Idén már negyedik alkalommal nyerheti el két fiatal alkotó a Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az idei kiírásra 63 pályázat érkezett, közülük választotta ki az előzsűri a tíz legjobbat. Az ösztöndíj 2024-as két nyertesének neve a Tavaszi Margón derül majd ki. A Könyves Magazinon mutatjuk be a top10-et – ezúttal Veszprémi Szilveszter mesél az alkotófolyamatról.
Olvasd el a többi döntős válaszait is: Horváth Imre Olivér, Bánkövi Dorottya, Marton Krisztián, Vörös Anna, Mohácsi Balázs, Ferencz Mónika, Puskás Panni, Böszörményi Márton.
veszprémi szilveszter
Helyek, ahol rám öröm vár
Prae, 2022, 96 oldal
Hogyan élted meg az első könyved megjelenése előtti és utáni időszakot, melyik volt a nehezebb?
Egyiket sem mondanám kifejezetten nehéznek. Az első kötet előkészítése, kötetté formálása nagyon izgalmas munka: kiválogatni mindenből amit addig ír az ember a kötetnyit, meglátni az egyes szövegekben azt, ahogy először formálódik annak a koncepciónak az építőelemévé, amiben évek óta hitt,
aztán először szerkesztik őt már nemcsak néhány vers erejéig, hanem tényleg egy egész könyvet.
Ráadásul én akkor végeztem az egyetemen, akkor kezdem el dolgozni a mai munkahelyemen is, minden az eddigi folyamatok lezárások felé tartott, és a kötetszerkesztés és a várakozás könnyen megélhetővé tette a kapunyitásomat is. A kötet megjelenése után zavarbejtő volt dedikálni, és egyáltalán az, hogy már nem csak dedikáltatni alakban használhatom ezt az igét, de jó volt beszélni másokkal a kötetről, kritikákat várni egy könyvről,
ami az egész addigi alkotói életemet jelenti.
Van mindebben egy megérkezettség, még akkor is, ha azt hiszem ez egy lassan terjedő kötet lett, nem tűnt evidensnek az első hónapokban, hogy akkora utat jár majd be, mint amekkorát végül bejártam és járok még vele.
Hogyan kezdett el formálódni az új kötet terve, mi adta meg a kezdőlökést?
A magyar mesterszakosként ismerkedtem meg alaposabban a magyarországi roma mesevilággal, akkor még kutatóként az érdekelt elsősorban, hogy hogyan vált az ötvenes, hatvanas évek élő, orális, közösségi hagyományából valami olyan, amely ma már a közössége számára szinte elérhetetlen.
Miért hasonlítanak a roma mesék a kortárs versekre?
Hogyan mozgatnak meg egy kortárs költőt a roma mesék? Miben fedez fel hasonlóságot az archaikus történetek és generációja meghatározó irodalmi témái között? És miképpen válik a mesékből költészet? Veszprémi Szilveszter cikkében a Vijjogók munkacímű verseskötetéről mesél.
Tovább olvasok
A szövegeket olvasva, és ekkor még bőven az első kötetemen dolgozva születtek meg az első versek ebből az anyagból, inkább csak azért, mert egy-két gondolat hetekre beragadt a fejemben, hiszen ismerősek voltak a szereplők dilemmái.
A Törzsasztal Műhely első nyári táborában Nádasi Éva írt Galda Gábor egyik kreatív írás feladatára egy verset, aminek az egyik sora egy férfiről szólt, aki értett a madarak nyelvén, és ez egy nagyon erős kép volt, és emlékeztem, hogy olvastam már ilyen roma népmesét, és tudtam, hogy lehetne olyan szöveget írni ebből,
aminél ennek a gondolatnak nemcsak egy sor, hanem tényleg egy egész vers jut.
Akkor visszakerestem a mesét, írtam a verset, és lassan rájöttem, hogy ez egyébként már egy nagyobb alkotói folyamat, amiben meg lehet ragadni azt, mitől ennyire érthetők számomra ezek a hősök a maguk bizonytalanságaival, otthontalanságukkal és végső soron a bátorságukkal.
Mit hozol magaddal az első köteted írásából, mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit szereztél? Másként áll-e szerinted egy író a második könyvéhez?
Biztosan vannak félelmek egy második kötettől, bennem is munkálnak, mert hónapokig minden, amit írtam, ismétlésnek, mind nyelvileg, mind tematikusan megtörténtnek tűnt már, ugyanazokról beszél és szinte ugyanúgy. Ez biztosan más hozzáállást enged, még akkor is, ha nem esik meg velem igazán másként ez az új munka sem.
Fontos volt számomra az első kötet megjelenése előtt, hogy egy őszinte anyag jelenhessen meg belőle, olyan versekkel, amelyeken keresztül képesek vagyunk a saját (és a generációs) diszkomfort-érzéseimet láttatni, megmagyarázni, esetleg elfogadni.
A kötet megjelenésének és a könyvbemutatóknak a nagy tapasztalata az volt, hogy ennek az őszinteségnek van helye és figyelnek is rá, valódi történést jelent kimondani olyan evidenciákat is, amiket nem szoktunk felemlegetni,
pedig erősen tetten érhetők mindennapi helyzetekben.
