10 embertípus, akivel minden Margón találkozol

Május 23. és 25. között rendezik a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált, ezúttal a Kristály Színtérben. A fesztivál három napjában idén is rengeteg könyvbemutató, felolvasás, koncert és élő podcastadás között válogathatunk – na, de kibe botlunk majd, ha mi is a Margitsziget felé vesszük az irányt? Ebben a cikkben összegyűjtöttük a Margó tíz legjellegzetesebb karakterét, az Ideges Írótól egészen az Öreg Motorosig.

1. Az Ideges Író

Ismerünk írókat, akik a tenyerükből etetik az irodalomkedvelő népet. Ismerünk írókat, akik ugyan elnyomnak egy sóhajt a mikrofon láttán, de aztán csak túlteszik magukat minden ellenérzésen. És persze ismerünk írókat, akik ki nem állhatják a szereplés bárminemű műfaját, és ezt, ha megpróbálják sem képesek palástolni. Az Ideges Író

könnyen felismerhető a kezében kardként szorongatott könyvről

és az arckifejezésről, ami világosan üzeni: nem akarok itt lenni. Ha van szíved, ne menj a közelébe a felolvasását követő egy-másfél órában – várd meg türelmesen, amíg a páni félelem eltűnik a szeméből, és reménykedj, hogy ez az állapot nem akkor áll be, amikor már elhagyta a Margó területét. 

2. A Sztár

Talán egy remeteéletet élő legendás szerző, talán egy író-főszerkesztő-kritikus-műfordító irodalmi rocksztár – annyi bizonyos, hogy ahol megjelenik, ott a Margó népe izgatottan suttogni kezd: Nem hiszem el, hogy tényleg itt van! A Sztár magabiztossága és sziporkázó megszólalásai a legfelkészültebb moderátorokat is képesek egy pillanatra kibillenteni. Legfőbb ismertetőjegye, hogy a fesztivál minden helyszínén vagy a legjobban, vagy a legrosszabbul öltözött egyén.

3. A Rajongó

Vállára dobott nagyon egyedi és nagyon irodalmi vászontáskáján kitűzők sora díszeleg, mellkasához pedig egy kisebb könyvtárat ölel, abban a reményben, hogy a nap végére minden egyes kötet dedikálva lesz. A Rajongó talán egy kicsit túl sok és

valószínűleg magára öntött egy kávét, mikor meglátta a kedvenc íróját

 – valójában azonban mind tudjuk, hogy ő a Margó szíve-lelke. 65 százalék, hogy van egy irodalmi ihletésű tetkója, 100 százalék, hogy több könyvel távozik, mint amennyivel megérkezett.

4. A Magabiztos Ismeretlen

A Magabiztos Ismeretlen többnyire a terem sarkában és a nézőtér szélén húzódik meg, fejét rejtélyes papírosokba és füzetekbe dugva. A beszélgetések közben időnként nagy elánnal bólogatni kezd, vagy félhangosan egyet nem értését fejezi ki, világossá téve, hogy bármiről is legyen szó, ő tájékozottabb az átlag hallgatónál. Lehetséges volna, hogy ismerned kéne? Időről időre teátrálisan kezet fog valakivel, és több mint valószínű, hogy rendkívül határozott véleménye van Puzsér Metafizikájáról.

5. Az, Aki A Buliért Jött

Ő az a margós, aki számára a „fesztivál” egy egészen kicsikét fontosabb az „irodalmi”-nál. Két másodperc kell hozzá, hogy feltérképezze 1) a műsoron szereplő összes zenés programot, 2) a fesztivál valamennyi alkoholforrását – és máris elemében van. Mindegy, hogy még mindig Erdős Virág hatása alatt állsz vagy épp a szemedet törölgeted Ezt senki nem mondta! élő adása után, Az, Aki A Buliért mindent bevet, hogy a „megfelelő” hangulatba hozzon, mielőtt elrángat sörözni.

6. Mr. „Ez Inkább Megjegyzés, Mint Kérdés”

A beszélgetések réme, az írók türelmének eltökélt tesztelője: ennek a férfiúnak (hiszen valljuk be, itt elsősorban férfiúi erényről beszélünk) mondanivalója van, és semmi, de semmi nem akadályozhatja meg abban, hogy ezt mindenki tudomására hozza.

Kinyilatkoztatása lehet csiszolt vagy fecsegős,

 érdekes vagy a beszélgetés témájával semmilyen kapcsolatban nem álló – a lényeg, hogy minden alkalommal kínosan hosszúra nyúlik. Moderátor legyen a talpán, aki képes az úriemberrel birokra kelni.   

7. Az, Aki A Kapcsolatokért Jött

Óvakodj a kéziratcsempésztől! Hóna alatt, aktatáskájában vagy egy könyvvel álcázva hozza-viszi saját írásait, és ha felmerül benne a gyanú, hogy fontos ember vagy, a legészrevétlenebb pillanatban megpróbálja majd a kezedbe nyomni. Ha azon kapod magad, hogy egy ismeretlen arról faggat, hogy publikáltál-e már, miközben a vállad felett egy befolyásosabb személy után pásztáz – nos, gratulálunk, megtaláltad Azt, Aki a Kapcsolatokért Jött. Most pedig mentsd magad.

