos utasításokat és telefonbeszélgetések leiratait használták.

A kötetben Woodward egyebek között azt állítja, hogy a nyilvánosság előtt Trump kezdetben szándékosan bagatellizálta a járványt, miközben szűk körben halálosnak nevezte azt. Magát Woodwardot is több kritika érte ezért, hogy ezt az információt nem fedte fel korábban és inkább a könyvéhez tartogatta azt: bírálói szerint ha nyilvánosságra hozza, azzal akár emberéleteket is meg lehetett volna menteni.

Woodward 2020 februárjában készített interjút Trumppal (fél év alatt összesen 18-kor faggathatta az akkori elnököt), aki már akkor azt mondta neki, hogy a koronavírus sokkal halálosabb, mint az influenza, a nyilvánosság előtt viszont ezt nem vállalta fel. Azt is mondta, nem aggódik miatta, és azt állította, hogy a Covid majd eltűnik.

Hírlevél feliratkozás

Jó egy hónappal később megint interjúztak, és akkor Trump azt mondta neki, hogy szándékosan bagatellizálja el a járványhelyzetet, mert nem akar pánikot kelteni. Közel hat hónappal később az Egyesült Államokban 6,3 millió embernek lett pozitív a koronavírus-tesztje, és közel 200 ezren veszítették életüket a járványban. Woodward a kritikákra válaszul azt mondta: időre volt szüksége, hogy ellenőrizni tudja, igazak-e Trump állításai.

Forrás: Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Donald Trump megírná a könyvek könyvét, de nehezen talál kiadót

Donald Trump volt amerikai elnök azt állítja, a két legrangosabb kiadótól kapott ajánlatot könyve megjelentetésére. Az öt nagy kiadó közül azonban egy sem tervezi kiadni elnöki memoárját.

...

Donald Trump legalább 12 újságírónak nyilatkozik a róla készülő könyvekhez

Donald Trump volt amerikai elnök legalább tizenkét újságírónak fog interjút adni azokhoz a könyvekhez, amelyek az elnökségéről szólnak majd.

...

Mary Trump kitálalós könyvet írt az amerikai elnökről

Donald Trump unokahúga, Mary Trump idén nyáron kitálalós könyvet ad ki a nagybátyjáról, amelyben állítólag pikáns történeteket fog megosztani az amerikai elnökről. A Too Much and Never Enough című könyv a tervek szerint augusztus 11-én fog megjelenni, vagyis nem sokkal az amerikai elnökválasztás előtt.

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

...

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

...

Nádas Péter a totális figyelem és a roncsolt mondatok írója (Búcsú Bazsányi Sándorral)

Olvass!
...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

...

„Egy kéz nyúl ki az ablakon, és átad a mosómedvének egy csokoládés fánkot” – részlet Puskás Panni új regényéből

Részlet Puskás Panni Történjen bármi című regényéből.

...

Az emberi gépek jelenthetik a szabadulást az élő bolygóból? – Olvass bele a Bionauták folytatásába!

Megérkezett Markovics Botond Bionauták sci-fi sorozatának második része!

Hírek
...

A Buckingham-palota nem hagyta szó nélkül Diána hercegné testvérének könyvét

...

Milyen lehetett egy este Murakami jazzbárjában?

...

Folytatást kap a Vaják-sorozat, a kézirat már 2027-ben elkészülhet

...

Biedermann, Schachinger, Kracht – ezekkel a német, osztrák és svájci szerzőkkel találkozhatsz a Könyvfesztiválon

...

Sally Rooney megakadályozta: mégsem építenek adatközpontot a szülőmegyéjében

...

Könyvben meséli el élettörténetét az egyik legértékesebb magyar influenszer