A Vijjogókat is ilyen kötetnek tervezem, a roma mesék keretet, hagyományt, képi világot jelentenek ahhoz, hogy arról az idegenség-tapasztalatról beszéljek rajtuk keresztül, amely éppúgy a meseszereplőé, a meséket évszázadokon át hallgató közösségé, az enyém és azt hiszem általában mindenkié.
A mesék arra vannak, hogy láthatóvá tegyenek mélyebb rétegeket belőlünk, a putri előtt az őszinteség a legfontosabb érték, amit egy mesélő adhat a közönségének, és én is ezzel az igénnyel dolgozom a Vijjogókkal is.
Konceptkötet lesz, persze, annak is indult,
biztosabb a nyelve és motívumkészlete ennek az anyagnak, de közben ebben a kötetben sem bontom majd igazán szét az első kötettel épített magánmitológiát vagy alanyiságot.
Mit árulhatsz el a nyertes pályázatodról, munkatervedről?
Szinte bármit, épp április közepén jelent meg egy
hosszabb műhelynapló a Könyves Magazinon arról, miért is gondolom a roma meséket olyannak, mint a kortárs versek: mert arról beszélnek, hogy hol a helyünk a közösségeinkben, hol a közösségeinknek a helye a világban, és hogy végsősoron mik azok az értékek a mindig értékhiányos, de nem mindig mesei világban, amelyek önmagunkká tesznek, és amelyek szerint élnünk kell.
Nagyjából 40 verset szeretnék a kötetben látni, a varázslatos mesei helyzetektől, megvalósult átkoktól, varázsszereplőktől a mesebeli szegény cigányok legkisebb fiain és lányain át a szociális és ökológiai valóságunkra erősebben reflexiókig igyekszem sok témát bejárni.
A pályázati időszak első felében az ehhez a vállaláshoz szükséges pontos nyelvnek a megtalálásán szeretnék majd dolgozni a már meglévő és a még készülő szövegekkel is. Azt szeretném, ha ez a nyelv egyszerre tudna friss, a kortárs fiatal irodalom nyelvén szólni, és a roma irodalom elmúlt ötven évének költészetében is érvényesnek lenni, és ehhez még sokat kell olvasnom majd,
eddig is olvasott költőket és régi adósságokat egyaránt.
A második félévben az alkotás és ‒ ismét ‒ a kötetbe rendezés időszaka következne majd, megtalálni a sok mesevilágban és epizódban a nagy ívet, észrevenni hiányzó szövegek helyét, és betölteni, és egyáltalán, sokszor alaposan átolvasni a meglévő anyagot, hogy olyan legyen, mint ahogy szeretném.
Volt-e olyan első könyv más szerzőtől, amit nagyon szerettél? Ha igen, miért?
Azt hiszem azzal, hogy az első könyvek megjelenése kitolódott nagyjából öt évet az elmúlt évtizedben, nagyon sok jó első könyvet nyerünk, akár csak például a top 10-es listában szereplő
Mohácsi Balázs vagy Seres Lili Hanna első kötete lenyűgöző darab, amelyek poétikai vállalásukban is közel állnak ahhoz, ami érdekel a versekből.
A hungária út, hazafelének a városábrázolása és a kötetének a higgadtsága nyűgözött le, a lassú város mellett a lassú költészetet is megvalósította, miközben mert mélyen magánmitológikus is lenni a kötet.
A Várunk pedig egyszerre nagyon intim, személyes valóságot mozgat, de azt a rítusok szinte mágikus realista eszközeivel. Sokan használnak most a fiatal irodalomban olyan verskezdő mondatokat, amelyeknél döntenünk kell, hajlandók vagyunk-e elfogadni az abban leírtakat igazságnak, és belépni a vers világába, de Seres Lili Hanna köteténél volt talán ez számomra a legkétségbevonhatatlanabb, például itt: „Nem ismerték egymás nyelvét. / Rájöttek, a sajátjuk tanítása helyett / könnyebb és izgalmasabb egy harmadik / nyelvet kitalálni”. (Tovább)
Volt-e olyan szerző, akinek elsőre nem tetszett egy könyve, de adtál neki egy második esélyt, és akkor működött?
Vannak könyvek, amiknek tudom, hogy egyszer újra fogom olvasni, mert érnem kell még hozzájuk, de még jött el az újraolvasásuknak az ideje. Talán egy ilyen eset volt ezidáig. Tizenkilenc évesen – legyen ez a mentségem – olvastam el először Sirokai Mátyástól A beat tanúinak könyvét.
Az összes barátom imádta, és én az istenért sem.
Villamoson olvastam, meg órák között lopva és bankba várva, egy hosszú buszúton Szeged és Pécs között sikerült befejeznem, ahol már volt időm ráhangolódni a szövegre. Aztán újrakezdtem az egészet abban a kedves három órában a buszon, mert az utolsó oldalaknál rájöttem, hogy ennek a költészetnek kell a maga ideje, kiköveteli magának, ebbe bele kell merülni, különben bárhogy próbálkozunk is, nem nyel el, és soha többé nem fogom megérteni a barátaimat.
![Veszprémi Szilveszter: A putri előtt az őszinteség a legfontosabb érték [Alkotótárs]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/3/36103/fe_1180_600_alkotot_dontos_vszilveszter.png "Veszprémi Szilveszter - konyvesmagazin.hu")
