Fabiny írta a kötet előszavát, és a beszélgetés elején elmesélte, hogy Boyd könyve körülbelül 15 éve került a kezébe, amikor az Egyesült Államokban utazott. Már akkor úgy érezte, hogy mindenhol nagyon fontos téma, hogyan viszonyul a keresztény ember a politikához. A keresztény emberek egyszerre Krisztus testének és a polisznak is tagjai, ezért az identitásukat valamiképpen keresniük kell. Jézus korában a zelóták politikai szabadulást vártak a Messiástól és talán Júdás is ezért csalódott Jézusban, mert nem úgy lett Messiás, ahogy ő azt elképzelte. Jézus a farizeusoknak, amikor arról kérdezték, kell-e adót fizetni, azt felelte, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. Noha Krisztus fellépése nem politikai fellépés volt, a következményei politikai következmények is lettek, talán éppen azért, mert Jézus nem politikusan lépett fel. Az első századok keresztényüldözéseiben a császár és a kereszt konfliktusba került, majd a konstantini fordulat után sokszor ismétlődött, hogy a kereszténység használható eszmének tűnt egy politikai cél érdekében, miközben mindig is voltak azért olyan keresztények, akik nem támogatták ezt a szimbiózist.

A lutheri reformáció szerint nem helyes, ha összekeverjük a politikát, a hatalmat az evangéliummal,

a Luther-féle két birodalom elmélet lényege, hogy ezt a kettőt meg kell különböztetni. “Luther azt mondja, hogy abból, hogy jó keresztény vagyok, nem következik az, hogy jó politikus vagyok. Vagy ha jó politikus vagyok, az nem feltétlenül azért van, mert jó keresztény vagyok. Luther azt mondja, hogy nem kell ahhoz kereszténynek lenni, hogy valaki jó fejedelem legyen, csak legyen esze, és akkor jól tud kormányozni.”

Ez a szemlélet a modern korban oda vezetett, hogy az amerikai kontinensen megtörtént az egyház és az állam szétválasztása, a 20. században viszont egyre több az olyan irányzat, ami megpróbál újra valamilyen egységet teremteni a politika és a hit között. Az Egyesült Államokban ez a vallási fundamentalizmus kontextusában jelenik meg, sok helyen pedig egyfajta jobboldali politika szövetkezik a kereszténységgel, illetve a kereszténység szövetkezik a jobboldali politikával. Fabiny szerint nagyon veszedelmes, ha politikai érzelmeket generálunk vallási indulatból vagy fordítva.

Laborczi a felvezető kapcsán kiemelte, hogy a kötet prédikációk sorozatából lett összeszerkesztve, ami érződik rajta. Emellett érdemes tudni, hogy az evangelikál szerző arra figyelmeztet, hogy aki politika és vallás szétválasztásának gondolatát a szószékről vállalja, az számíthat arra, hogy elveszíti a gyülekezete 20 százalékát. Ugyan ez a fundamentalistább típusú politikai kereszténység viszonylag újkeletű, már erősen begyökeresedett, ezt látjuk Magyarországon is. És Laborczi szerint elég nehéz úgy beszélni róla, hogy abból ne legyenek sebek, fájdalmak.

Nagy bevallotta, hogy örül a kötet megjelenésének, még akkor is, ha több ponton nem ért egyet a szerzővel. Kifogásolta, hogy Boyd egy szélsőséges teológiai álláspontra egy másik szélsőséges állásponttal válaszolt, és nem vette figyelembe, hogy erre a problémára (politika és vallás/hit viszonya) akár az evangelikál világban, akár más teológiai színtéren, milyen egyéb megközelítések vannak. Egyoldalúnak találta például Boydtól azt, hogy a politikai veszélyeket szerinte kizárólag jobboldali kontextusban láttatja, és talán csak egy mondatban tesz említést a dán és a svéd lutheránus egyházakról, amik ugyanolyan szélsőségesen fonódtak össze a politikával, és ennek is lettek káros hatásai. 

Fabiny ellenvetése szerint a kötet apologetikus, és arról szól, hogy mi történik, ha a politika megfertőzi a keresztény hitet. Boyd ettől védi a tiszta evangéliumot, és Fabiny szerint egy ilyen helyzetben nem az irányzatok panorámáját kell bemutatni. Laborczi ehhez hozzátette, hogy a könyv a zelóták és a vámszedők példáját is hozza, az egyiket megfelelteti a radikális baloldalnak, a másikat a polgári, jómódú, korrupt elitnek. Jézus nagysága pedig éppen abban mutatkozik meg, hogy a tanítványok körében őket is egybegyűjtötte. Laborczi szerint Boyd amellett érvel következetesen, hogy egyik politikai szélsőség sem ideális, de azt is elmondja, hogy a könyv születésének időszakában, Amerikában miért a jobboldali kisajátítást érzi nagyobb fenyegetésnek. 

