Székely Kriszta 8 évesen egy Offenbachban játszott, most rendezett egyet

Székely Kriszta 8 évesen egy Offenbachban játszott, most rendezett egyet

Több mint 25 év után tűzte ismét műsorra a Magyar Állami Operaház Jacques Offenbach operáját, a Hoffmann meséit: a német romantika nagy alakjának elbeszéléseit feldolgozó mű a történetmesélés klasszikus nagy toposzaival, a szerelemmel, a halállal, az átmenetiséggel, nem utolsósorban pedig az alkotás kihívásaival, rögösségével, küzdelmeivel szembesíti a nézőt. Székely Kriszta rendezővel a próbafolyamat kihívásairól, a kettős szereposztás különlegességéről, és saját Offenbach-kötődéseiről is beszélgettünk.

Nyitókép: Nagy Attila

A cikkben látható  fotók a Hoffmann meséi próbáján készültek.

Ruff Orsolya |

Jövőre lesz 140 éve, hogy először bemutatták Budapesten a Hoffmann meséit, az Erkel Színháztól ráadásul néhány saroknyira, az akkori Népszínház színpadán. A Pesti Hírlap újságírója az akkori főpróba után cikkében úgy fogalmazott, hogy „az operett (sic!) fantasztikus tárgya, a finom, opera-szerű zene és a kerek összevágó előadás, mind oly tényezők, melyekkel szemben a közönség nem maradhat közönyös”, a Fővárosi Lapok kritikusa pedig az 1881. áprilisi bemutató után azt írta róla, hogy a darab „egészen elüt ama könnyed, parodisztikus művektől, melyekkel a vidám kedélyű zeneköltő évtizedeken át mulattatta a közönséget”.

-

Fotó: Nagy Attila

Maga Offenbach már nem érhette meg műve párizsi premierjét. Érezhette, hogy fogytán az ideje, mert nem sokkal a halála előtt Léon Carvalho impresszáriónak azt írta, nincs más kívánsága, minthogy részt vehessen a bemutatón. Ez a kívánsága nem teljesült, a premier előtt négy hónappal meghalt, a darab népszerűsége viszont azóta is töretlen. Az operának – a fennmaradt kéziratok alapján – több változata létezik, Kesselyák Gergely karmester és Szabó-Székely Ármin dramaturg a mostani előadásra készülve pedig alapos kutatómunkát végzett. Az elején elhangzik például egy Múzsaária, ami nagyon kevés előadás része. Székely Kriszta rendező ugyanakkor fontosnak tartotta, hogy a Múzsa keretezze a történetet, hiszen már-már ő az ötödik nő a darabban, aki Hoffmann figyelméért verseng. „Vannak ilyen ritkán elhangzó darabok, és ez egy saját példány, tehát magunk húztuk, vontuk, nyestük –

igyekeztünk sűrű hallgatnivalót összerakni”

– tette hozzá a rendező.

-

Fotó: Rákossy Péter

A darab főhőse Hoffmann, az alkotó, kreatív ember, aki az operaénekes Stelláért rajong. A szerelmesek viszont összevesznek, a Múzsa pedig elérkezettnek látja a pillanatot, hogy megszabaduljon riválisától, aki örökké elcsábítja Hoffmannt az alkotástól. Bár Hoffmann békülne, terveit a gazdag Lindorf tanácsos húzza keresztbe, aki magának szerezné meg Stellát. Hoffmann végül Luther ivójában köt ki egy társasággal, barátainak pedig elmeséli három szerelmének történetét, amelyekben egy Lindorfra emlékeztető alak mindig keresztbe tett a boldogságának. A darabot kettős szereposztásban mutatják be, amelynek különlegessége, hogy az egyikben Kolonits Klára énekli mind a négy női főszerepet, a másikban pedig négy fiatal énekesnő. A rendező szerint Kolonits Klára számára ez egy bravúrszerep, és fontos állomás lehet az életében. A fiatal tehetségek számára pedig nagyon fontos elindulás lehet az előadás: „Ezek mind nagyon drámai és színészi értelemben is feladatokat adó megjelenések, tökéletes kis feladatok”. Székely Kriszta a maga részéről

olyan konstrukcióra törekedett, amelyben mindkét felállás működik:

Kolonits Klára esetében nemcsak az éneklésben, de a szerep megformálásban is szükség van különböző, változatos alakok megmutatására, a másik verzióban viszont annak is megvan a hatása, hogy mindig új és új női szereplőket látunk.

