Ha az élet sebeiről írunk, ahhoz nyers, őszinte szavak kellenek. Donatella Di Pietrantonio jól tudja, milyen különös varázsuk van az ilyen szavaknak. Stílusa egészen sajátos, kissé érdes, mégis csupa ragyogás. Rendkívüli finomsággal formálja ezt a sokféle szenvedélytől izzó történetet.
Egy kislány egy bőrönddel meg egy táskára való cipővel becsenget egy idegen lakásba. Amikor kinyílik az ajtó, húga, Adriana áll előtte kócosan, és résnyire szűkült szemmel fürkészi - még sosem találkoztak. Így kezdődik ez a magával ragadó, szívbe markoló történet: egy kiskamasszal, aki egyik napról a másikra elveszít mindent - a kényelmes otthont, a legjobb barátnőit, a szülők feltétel nélküli szeretetét. Pontosabban azokét, akiket egészen addig a szüleinek hitt. A "visszaadott lány" számára, ahogy a faluban nevezik, új élet kezdődik.
Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány (részlet)
Eloltották a villanyt, és beugrottak az ágyba. Sergio éppen csöndre intette a másik fiút, amikor beléptem a szobába, de a párnáról még mindig hallatszott elfojtott nevetésük. Vincenzo délután elment valahová, Adriana pedig még kint dajkálgatta a kisfiút. Levetkőztem a sötétben, és a vészterhes csendben bebújtam a takaró alá. A lábfejemhez hozzáért valami élő, ami mozgott és csapkodott, meleg volt és pihés. Megcsipkedte a bokámat, felsikoltottam, a két fiú vihogni kezdett. Nem tudom, hogyan jutottam el a villanykapcsolóig, hátrafordultam az ágy felé. Egy galamb tipegett körbe-körbe, ép szárnyát kitárta, mintha az is elég volna a repüléshez. A másik el volt törve a tövénél. Az ürüléke az új takarón. Elérte a matrac szélét, és leesett, a begyével csapódott a padlónak.
A fiúk felültek, és harsányan röhögtek, hevesen csapkodták a combjukat, még a könnyük is kicsordult.
A madár tovább próbálkozott a padlón, szeretett volna felemelkedni. Sergio megunta a látványt, elkapta az ép szárnyát, és kihajította az ablakon. Abban a pillanatban értettem meg, hogy a másik szárnyát is ő törte el.
Közvetlen közelről üvöltöttem a képébe, hogy szörnyeteg, és úgy karmoltam végig az arcát, hogy a körmeim nyomában azonnal kiserkent a vér. Nem védekezett, nem ütött meg, csak kissé erőltetetten nevetett, hogy lássam, úgysem tudok fájdalmat okozni neki. A másik fiú az ágyakon ugrált, mint egy majom, a galambok burukkolását utánozta.
Bejött az apa, hogy megnézze, mi folyik itt. Mielőtt kiderítette volna, mi történt, találomra kiosztott néhány pofont mindkét fiúnak, csak hogy lenyugodjanak. Valami hallgatólagos megállapodás alapján a fiúkat mindig ő verte meg, amióta úgy megnőttek, hogy a felesége már gyengének bizonyult.
Az anya foglalkozott Adrianával, aki nagyjából naponta kapta meg a verésadagját.
– Csak vicceltünk – mentegetőzött Sergio –, mert éjjel folyton sikítozik minden ok nélkül, és felébreszt minket. Most legalább volt oka sikítani.
Másnap segítettem összehajtogatni a megszáradt lepedőket.
– Vigyázz a büdösbogarakkal – mondta az anya, és lerázott egy szép zöldet. – Nem tudom, mért szeretnek annyira rátelepedni a száradó ruhára. – Aztán a poloskákról a legnagyobb természetességgel tért rá a fiaira. – Ez a második eléggé félresikerült. A másik megszökik néha, de azért elég rendes.
– Nem akarják, hogy itt legyek, azért gyötörnek. Miért nem küldtök vissza oda, ahonnan jöttem?
– Lassanként Sergio is megszokja. Te meg vigyázz, hogy ne kiabálj álmodban, mert felidegesíted.
Megállt egy pillanatra a lepedőkupaccal a kezében. Kivételesen a szemembe nézett, mintha eszébe jutott volna valami.
– Emlékszel, mikor az esküvőn találkoztunk? Úgy hat-hét éves lehettél.
Mintha egy ostorcsapással ütött volna rést az emlékezetemen.
– Rémlik valami, csak itt olyan más vagy a hétköznapi ruhádban. Akkor elegáns voltál – ismertem el.
– El sem tudod képzelni, hányszor volt rajtam az a kosztüm. Egy idő után annyira kihíztam, hogy attól féltem, szétreped rajtam a varrás – mosolyodott el. – Júniusi délután volt, a jegyespár sokáig fényképezkedett – kezdte mesélni. – Jócskán megéheztünk, háromkor még le sem ültünk a helyünkre az étteremben. Hirtelen megfordulok, és meglátlak. Rád sem ismertem, annyira megnőttél, megszépültél.
– És honnan tudtad, hogy én vagyok az?
– Először is megéreztem, aztán meg ott volt Adalgisa, ugyebár. Egy rokonnal beszélgetett, nem vett észre rögtön. Megszólítottalak, fölkaptad a fejed. Tátott szájjal bámultál, tán azért, mert csurogni kezdett a könnyem.
Ma már a találkozásunk minden apró részletéről kifaggatnám, de akkor túlságosan össze voltam zavarodva.
Ő magától is folytatta, a lepedőket lerakta egy székre.
– Mihelyst Adalgisa meglátott, odaállt kettőnk közé. De te odatoppantál eléje a kíváncsi arcocskáddal, és jól megnéztél magadnak.
A homlokába lógó, idő előtt megőszült hajtincset bámultam, olyan volt ez, mint valami különös ismertetőjel. Amikor visszaadtak neki, az ősz fürt már kezdett beolvadni a korán megszürkült hajszálak közé, majd idővel eltűnt a teljes fehérségben.
Azon a napon, az esküvőn még nem tudtam semmit. A két apám egymás távoli rokona volt, az ő vezetéknevüket viseltem. Amikor elérkezett az elválasztásom ideje, a két család szóban felosztotta egymás közt az életemet, anélkül, hogy pontos egyezséget kötöttek volna, anélkül, hogy belegondoltak volna, milyen árat fogok fizetni a hanyagságukért.
– Nem mondhattam túl sokat, mert csöppség voltál még, de azért jól kiosztottam a nénédet.
– Miért?
– Annak idején égre-földre esküdözött, hogy sokszor eljöttök majd hozzánk, együtt fogunk felnevelni. Ehelyett csak az egyéves szülinapodon láttalak, akkor is mink mentünk el a városba. – Elcsuklott a hangja egy pillanatra. – De aztán elköltöztetek, és minekünk senki sem szólt.
Figyelmesen, feszülten hallgattam a történetét, de nem akartam hinni neki. Adriana is megmondta, rögtön az érkezésem napján, hogy nem nagyon lehet bízni benne.
– Azzal mentegette magát, hogy beteg a sógornője, és nem hagyhatta ott, de pont mikor szóba hozta, Lidia odajött köszönni, és majd kicsattant az egészségtől.
– Lidia asztmás volt, időnként be kellett vinniük a sürgősségire – feleltem szárazon.
Rám nézett, és nem szólt többet.
Megértette, melyik oldalon állok.
Felemelte a lepedőkupacot a székről, és bevitte a hálószobába.
