Mindig az a legérdekesebb, ami a történelemkönyvekből ki szokott maradni

Szó lesz itt többek között a francia koronára áhítozó, 14. századi posztókészítőről, a mohácsi csata után a királyi kincseket Pozsony felé menekítő Habsburg Máriáról, szó lesz a felkapaszkodott Ludovico Gritti drágakőkereskedőről, aki Szapolyai János mellett feszített és a trónjára akart törni, és szó lesz Eger hőséről, Bornemissza Gergelyről, valamint a hóhérjáról, Móré Lászlóról. 

Bánó Attila
30 új meghökkentő történet a magyar történelembeől
Athenaeuml, 2020, 303 oldal
Bánó Attila: 30 új meghökkentő eset a magyar történelemből

Mindig az a legérdekesebb, ami a történelemkönyvekből ki szokott maradni, pláne ha olyan szerző forgatja szavait, mint Bánó Attila, neves újságíró, történelmünk aprólékos és lelkes kutatója.

Bánó Attila: 30 új meghökkentő eset a magyar történelemből (Részlet)

Dölyfös francia lovagok és a nikápolyi csatavesztés

Luxemburgi Zsigmond magyar király, egy európai keresztes lovagsereg élén, 1396 szeptemberében hozzáfogott a török kézen lévő bulgáriai Nikápoly ostromához. Kétheti ostrom után azonban szembe kellett néznie I. Bajazid szultán hatalmas felmentő seregével. A két sereg közötti ütközet (szeptember 28.) előtt a francia páncélos lovagok − gyalogos harcra készülve − leszálltak lovaikról, és nekifogtak hosszú, hegyes orrú vascipőik orrának levágásához, mivel azok akadályozták volna őket a gyaloglásban. E cipők hossza körülbelül kétszer akkora volt, mint viselőik lábfeje, ezért az elvékonyodó, csőrszerű nyúlványok meglehetősen komikus látványt nyújtottak. A franciák a vasorrok eltávolításától sikeresebb szereplést reméltek, de végül csalódniuk kellett.

A különös lábbelik láttán könnyen gondolhatnánk, hogy a hosszú, kissé lefelé görbülő vascsőrök használatának valamilyen harcászati szerepe, vagy más praktikus oka lehetett.

Töll László ezredes, a Nemzeti Örökség Intézet igazgatója írta A harci vértezetek története című doktori értekezésében (Debrecen, 2009): „A legkülönösebb formát a rákozott páncélcipő vette föl, mert egy nagyon hosszú, lecsatolható orrot kapott. Ezt a páncélorrot egyes feltételezések szerint azért csatolták fel a lovag cipőjére, hogy ne csúszhasson ki a lába a kengyelből. Ez igen valószínűtlennek tűnik, és ez is egy divat jelenség volt, hiszen a korszak cipőviselete ugyanezt a »csőrös« formát mutatja […].” Vagyis a franciákat a 14. század végén rabul ejtette az értelmetlen divat, amely a harci viseleteket sem kímélte.

A nikápolyi csata a keresztesek részéről amúgy baljós előjelekkel indult. A furcsa formájú vascipőikkel parádézó franciák nem fogadták el az egyesített sereg főparancsnokának, Zsigmond királynak a haditervét és a csatarenddel kapcsolatos elképzelését. Erről Bánlaky (Breit) József írta A magyar nemzet hadtörténelme című nagy munkájának vonatkozó részében:

„Zsigmond király […] az adott körülmények között minden tőle telhetőt megtett, hogy a hadjárat legfontosabb mozzanata, a küszöbönálló döntő mérkőzés, egységes terv szerint és a lehető leghelyesebb és legcélszerűbb módon játszódjék le […]. A koalíciós seregek rendes rákfenéje, a kölcsönös féltékenység, irigykedés és gyűlölködés ezúttal is oly nagy mértékben vett erőt, kivált a mindenkit lekicsinylő, dölyfös francia csapatokon és azok vezetőin, hogy a küszöbönálló sorsdöntő csatában egységes tervről és egységes vezetésről többé szó sem lehetett. Így történt aztán, hogy a keresztény sereg nem egyszerre, hanem részenként, térben és időben egymástól meglehetősen elkülönítve vehette csak fel a harcot az ellenséggel.”