-

Fotó: Nagy Attila

A cselekmény színhelye ezúttal egy vasúti váróterem bárja. Székely Kriszta egy olyan mozgalmasabb térben gondolkodott, amelynek az átutazás, a tranzit, a „merre menjek tovább” érzete a sajátja. „Én folyamatosan ilyen helyeken éreztem magam a legmagányosabbnak, például buszpályaudvarokon, ahol az emberek amúgy is csak érintőlegesen vannak jelen. És itt van egy ember, aki egy problémával le van cövekelve, én pedig azt éreztem, hogy ez egy jó kiindulási pont lehet. Ezenkívül azt szerettem volna, ha az ő történetei egy helyszínhez kötődnek, és ezt a helyszínt próbáljuk a különböző történetekhez minél kreatívabban változtatni.”

A koronavírus-járvány miatt a próbafolyamat nem volt szokványosnak mondható: tavaly februárban kezdtek dolgozni a darabbal, de a vírus miatt le kellett állniuk. Székely Kriszta szerint egy olyan ponton szakadt meg a próbafolyamat, amikor már épp átlendültek volna a kezdeti ismerkedős fázison. Majd újra kellett kezdeniük, de nem kezdhették elölről, „hanem nagyon keményen bele kellett csapni a közepébe”. Az a fajta ív, amelyet rendezőként szeret végigjárni egy próbafolyamatban, így kettészakadt, ennek ellenére érezhető volt egyfajta érlelődés: „Mégiscsak valami többlettudással tértünk vissza nyolc hónappal később”. A rendező azt mondja, hogy minden próbafolyamatban nagyon sokat tanul, és mivel alapvetően prózai darabokat rendez, a mostanit „a tanulás netovábbjaként” élte meg. „A zenés színházban mindig ugyanazt tanulom, de mindig meglepődöm rajta. Mégpedig azt, hogy

a zene az úr.

A zene annyira csodálatos, hatásos és nagyszabású, hogy nagyon okosan kell kimérni, ha az ember ellenpontozni akar. Nem lehet vele hülyéskedni. Ez nagyon tanulságos volt. Egy rendezőnek jót tesz, ha valami pontosságra kényszeríti, a prózában könnyebb egy kicsit elfolyni”.

-

Fotó: Nánási Pál

A rendezőnek érdekes, karmikus kapcsolata van Offenbachhal, amellett, hogy nagyon különleges szerzőnek tartja. „Van egy személyes, különös utam vele kapcsolatban, mert az első színházi munkám nyolcévesen egy Offenbach volt itt, az Erkel Színházban: az Orfeusz az alvilágban című darabban voltam bárány. És amikor elkezdtem az épületben dolgozni, minden sarokról valami alap gyerekkori emlék köszönt vissza”. Korábban már rendezett Offenbachot, a Kékszakállt az Operettszínházban, most pedig az Operában Offenbachnak ez a „különleges, unikális operája” került az útjába: „Maga a történet eléggé közel áll hozzám, hiszen egy művészemberről, egy alkotóról szól, meg a fantáziáról, az élet felé létező impotenciáról, valami kettős tudatállapotról.”

„Én mindig abból tudok jól dolgozni, ha az valami személyes pontomat megnyomja, a rendezés pedig bizonyos értelemben – a formai dolgokon túl – a történetmesélésről szól. És az ember, mint ahogy Hoffmann is,

úgy tud jól történetet mesélni, ha azt személyessé teszi.

A szerelemben, a kapcsolatokban való küszködés mindannyiunknak ismerős dolog, bizonyos módon mindenki megjárja, ezért ehhez jól tudtam kapcsolódni” – mondta a rendező, aki fontos szűrőként, kapcsolódási pontként említette még magát alkotást, az alkotó ember kívülállását, függőségeit, mániáit. Rendezőként az a célja, hogy minél ismerősebb történetet tárjon a nézők elé, még akkor is, ha ezek metaforikus, elrajzolt, kicsit freudi történetek: „Nekem az a célom, hogy minél jobban megtalálja a néző azt, hogy ezek amúgy toposztörténetek, amiken mindannyian átmegyünk az életben. Akkor érzem magamat sikeresnek, ha ezeket a saját húrokat meg tudja pendíteni az előadás.”