Kirekesztés kontra lelkiismereti szabadság

Boyd saját bevallása szerint a fő motivációja a könyv megírására az a jelenség, amit ő a politikai bálványimádás bűnének nevez - ez a politika és az egyház, vagy a politika és a kereszténység összefonódása. Azt mondja, hogy ennek a politikai bálványimádásnak a legfőbb oka az, hogy sokan őszintén úgy gondolják, hogy a keresztény hit minden kétséget kizáróan lefordítható a politika nyelvére. Ennek kapcsán Kovács Viktor arra volt kíváncsi, hogy a résztvevők szerint hol húzódik, lehet-e húzni határt politika és egyház között.

Fabiny szerint egy hívő embernek is vannak politikai kötelességei, a poliszért ugyanolyan felelősséggel tartozik, mint mások. Ugyanakkor, ha az egyház megszabja a híveinek, hogy melyik a helyes politika, akkor azzal a lelkiismereti szabadságot korlátozza - pedig a tiszta lelkiismeret a kereszténység egyik nagy felismerése. Ilyen szempontból Fabiny szerencsésnek tartja, ha egy gyülekezetben több politikai párt szimpatizánsai is jelen vannak, akik tudnak erről beszélgetni egymással. Itt Dóka Zoltán evangélikus lelkész cikkéből idézett, aki azt írta, hogy ha az állam és az egyház egymás dolgába avatkozik, akkor 

kölcsönösen erőtlenítik egymást.

Az egyház klerikalizálja az államot, az állam pedig szekularizálja az egyházat.

Nagy szerint vannak radikális és rossz példák politika és egyház egybenyomakodására (Dél-Amerikától a náci Németországig), de látunk jó együttműködéseket is. Nagyon sok jó pap és lelkipásztor lett jó politikus vagy politikai aktivista, elég csak Martin Luther Kingre gondolni. És Nagy szerint sok politikus valóban mélyen hívő ember, és igyekszik keresztényként tenni a hazájáért. Úgy látta, a kérdés azért nehéz, mert szerencsére egy szekuláris államban élünk, és a keresztények sokszor elfelejtik, hogy ezt előnyükre is fordíthatják: képviselhetik benne a hitüket és megnyilvánulhatnak bizonyos politikai kérdésben is (abortusz, eutanázia stb.).

Laborczi szerint az elnyomás és a kirekesztés mindkét irányban megnyilvánulhat. Amikor a vallás erőszakos és át akarja formálni a társadalmi intézményeket Isten nevében, tehát a család, az iskolák és minden más is csak vallási alapon működhet, az a fundamentalizmus. Amikor az állam erőszakolja rá magát az egyházra politikai haszonszerzés és szavazatmaximalizálás miatt, az az egyház számára torz helyzetet eredményez, terjednek az olcsó teológiák, aminek a hiteles üzenet látja kárát. Boyd szerint a keresztény nemzetmítosz azért veszélyes, mert emiatt sokan Jézusról az államra asszociálnak, és így az egyházak nagyon sok embert elveszítenek.

Hol a helye az egyháznak a társadalomban?

Magyarországon összeomlóban van a kereszténység, magyarázta Nagy. Ez a folyamat nem az elmúlt 12 évben kezdődött, hanem az elmúlt 30 év statisztikái is ezt az erodálódást mutatják (korábban nem voltak ilyen statisztikák). Ráadásul a világ diktál az egyháznak, mert itthon csupán a gyülekezetek 20 százaléka önfenntartó. Tehát, ha elzárunk minden csapot, ennyi gyülekezet lenne képes fenntartani az intézményeit, eltartani a lelkipásztorát stb. (ahogy az a nyugati országokban működik - a szerk.). Nagy emellett arra is rámutatott, hogy a kereszténység ma már egy az ideológiák piacán.

“Egy termék vagyunk a polcon.

Ott van az iszlám, a buddhizmus, az ateizmus, bármi, amivel egy ember találkozik, és ami közül választhat mint élet- vagy gondolkodási forma. Miért lennénk mi csábítóbbak, mint bármi más? Nem vagyunk hívogatók, és óriási a lemaradásunk. Ezt nem ismerjük fel, ezért egyre csak nő a szakadék köztünk és azok közt, akiket el kéne érnünk.”

