- A fordítók, Sipos Balázs és Kemény Lili több interjújukban is arra kérték az olvasókat, a 162. oldalig mindenképpen adjanak esélyt a regénynek. Ez az a pont, ahol a különböző történetszilánkok elkezdenek összeállni, itt ismerjük fel az első összefüggéseket. Az olvasóklubban 20 héten keresztül heti 50-60 oldalt olvashatunk majd el közösen Balázzsal és Marcival. Vasárnap reggelenként pedig a Partizán youtube-csatornáján és Facebook oldalán vitatják meg, mik voltak azok a cselekményszálak, amik az adott héten beindultak, milyen fő motívumokat emelnének ki és mik azok, az elemek, amik első olvasóként szemet szúrnak vagy épp kihívást jelentenek.
- A kezdeményezés most többféle szempontból is indokolt. Ebben az izolált helyzetben mindenki keresi a közös cselekvés lehetőségeit. Az olvasás pedig egy tipikusan olyan tevékenység, amely karanténban nemcsak magától értetődő, hanem amelyből könnyedén közösségi élményt is kovácsolhatunk, jóllehet ennek Magyarországon ezidáig nem volt hagyománya. Az olvasóklub egyben jó lehetőség, bátorítás azoknak, akik mostanáig halogatták, hogy belefogjanak a nagy műbe. Marcit pedig a kíváncsiság is hajtja: eddig is sokat hallott, olvasott róla, most azonban szeretné személyesen is megtapasztalni, megérteni mitől ilyen nagy hatású ez az alkotás.
- A szerző, David Foster Wallace alakja egyszerre színes, rettentően bonyolult és tragikus. A szorongó, sokszor mániákus író hihetetlenül okos esszéket írt önkéntes izolációjában. A szerző pengeélesre csiszolt intelligenciával dolgozta fel az élet leghétköznapibb jelenségeit, patológiáinkat. Nem a nagy kérdésekkel foglalkozott, hanem a hétköznapival, a banálissal: ezeket vizsgálta és bontotta ki a legvégső rétegekig.
A Végtelen tréfában óriási intellektussal, és hatalmas empátiával gondolta végig a furcsábbnál furcsább emberi mikroközösségeket.
- Wallace egy interjújában az olvasást egy olyan speciális ismeretszerzési formaként definiálta, amely egyben nagyon komoly örömforrás is. Marcit is ez a nézőpont inspirálta a könyvklub elindításakor. A Végtelen tréfával különböző nézőpontokból számtalan elemzés foglalkozott már: vannak akik a társadalmi, mások a politikai szempontokat emelik ki, és persze a regény kapcsán rengetegen vizsgálták a ember és a technológia viszonyát is. Az olvasóklubban most mégis inkább egy speciális esztétikai élményt adó, szépirodalomi alkotásként szeretnék megközelíteni a regényt.
- Az 1996-ban megjelent Végtelen tréfa a jövőben, egy Kanada, Mexikó és Észak-Amerika egyesülésével létrejött szuperállamban játszódik. Ez adja a két fő cselekményszál politikai-társadalmi hátterét. A regény egy szétdarabolt családot mutat be, akiknek élete egy teniszakadémia köré szerveződik. Ehhez kapcsolódik a kerekesszékes terroristák története, a filmművészeti reflexiók és a kábítószerfüggő szál is. A regény másik fő, az előzőnél sokkal fokozatosabban kibontakozó cselekményszála egy egykori betörőt és drogos figura hagyományos, 19. századi értelmében vett nevelődéstörténete.
A Végtelen tréfa azt mutatja meg, hogy a bizonyos társadalmi helyzetek által kiváltott patológiákat hogyan lehet valamilyen módon elviselhetővé tenni.
- Nagyon érdekes, ahogy a különböző intézményeken keresztül közelítünk a regényhez, a szereplőkhöz, akiket megismerve elkezdünk belelátni ezekbe a zárt világokba, a közösségek működésébe. Az intézmények leírásának nagy hagyománya van az amerikai posztmodern irodalomban. Wallace azonban ezt új szintre emeli: nagyon speciális intézményeket választ. Óriási figyelmet fordít arra, hogy ezeket az intézményeket a bennük létező emberek szemszögéből, a lehető legteljesebben, legrészletesebben mutassa meg. Nagyon aprólékos leírásaiból nemcsak a szabályrendszereket, a szokásokat, a közösségek belső logikáját, az épületek típusait és térkezelését ismerhetjük meg, hanem az intézmények csöndjét, néma struktúráját is.
- A könyvben nagyon erősen jelenik meg a magányosság, a depresszió, a függőség: mind olyan aktuális kérdések, amelyek a jelen helyzetben ha lehet, még hangsúlyosabbá váltak. A könyvklubban a regény által felvetett súlyos témák mellett az olvasás közben felmerülő kérdésekről, nehézségekről is nyíltan, őszintén akarnak beszélni. Ez alatt a 20 hét alatt a szépirodalommal szemben berögzült félelmeket, görcsöket is szeretnék valamelyest oldani, a saját műveltségünkkel, tájékozottságunkkal szembeni kétségeket csökkenteni. Az olvasóklub remélhetőleg már nem online, hanem személyes találkozással fejeződik be. Eredményeként pedig talán egy olyan közösség is kialakul, amelyben a nagyon különböző emberek és nézőpontok az őszinte, sallangmentes egymás felé fordulás által tudnak összekapcsolódni.