-

Fotó: Nagy Attila

A Hoffmann meséi az évadban négy alkalommal, a december 4-i premiert követően 7-én, 9-én és 15-én látható, 19 órai kezdettel az Erkel Színházban.

Rendező: Székely Kriszta

Karmester: Kesselyák Gergely

Dramaturg: Szabó-Székely Ármin

Koreográfus: Gergye Krisztián

Díszlettervező: Pallós Nelli

Hoffmann: László Boldizsár

Olympia / Antonia / Giulietta / Stella: Kolonits Klára

Olympia: Jónás Réka Piroska

Antonia: Horti Lilla

Giulietta: Ádám Zsuzsanna, Horti Lilla

Stella: Bernáth Éva

Lindorf / Coppélius / Miracle / Dapertutto: Kálmán Péter

A múzsa / Nicklausse: Mester Viktória

Nathanael / Spalanzani: Szappanos Tibor

Luther / Crespel: Gábor Géza

Hermann / Schlemil: Pataki Bence

Andrés / Cochenille / Frantz / Pittichinaccio: Kőrösi András

Antonia anyja: Németh Judit

Közreműködnek a Magyar Nemzeti Balett művészei

Részletek>>

Kapcsolódó cikkek
...
Szórakozás

Rockzenére hangolt káosz és minimalizmus a Magyar Nemzeti Balett legújabb előadásában

Először látható Magyarországon a kortárs tánc igazi klasszikusának számító Chroma című előadás. Wayne McGregor koreográfus  darabja egy több síkon futtatott kommunikációs kísérlet: szélsőséges gondolatok, érzések megfogalmazása és párbeszéde a test határainak feszegetésével.

...
Szórakozás

Az éden is veszedelmes, ha fojtogató önzésre épült

Philip Glass egy trilógiával tisztelgett a francia művészzseni és polihisztor Jean Cocteau előtt, ennek záró darabja a Les Enfants Terribles (Veszedelmes éden), ami november 13-tól látható az Operához tartozó Eiffel Műhelyházban.

...
Szórakozás

A várandósság alatti hangulatingadozás inspirálta az egyik legvadabb modern táncművet

Ma este mutatják be a Magyar Nemzeti Balett legújabb előadását Új(ra) lendületben címmel, amelyen három egészen különleges modern táncművet láthatunk.

Olvass!
...
Beleolvasó

A München a világháború előtti utolsó pillanatba vezet, amikor még hittek a békében

1938: Németország bekebelezte Ausztriát. Most a Szudétavidék következik. Hitler háborúra készül, míg az angolok, Chamberlain miniszterelnök vezetésével, a békéért dolgoznak. A helyzet pattanásig feszült, és úgy tűnik, semmi sem tudja visszatartani Európát egy újabb háborútól. Olvass bele a könyvbe!

...
Beleolvasó

Grecsó hősét villámcsapásszerűen éri a felismerés, hogy már nem szeretik

Grecsó Krisztián Valami népi című új kötetének történetei azokról az otthontalan helyzetekről szólnak, amikor azt érezzük, hogy nem vagyunk a helyünkön. Mutatunk egy részt belőle!

...
Beleolvasó

Erdős Virág megmutatja, hogyan hat a biciklis futárkodás a költészetre

Erdős Virág az első karanténidőszakban biciklis futárként dolgozott, új verseskötete ennek a tapasztalatnak a lenyomata. Olvass bele!

...

Tarantino jobban tette volna, ha novellafüzért ír “regény” helyett?

...

Minél kevésbé kompetens valaki egy témában, annál hajlamosabb túlbecsülni a saját tudását

...

Boldizsár Ildikó: Hétmilliárd individuum csap össze ahelyett, hogy közösséget alkotna

...

Alex Schulman: Minden írásomban megbocsátok az anyámnak