Jean Froissart francia történetíró (1337−1404) a krónikájában (Chroniques I–IV., 1327–1400) a magyar sereg létszámát hatvanezer főre tette. Más források ezen kívül ötezer fős havasalföldi és hat-nyolcezer fős francia seregről szóltak, továbbá említettek német, angol és más csapatokat is. A bizonytalan adatok miatt nehéz reális képet kapni a keresztény sereg teljes létszámáról, de azt tudni lehet, hogy a keresztesek Nikápolynál ennél kisebb sereggel jelenhettek meg, mivel az újabb kutatások például a magyar sereget körülbelül tizenkétezresre becsülik. Rajtuk kívül nyolc-tízezer lehetett a francia, német, burgundi, spanyol, lengyel, cseh, angol, svájci, skót, olasz, németalföldi és teuton keresztesek létszáma. Bánlaky ugyan a szemben álló seregeket majdnem egyenlő erejűnek mondta, azonban a mai felfogás szerint húsz-huszonkét ezer keresztes állt szemben Bajazid szultán harmincöt-negyven ezres, valamint a vele szövetséges Lazarevics István szerb fejedelem mintegy ötezres seregével.

Bánlaky szerint az első harcvonalat − Nevers gróf (Philippe d’Artois) parancsnoksága alatt − a franciák, burgundiak, olaszok és angolok alkották. Mögöttük, mintegy ezer lépéssel hátrább, Zsigmond király vezetésével, három csoportban sorakozott fel a magyarokból, németekből, oláhokból, csehekből, lengyelekből és szerbekből álló sereg. A jobbszárnyat Lackfy István, a középhadat Zsigmond király és Cillei Herman gróf, a balszárnyat Mircse havasalföldi vajda irányította. (A magyarok parancsnokai között volt Maróthi János macsói bán.) A csehekből, lengyelekből, szerbekből és bosnyákokból álló harmadik arcvonalat Garai Miklós horvát bán vezette.

A török hadsereg felvonulása közben a janicsárok az ellenség felé ferdén beásott, a lovak szügyéig érő, kihegyezett karókat helyeztek el az egész arcvonal mentén.

Froissart szerint ez a cölöpzet körülbelül 4500 méter hosszan húzódott. Bánlaky így számolt be a csata kezdetéről:

„Az arcvonal elé tolt 8000 könnyűlovasnak főleg e cölöpzet elkészítésének biztosítása és elfátyolozása lehetett a feladata, mert mihelyt a franciák reggel 9 óra tájban támadó előnyomulásukat megkezdték, ez a könnyűlovasság alig számottevő ellenállás kifejtése után a gyalogság mögé húzódott vissza. Ekkor 20-30 000 lövész és janicsár megkezdte nyilazását a franciák ellen, akik látván, hogy most már ellenséges gyalogság áll velük szemben, a tulajdonképpeni támadás végrehajtásához valamennyien lóról szálltak, lovaikat a hátul levő szolgáknak adván át. Nagy veszteséggel sikerült a francia lovagoknak a cölöpzetig előrejutniuk, amelynek legnagyobb részét kidöntötték, s aztán kézi tusára mentek a török gyalogság ellen. De a janicsárok oly szorosan állottak egymás mellett, hogy azok vonalát keresztültörni nem egykönnyen sikerült. Elvégre azonban a franciák jobb felszerelése és fölényes vitézséggel végrehajtott elszánt támadása mégis győzedelmeskedett a védőfegyverekben szűkölködő török gyalogságon, mely mintegy 10 000 ember elvesztése után az […] európai lovasság mögé vonult vissza.”

A francia lovagok a sikertől felbuzdulva folytatták gyalogos előrenyomulásukat, és a törökök második harcvonalában álló európai török lovasságot is megtámadták. Ezúttal is eredményesen küzdöttek, mert ezt a vonalat is áttörték. A francia parancsnokok ekkor be akarták várni a gyors előretörés miatt hátramaradt magyar sereget, hogy azzal együtt folytassák a támadást. Zsigmond királlyal azonban nem egyeztették a lépéseiket, így a magyarok még csak a hadrendbe állásnál tartottak, és nem álltak készen a beavatkozásra.

A kettős győzelem miatt „a keresztes lovagok örömmámora határtalanná vált, akik most már azt sem várva be, hogy soraikban a rend legalább némileg helyreálljon, fiatalos lendülettel, úgy, ahogy voltak, gyalogosan rohantak mindig tovább és tovább előre, mígnem egyszerre a Vublától délkeletre fekvő magaslatra felérve, legnagyobb ámulatukra, a szultán egy újabb, teljesen intakt harcvonalával, az ázsiai lovassággal találták magukat szemben”.

Bajazid szultánt meglepte ez a fejlemény, de azután az ázsiai lovasságot − a franciák ellen bekerítő hadmozdulatot végrehajtó – ellentámadásra utasította. Ez a döntés a franciákra nézvést végzetes volt. A lovagok megzavarodtak, csatarendjük felbomlott, majd az egész had futásnak eredt. A parancsnokok hiába próbálták helyreállítani a rendet, a menekülés általánossá vált. A török lovasság bekerítette és könyörtelenül kaszabolta a kereszteseket. A lovagok menekülő szolgái a szélnek eresztett lovakkal Zsigmond serege felé rohantak, mire a Lackfi és a havasalföldi vajda által vezetett szárnyak szintén futásnak eredtek.