8. Az Öreg Motoros

Ő már akkor járt a Margóra, amikor még nem is Margónak hívták. A sörpadokon üldögélve ontja magából az anekdotákat Esterházy csöndjéről és a Rájátszás-koncertekről, időnként pedig felsóhajt, bizony, azok voltak ám a szép idők! No persze nem kell mindjárt elkedvetlenedni: régen talán minden jobb volt, de mi meg pont most élünk.

És ha az ember él, akkor még mindig lehet – és lesz is – Margó. 

9. Az, Aki Eltévedt

Talán romantikus sétára indult szerelmével a Margitszigeten, és egyszer csak Háy könyvbemutatóján találta magát. Talán a gyereket akarta a jó idő örömére egy kicsit megfuttatni, mire az meg beszaladt Vecsei H. Miklós József Attila-estjére. Talán egy íróval érkezett, aki egészen eddig titkolta előtte, hogy milyen alvilági körökben mozog. Az biztos, hogy Az, Aki Eltévedt kicsit meg van zavarodva, és már talán sosem lesz ugyanaz az ember.

10. A Hős Személyzet

A Margó Fesztivál valódi hősei persze a szervezők és önkéntesek. Túl azon, hogy nélkülük sosem jöhetett volna létre újra és újra és újra ez a csodálatos néhány nap, csak az ő felkészültségükön és lélekjelenlétükön múlik, hogy az Ideges Író nem rohan világgá, a Sztár és Mr. „Ez Inkább Megjegyzés Mint Kérdés” nem kapnak hajba, Az, Aki a Buliért Jött nem ríkatja meg a Rajongót,

az Öreg Motoros és a Magabiztos Ismeretlen nem gyilkolják le egymást a Bookline Teraszon,

 és Az, Aki Eltévedt nem menekül hanyatt-homlok a helyszínről. Köszönjük!

Tavaszi Margó
A Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál május 23. és 25. között látogatható a margitszigeti Kristály Színtérben. Részletek ITT.
Kapcsolódó cikkek
...
Szórakozás

Így margózik a Könyves szerkesztősége I.: Sándor Anna programajánlója

Szerkesztőségünk tagjai elárulják, ők milyen programokra várnak a Tavaszi Margón. Elsőként olvasd el Sándor Anna ajánlóját!

...
Podcast

Buksó, Nem rossz könyvek, Ezt senki nem mondta – podcastok élőben a Tavaszi Margón

Ha szereted a könyvekről szóló podcastokat, akkor a Tavaszi Margón a helyed: öt élő felvételen is részt vehetsz. A témák az első könyvektől a gyereknevelésen át a budapesti nők irodalmi szerepéig terjednek. 

...
Nagy

Szentesi Éva, Cserna-Szabó András és Háy János új prózakötetét is bemutatják a Tavaszi Margón

Bartók Imre ifjúsági regényt írt, Szentesi Éva a hatodik kötetével jön, de Cserna-Szabó András és Háy János is a Tavaszi Margóra időzítette új könyvének bemutatóját. Prózaprogramok a fesztivál harmadik, szombati napjáról.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Nem az a lényeg, hogy megjósoljuk a Föld jövőjét, hanem hogy alkalmazkodjunk [Podcast]

Litkai Gergely zöld podcastjének vendége Jordán Ferenc ökológus, akivel tavalyi nagy sikerű, Az ember vége a természet esélye című könyve apropóján beszélgettek.

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről. 

Hírek
...
Hírek

Boris Johnson memoárja olyan lesz, „mint egy üveg felrázott pezsgő”

...
Szórakozás

Vámos Miklóst vagy a búsképű lovag örököseit néznéd inkább a Városmajorban?

...
Hírek

Hol dolgoznak az írók? 5 író asztala - Valuska Gábor ezekről mesél a Múzeumok Éjszakáján

...
Hírek

21 millió forintért Harry Potter, érdekel?

...
Zöld

Először találtak mikroműanyagot férfiak péniszében

...
Hírek

Ez a 3500 éves egyiptomi nő pont olyan, mint Marge Simpson

A hét könyve
Kritika
Daniel Kehlmann Goebbelst is megduplázza, miközben a művészek megalkuvásáról ír
...
Podcast

Kik voltak azok a nők, akik 150 éve alakítják a fővárost? – Budapesti nők [Podcast]

Miként hatottak a nők Budapestre és hogyan hagyták rajta kéznyomukat? Milyen lehetőségeket és életutakat kínált nekik a város? Most induló Budapesti nők című podcastsorozatunkban őket kutatja Ruff Orsolya és Szeder Kata, valamint szakértő vendégeik.