Gondolkoztál már azon, hogy a folyamatos éjszakázás és túlóra helyett esetleg megállj egy pillanatra? Manapság az ambíció és a teljesítményvágy miatt ritkán gondolunk arra, hogy a túlzott cukor és koffeinfogyasztás, ami általában gyakran így is fáradtsággal társul, nem a testünk normális működési módja. De a szervezetünk megfelelő táplálásával, a különböző ételek változatos és tudatos összeválogatásával segíthetünk azon, hogy ez a fáradtság ne legyen állandó része az életünknek. Az Ételenergia című könyv olyan gyakorlati és elméleti megközelítést nyújt, amellyel konkrét táplálkozási stratégiát dolgozhatunk ki.
Ari Whitten, Alex Leaf: Ételenergia (részlet)
A rejtélyes járvány
Képzeld el, hogy valamilyen fura okból kifolyólag minden nap beleszúrsz a lábfejedbe egy villát. Majd felkeresed a kórházat, ahol az orvosok nem tesznek mást, mint hogy hazaküldenek némi fájdalomcsillapítóval. A fájdalom elmúlik, de a rákövetkező nap újra beleszúrod a lábadba a villát, így hát újra orvoshoz mész. Még több fájdalomcsillapító. Harmadnap megismétlődik a mintázat.
Egyértelműen az a megoldás, hogy többet nem szúrod bele a lábadba a villát, nem pedig az, hogy fájdalomcsillapítókkal nyomod el a tüneteket.
Ugyanez a helyzet a krónikus fáradtsággal is. Az energia hiánya egy tünet, hogy valami nem működik a testedben, te pedig nap nap után szurkálod magad a táplálkozással és életmóddal kapcsolatos döntéseid révén – természetesen nem szándékosan. És ahelyett, hogy egyszerűen kibírnád a fáradtságot, vagy elfednéd a cukorhoz vagy koffeinhez hasonló serkentőszerekkel, az okos megoldás az lenne, hogy foglalkozol azokkal a mögöttes tényezőkkel, amelyek az emberi test energiatermelését szabályozzák.
Nem a te hibád, hogy eddig nem foglalkoztál ezzel! Senki nem ismertetett meg az emberi energiaszintet szabályozó tényezőkkel. Senki nem tért ki arra, tudományosan miért és hogyan is kell megadni a testnek és az agynak a számukra szükséges megfelelő táplálékot. Emiatt pedig tudtodon kívül olyan döntéseket hozol, amelyek kiszívják belőled az energiát, valamint korlátozzák a sejtjeid megfelelő működését. A megoldást annak megtanulása jelenti, mi minden felügyeli és szabályozza az energiaszintünket, mert így véget vethetsz az öntudatlanul meghozott energiaromboló döntéseknek, és elkezdhetsz az energiaszintet növelő dolgokat csinálni.
Ugyanakkor mára társadalmi szinten normalizáltuk a fáradtságot.
Normálisnak tartjuk a fáradtságot. Vagy ami még rosszabb, egyfajta rangot adó érdemrendként tekintünk rá, hiszen még a fáradtságot és az alacsony energiaszintünket is arra használjuk, hogy hivalkodjunk a többi ember előtt, milyen fontosak és elfoglaltak is vagyunk. Hányszor halljuk a következőket: „Teljesen ki vagyok merülve,” vagy „Totál kikészít a munkám”, ami annyit jelent, hogy „Annyira ambiciózus, annyira törtető és annyira nélkülözhetetlen vagyok a munkahelyemen, hogy nincs időm eleget aludni”.
Kimerültek és stresszesek vagyunk, kiégünk, szorongunk, depressziótól szenvedünk, valamint agyi köd, emlékezetkiesés és koncentrációzavar is sújt minket. Folyamatosan a holnapból veszünk kölcsön energiát, hogy kifizethessük a mát, miközben koffeinnel, cukorral és serkentőszerekkel vészeljük át a napokat. Az emberi kapcsolatokhoz, a munkához és az élethez szükséges legfontosabb hozzávalót veszítettük el – az energiát.
Nem csak azokra gondolok most, akiknél az orvosok krónikus fáradtság szindrómát (vagy mialgiás enkefalomielitiszt, ME/CFS-t) állapítottak meg, amely a legsúlyosabb és legrosszabb fokozat, és ami a világ népességének mintegy 1,5 százalékát, Amerikában pedig körülbelül 5,4 millió felnőttet érint. Krónikus fáradtságról hat hónapnál tovább tartó súlyos fáradtság esetén beszélünk, amelyet a megerőltetés utáni rossz közérzethez hasonló egyéb tünetek kísérnek.
Én arra a valódi fáradtságjárványra gondolok, amely ennél ötvenszer-százszor több embert érint.
Tulajdonképpen a fáradtság egy skálán helyezkedik el, amely a súlyos és bénító krónikus fáradtság szindrómától egészen a sokkal gyakoribb, általánosan alacsony napi energiaszintig és a vitalitás hiányáig terjed, és ami a népesség óriási százalékát érinti.
