Apa, én mindig tudtam, hogy volt neked valaki más is rajtunk kívül. Akiről soha nem beszéltél, de aki mindig is ott volt közöttünk. Anya és te közötted. Úgy hívtam magamban, hogy Jolanda. Miért éppen Jolanda, amikor ilyen név nincs is a naptárban? Az is lehet, hogy most már van, de akkor még biztosan nem volt. De Jolanda volt, nagyon is volt. Hogy milyen volt? Szőke és légies. Pont az ellenkezője annak, amilyen Anya. Anya kövér és fekete.
És Jolanda kedves is volt. Még velem is, ha véletlenül összefutottunk, pedig én nem is vagyok a lánya. Szerettem Jolandát, ahogyan te is szeretted őt.
Sokszor eltűntél, akár napokra is. Volt, hogy vasárnap sem voltál otthon.
Emlékszem, ott gőzölgött a húsleves az asztalon, betöltötte a lakást a rántotthús szaga, én meg nem tudtam enni. Csak böködtem az öcsémet az asztal alatt és hívtam, hogy menjünk már játszani az udvarra, de Anya nem engedett.
Ti ilyenkor már kint voltatok a Szigetcsúcson. Beraktatok a vízbe egy kempingasztalt meg két kemping széket és néztétek a vizet. Ja, és az asztal lábához kötve volt ott mindig egy sör is a vízben, amit aztán kinyitottál és elegánsan, ahogy csak te tudtad, kitöltöttél a poharakba.
Apa mondd, miért nem volt jó neked Anya?
Azért, mert kövér és fekete?
Vagy amiért nem tudott evezni és nem szerette a vizet?
És ha nem volt jó, akkor miért nem hagytad ott a fenébe velünk együtt és miért nem mentél el?
Miért kellet nélküled ülni a vasárnapi húsleves felett, a kurva életbe Apa, miért kellett?
Amióta Jolanda meghalt, egyedül jársz a Szigetcsúcsra. Megsütöd a halat és megiszod rá a sört minden vasárnap, ha eljön a jó idő.
Anya közben megcsúnyult és megöregedett.
Téged meg két hónapja megműtöttek rákkal.
Most is kint ülsz a vízben.
Csak most más a szék.
Apa, szeretlek!