„Zsigmond azonban a magyar sereg középhadával, amelynél Cillei parancsnoksága alatt a német, lengyel és egyéb idegen keresztes vitézek is be voltak osztva, támogatva a második vonalban álló Garay Miklós által, támadólagos előnyomulásra határozta el magát, miközben mindenekelőtt csakhamar a szintén előnyomulásban lévő mintegy 12 000 főnyi török gyalogságra bukkant. […] E gyalogságon Zsigmond hada szerencsésen keresztül is gázolt, sőt állítólag azt egy szálig le is kaszabolta, de most a hatalmas tömegekben feléje zúduló török lovassággal kellett az egyenetlen harcot felvennie. Ez sokáig hullámzott ide-oda, míg végre Lazarevics István szerb fejedelem 5000 lovasával váratlanul a magyarok jobb oldalán megjelenve, a küzdelmet déltájban csakhamar végérvényesen a törökök javára döntötte el.”

Ezután a király serege is a menekülést választotta.

Zsigmondnak és kíséretének, így többek között Garai Miklósnak, Cillei Hermannak, a Kanizsaiaknak, a Johanniták nagymesterének és a nürnbergi várgrófnak sikerült a Dunánál hajóra szállni, majd elérni a Fekete-tengeren várakozó velencei hajóhadat. Zsigmond csapatai, miként a francia, burgundiai és angol lovagok, hatalmas veszteségeket szenvedtek. Akik nem a törökök fegyvereitől estek el, azok a Dunába fulladtak, vagy hazavergődésük közben vesztek el az éhségtől, betegségtől. Az elesett keresztesek számát a kutatók legalább tizenhárom ezerre teszik. Életét veszítette Philippe d’Artois (állítólag nem a csatában, hanem a törökök fogságába jutva), Jean de Vienne tengernagy és még számos főember.

„A szultán, miután megtudta, mekkora veszteségeket okoztak a lóról szállt franciák a janicsároknak, dühében kivégeztette a francia foglyokat, kivéve a legelőkelőbbeket, akikért nagy váltságdíjat követelt és kapott. […] A főbb magyar urak közül elestek: Maróthy Dénes, Perényi Miklós és János, Rozgonyi János, Osvát és Lőrinc, Csáki István, Váradjai János erdélyi alvajda, Semsei László, Forgách János és még sokan mások. Ilsvai Leusták nádor számos főúrral fogságba került.”

A törökök veszteségét a francia források húsz és harmincezer közé tették, mások ennél is többre. Az biztos, hogy hatalmas veszteségekről lehetett szó, mert emiatt a feldühödött Bajazid szultán a rabszíjra fűzött foglyok közül a húsz évnél idősebbeket ki akarta végeztetni. Reggeltől délután négy óráig tartott a kegyetlen öldöklés, amely végül a halálra szántaknak csak egy részével végzett, de még így is háromezer keresztény harcos életébe került. „Az életben maradt foglyok 1397. június havában nyerték vissza szabadságukat, s az érettük követelt 200 000 aranyforintnyi váltságdíjnak felét Zsigmond vállalta nagylelkűen magára.”

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaján, a Vay grófok egykori várkastélyában (ma múzeum), van egy mennyezetfreskó, amelynek témája a nikápolyi csatához kapcsolódik. A Száz Magyar Falu Könyvesháza könyvsorozat Vaja című kötetében (szerkesztette Németh Péter; 2001) olvasható a freskó ábrázolásának történeti magyarázata, mely szerint „Lohr Ferenc festménye a csatavesztés utáni állapotot jeleníti meg: Zsigmond király a folyóba gázol lovával, hogy elérje a johanniták gályáját, mellyel majd megmenekül, a hullámok közé Cillei Hermann ugrat utána, segítséget kérve a hajósoktól. A király menekülését a körülötte harcolók biztosítják, köztük kivont kardjával visszafordulva Vay Titusz, akinek személyére a lovának nyergén látható Vay címer utal. A király körül küzdők mögött, kissé távolabb, az országnagyok csoportja, Kanizsai János esztergomi érsek, az ország prímása a keresztet emeli a sereg elé, mellette kivont karddal, koronás kígyóval díszített címeres pajzzsal védve magát küzd Garai Miklós horvát bán, mögöttük pedig fokosokkal – magyar módra – harcoló, vitézkedő magyarok, megrogyott törökök és elesett vértesek csoportja látszik. A háttérben kissé távolabb feltűnnek a menekülő király láttán bosszúsan a vízbe gázoló üldözők is.”