A hiteles keresztény életpélda a szekuláris közegben (munkahelyen, barátok körében stb.) Nagy szerint vonzóvá tehetné a kereszténységet. Laborczi ez utóbbival viszont nem értett egyet, mert szerinte nagyon sok nem keresztény ember is hasonlóan él: szeretetben neveli a gyerekeit, nem sikkaszt és nem veri át a másikat, mégsem hívő, mert valamiért nem találta meg az üzenet. Ennek oka Laborczi szerint a hitelvesztés, így a kereszténységnek szerinte  elsősorban a saját mondanivalóját kellene rendbe tennie. 

Fabiny ugyanakkor a hitelességi kérdésekkel kapcsolatban emlékeztetett, hogy a kereszténységet és már a zsidóságot is a képmutatás kísértette a legjobban: amikor kifelé akartak mutatni valamit, akkor farizeusokká lettek.

A keresztény nemzet mítosza

A beszélgetésben érintették a könyv egyik kulcsfogalom párját is, ami az alárendelés kontra alárendelődés kettőse. Míg a hatalom erőszakra épül és alárendeli a többieket önmagának, addig a krisztusi attitűd alárendelődő (például, amikor Jézus megmosta az apostolok lábát - a szerk.), szelíd, alázatos.

Laborczi szerint Jézus kapcsolatában az emberekkel nagyon fontos elem, hogy az odafordulása mindig szituatív, tehát egy konkrét, egyedi helyzetben történik. Boyd gondolata, hogy

keresztényként mindig egészséges gyanakvással kell fogadni bármilyen világi és politikai felsőbbséget,

mert szükségszerűen sajátos logika és érdekek szerint működik. Laborczi szerint a kereszténynek nevezett politika esetén kibújik a szög a zsákból, mert lehetetlen, hogy Amerikától Lengyelországon át Oroszországig, Magyarországot is beleértve, a világon az összes kereszténynek ugyanaz legyen a legégetőbb problémája és ügye. Tehát pont a krisztusi, szituatív egyediségről felejtkeznek el. 

A beszélgetés végén került fókuszba a könyv címe, és hogy már az is azt feltételezi, hogy a keresztény nemzet mint olyan, csak egy mítosz - majd azt vázolja fel, hogy miért nem létezik ilyen. Ugyanakkor a keresztény emberekben egyszerre ott van a nemzeti identitásuk és a hitük is. A kérdés pedig az, hogyan viszonyul ez a kettő egymáshoz. A történelmi egyházak templomaiban itthon ma már megszokott látvány a nemzeti zászló, de létezik valódi kapcsolat nemzeti és vallási identitás között?

Nagy szerint nálunk van egy erőteljes, a néplélekben is élő Szent István-i katolikus hagyománya Magyarországnak mint keresztény nemzetnek. “Elég nehéz a helyzetünk, mert Mária országa vagyunk, de a legtöbb közjogi méltóságunk református, és ez a megszólalásokban néha egészen érdekes dolgokat szül.” Nagy szerint emellett 

sokszor összekeveredik a politikai kereszténység azzal, amit a keresztények kereszténységnek hívnak.

Laborczi úgy látja, hogy Magyarországra nézve a “keresztény nemzet” már csak azért is mítosz, mert a keresztények (a templomba járó, vallásgyakorló hívek) valójában kisebbségben vannak, és egyre fogynak. “Szóval az egyházi valóság távol áll a mitikus elemekkel tarkított, politikai narratíváktól.”

Fabiny a saját példáján keresztül mutatta be, mit gondol a kérdésről: “Ebben az országban születtem, ezt az országot szeretem, ezt a nyelvet beszélem, itt érzem jól magam. Nekem van hazám, és ezt a hazát én szeretem, ennek a nemzetnek tagja vagyok. Viszont ennek a nemzetnek olyan tagjai is vannak, akik nem ugyanolyan keresztények, mint én, és én őket is szeretem. Az igazi keresztény hit nem hozza össze az “Isten, haza, család” fogalmat, ami a magyar történelemben ugyan eggyé vált, ám ez egy nagyon leegyszerűsített és nagyon vitatható séma. Én egyszerre szeretnék jó keresztény maradni, egyszerre szeretnék igazi magyar hazafi lenni, és itthon a nemzetemért felelősen tevékenykedni, csak a kettőt nem szeretem összemosni.”