Képzelt interjúrészlet képzelt városunk egyik tanárával készült beszélgetésből, akit nyugdíjba vonulása és városunktól pedagógusi munkásságáért kapott elismerő kitüntetése kapcsán kérdeztünk:
„Itt születtem, az apám is itt élt, és annak az apja is. Ismerem a várost és környékét, az embereket, a legjobb zöldségárust, a legjobb éttermeket. Ismerem a folyót, a vizet, ami kettészeli városunkat, és e székhelyet körülölelő természetet. Most, hogy árad a folyó, azt tudom mondani, hogy ez az áradás még nem vészes, még nem menekülök el. Ha az lenne, akkor már a házam előtt homokot lapátolnék. Imádom a vizet.
Mindig is ennek a régiónak éltem. Megpróbáltam fiatalokat felkészíteni az életre. Több-kevesebb sikerrel. Délelőtt iskolában oktattam, délután a sok gyerekzsivajt a vízparton vagy a kajakban pihentem ki. Gyakran a fiamat és a lányomat is kihoztam magammal, hadd ismerjék meg ezt a vízi világot. Mikor először szálltam vízre, úgy éreztem, mintha betolakodó lennék, mostanra már minden hal, növény, madár ismer engem. Ha nem jönnék, már aggódnának értem. A folyót tisztelem és mindenfajta színét, hullámát megtapasztaltam, de még így is tartok tőle.
Pár hónapja nyugdíjaztak, de mikor megkaptam az első nyugdíjamat, vele együtt kaptam egy diagnózist is: rák. Túl vagyok egy vastagbél műtéten és az első kemoterápiás kezelésen. Eldöntöttem: nem adom fel, legyőzöm a rákot. A családomnak és a folyónak is szüksége van rám.”