Az írás kitér e felemelő történet szépséghibájára is, ugyanis

„semmiféle történeti adat nem támasztja alá, hogy a Vayak felemelkedése, címerszerzése a nikápolyi csatában való részvételüknek köszönhető.

Sőt, mint a történeti részben olvashattuk, nem ismert a Mohács előtti oklevelekből Titusz, illetve Tihamér nevű családtag, amely nevű vitézekhez köti a história a király megmentését.” Vagyis a legenda ebben a formában nem igazolható. A nikápolyi csatavesztés viszont annál inkább, az akkori kereszténység nagy bánatára.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

10 pont, ahol a magyar foci találkozott a történelemmel

A sport irodalmi vetületeit vizsgáló Ady stoplisban után Csillag Péter a Kapufák és kényszerítők című könyvében olyan eseteket vizsgált meg, amikor a magyar történelem fontos alakjai és a politika erőteljesebb kölcsönhatásba léptek egymással. 

...
Nagy

Ablonczy: Trianon története már elkezdett személyes múltból történelemmé válni

Száz éve írták alá a trianoni békeszerződést, és a korszakról bár sokat tudunk, mégis rengeteg kibeszéletlen története van. Ám volt-e olyan pont, amikor Trianon története egészen más irányt vehetett volna és akkoriban mi sokkolta leginkább az embereket? Ablonczy Balázs történésszel, az Ismeretlen Trianon szerzőjével beszélgettünk.

...
Kritika

A történelem nem sokáig engedi boldogan élni az embert

KÖNYVES ADVENT
...
Könyves Advent

Ezeket a fantasy és sci-fi könyveket tedd a fa alá karácsonykor 

...
Könyves Advent

A randizás új tudománya, avagy miért a nőkön múlik

...
Könyves Advent

Archetipikus szereplők, modern családi dinamikák és identitáskeresés Tasnádi István Héraklész regényében

Hírek
...
Írd meg Európát!

Írd meg Európát, és nyerj egy Kindle-t tele könyvekkel!

...
Szórakozás

Frank, az óriásnyúl 20 éve szólította meg Donnie Darkót

...
Hírek

Csányi Vilmos: A vírus jó példa arra, milyenek a hiedelmek

...
Hírek

Pilinszky-verset dolgozott fel a Meg Egy Cukorka

...
Hírek

Az izlandiak még mindig sokat olvasnak, de a statisztikát a nők húzzák fel

...
Nagy

Austen hősnőjének pusztán szórakozás, ami másnak az élet maga [Az Austen-projekt]

...
Hírek

Lomb Kató játéknak, megfejtendő keresztrejtvénynek tekintette a nyelvet

...
Gyerekirodalom

Zalán Tibor a Mesemúzeum új kulcsőre

...
Hírek

A Tandori Dezső és Ágnes hagyaték az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára került

A hét könyve
Kritika
Annie Ernaux irodalmi fényképalbumba sűrítette az élet illékonyságát
...
Szórakozás

Lady Gaga golyóval tesz pontot a Gucci család botrányos történetének a végére

„Amit meg kell értenie a Guccikkal kapcsolatban, hogy teljesen őrültek, hihetetlenül manipulatívak és nem túl okosak. Muszáj, hogy ők irányítsanak, de amint megszerzik, amit akarnak, tönkre is teszik! Pusztító fajták, ez ilyen egyszerű!”, sommázza a véleményét Paolo Gucci neje, Jenny Garwood a Sara Gay Forden által írt A Gucci-ház című könyvben, amely Ridley Scott filmjét ihlette. Jenny ebben a három mondatban tulajdonképpen nagyszerűen össze is foglalja Scott produkciójának lényegét.

...
Kritika

„Nem annyira magamat – a létezést kell kihallgatnom” [Pilinszky 100]

Száz évvel ezelőtt született Pilinszky János, a 20. század egyik legjelentősebb magyar költője. A centenáriumra megjelent életének egyik legérdekesebb irodalmi kísérlete, az Önéletrajzaim, amelyet ő „vertikális regényként” emlegetett, és amelyben nem a saját életének konkrét történéseit, hanem „figyelme önéletrajzát” akarta megírni. 

Szerzőink

...
Babarczy Eszter

Babarczy Eszter: Egy hűtőberendezés (150.000 Ft)

...
Ruff Orsolya

„Olyan vagyok, mint egy függő, az írás az ajzószerem”

...
Forgách Kinga

Nem az életkorunk, hanem a stigmatizáció ellen kellene küzdenünk