És hogy mégis mekkora a baj? Szemléltetésképpen:
- Az amerikai Nemzeti Biztonsági Tanács (NSC) munkahelyi fáradtságról szóló beszámolója szerint a dolgozók 76 százaléka érzi fáradtnak, 53 százaléka kevésbé produktívnak magát a munkahelyén, 44 százalékának nehezére esik koncentrálni, míg 27 százalékának nehézséget okoz a döntéshozatal a fáradtság miatt.
- Az orvost felkeresők 40 százaléka panaszkodik fáradtságra, és minden ötödik embernek krónikus fáradtság szindrómája van.
- Az eddigi talán legnagyobb, több mint egy millió felnőttet felmérő tanulmány szerint minden harmadik férfi és minden második nő úgy nyilatkozott, hogy könnyen elfárad.
Természetesen teljesen normális, ha alkalomadtán egy kicsit fáradtnak érezzük magunkat, vagy le akarunk feküdni és pihenni szeretnénk egy hosszú, kemény fizikai és szellemi munkával töltött nap után. Az viszont már korántsem normális, ha szinte folyamatosan alacsony az energiaszintünk.
Ez már a szervezet segélykérése.
Fáradtságom története
Több mint húsz éve segítem az embereket abban, hogy az életmód, a táplálkozás és a célzott táplálékkiegészítők használatával helyreállítsák az egészségüket. Nemcsak szemtanúja voltam annak, ahogy több ezer kliens felkel a kanapéról és túrázni megy a hegyekbe, hanem magam is megtapasztaltam ezt az átalakulást.
Kezdetben azért vetettem bele magam a humán energiaszint optimalizálásának tudományába, mert rettenetes út vezetett az én esetemben is a krónikus fáradtságon túlra, és mert ezt a fáradtságot egyetlen – se a hagyományos, se az alternatív orvoslás területén mozgó – orvos sem tudta rendbe hozni.
Évekkel ezelőtt egészséges, aktív, energiától duzzadó 24 éves férfiként rövid ideig egy izraeli kommuna farmján éltem és dolgoztam, amikor is elkaptam az Epstein–Barr-vírust, és súlyos mononukleózist (más néven „mirigylázat” vagy „csókbetegséget”) állapítottak meg nálam. Fogalmam sem volt, hogy csaknem egy évbe fog telni, mire helyreáll az egészségem, a közérzetem és az energiaszintem.
A padlógázzal élt életemtől odáig jutottam, hogy képtelen voltam kikelni az ágyból.
A torkom annyira fájt, annyira feldagadt, és annyira tele volt gennyel, hogy kizárólag levest voltam képes enni, ami miatt rövid idő alatt 15 kilónyi izomtömeget veszítettem. Olyannyira odalett az állóképességem és a kitartásom, hogy a kisebb megerőltetéstől is kifulladtam, és annyira elhagyott a lendület, hogy enyhe fizikai aktivitást követően is 24 órás ágyban fekvésre volt szükségem.
Mint mindenki más, én is válaszokat akartam és jobban akartam lenni, ezért több orvost is felkerestem – olyanokat, akik neve előtt ott állt a „Dr.” és akik többéves tapasztalattal rendelkeztek. Megdöbbenésemre senki sem tudta, mi okozza az állapotomat. Több orvos és számtalan sürgősségin tett látogatás kellett, hogy végül felállítsák az Epstein–Barr-vírus (EBV) diagnózisát nálam. Először megkönnyebbültem, hogy végre tudom, mi teszi tönkre az egészségem, de aztán gyorsan rájöttem, hogy az orvosok gyakorlatilag semmit sem tudnak adni a mononukleózisos emberek számára – se kezelést, se valódi segítséget.
Hónapokig tartott a felépülésem, és a súlyos fáradtság sehogy sem akart javulni. Úgy éreztem, mintha az életem elhúzna mellettem, mivel képtelen voltam elegendő energiát összeszedni, hogy részt vehessek az általam annyira szeretett fizikai tevékenységekben, például a sziklamászásban, a súlyzózásban vagy a szörfözésben.
Nem volt energiám, hogy a barátaimmal vagy a barátnőmmel töltsem az időt, vagy hogy a társasági életet élő ember látszatát keltsem.
És képtelen voltam ellátni az akkori, fizikailag megerőltető feladatomat, azaz hogy intenzív fizikai munkát végezzek a farm halastavaiban (nem ritkán több mint 38 fokos hőségben). Úgy éreztem, mindentől megfosztottak az életben, mivel egyszerűen semmi elvégzésére nem volt elég energiám.
Mivel képtelen voltam így élni és csak várni, hogy visszakapjam az életem, segítséget kértem az alternatív gyógyászattal foglalkozó közösségtől. Azonnal mellékvese-fáradtságot diagnosztizálták nálam, és végre felcsillant előttem a remény. Mániákusan belevetettem magam a mellékvese-fáradtság elméletébe – azaz abba a jelenségbe, hogy a krónikus stressz kimeríti a mellékveséket, amelynek hatására azok képtelenek lesznek elegendő kortizolt termelni (ezt a nagyon fontos stresszhormont a mellékvese állítja elő), és végül fáradtsághoz és mindenféle egyéb tünethez vezet. Minden könyvet elolvastam és minden videót megnéztem a témában, amelyek nagy részét a természetgyógyászat és a funkcionális orvoslás területén tevékenykedő, általam mentornak és szakértőnek tekintett emberek készítették.
Fotó: Pexels
