Kortárs Kínai Könyvklub

-

A Kortárs Kínai Könyvklub rendezvénysorozat célja, hogy közelebb hozza a kortárs kínai írókat és műveiket a magyar olvasókhoz, valamit szakmai és kötetlen beszélgetésekhez biztosítson teret a témában. A könyvklub elindítója és szervezője a több hazai és kínai műfordítói díjjal kitüntetett sinológus-műfordító, Zombory Klára, aki közel két évtizede foglalkozik kortárs kínai művek fordításával és magyarországi népszerűsítésével, az ő nevéhez fűződik többek között Yu Hua (Jü Hua), a Nobel-díjas Mo Yan (Mo Jen), Su Tong (Szu Tung) műveinek a fordítása, valamint a „Kortárs Kínai Írók Adatbázisa” elnevezésű honlap megalapítása. Az első könyvklub témája Yü Hua lesz, akiről Kalmár Éva és M. Nagy Miklós beszélget.

Mikor? Szeptember 15. 18:00 Hol? Magvető Café. Facebook-esemény ITT.

Bartók Feszt

-

Workshopok, gyermekprogramok, kerekasztal beszélgetések, nagy- és kisszínpadi koncertek is lesznek az idei Bartók Feszten. Szombaton a Műegyetem rakparton várják az érdeklődőket, ahol többek között lesz hangszerkészítő műhely, fellép majd a Kollár-Klemencz Kamarazenekar, a Random Trip, Dés László és a Dresch Duo is.

Mikor? Szeptember 17. 10-től. Hol? Műegyetem rakpart. Facebook-esemény ITT.

Gryllus Vilmos: Ősz szele zümmüg

-

Koncerttel búcsúztatja a nyarat és köszönti az őszt Gryllus Vilmos szombaton a PostART Kulturális Színtér kertjében. “Ősz szele zümmög, aluszik a nyár már,/ Aluhatnál falevél, ha leszállnál. / Aluhatsz falevél, betakar a tél, /Reggel a kacagás az egekig ér. /Aluhatsz falevél, betakar a tél,/ Reggel a kacagás az egekig ér.”

Mikor? Szeptember 17. 10:30 Hol? PostART. Facebook-esemény ITT.

Nem vagyok robot – A szingularitás határain

-

A szingularitás a technológiai fejlődésnek azon pontja, amikor az adott technológia túlnő az ember mentális képességein, és az ember számára nehezen értelmezhetővé, elképzelhetetlenül összetetté válik. A Ludwig Múzeum kiállítása alapvetően napjaink technológia fejlődésének a mindennapi életre gyakorolt erőteljes hatásáról szól. Nem egyszerűen az egyre újabb és fejlettebb médiumok és technikák állnak fókuszában, hanem azok következményei a társadalomban, az egyén életében.

A kiállítás 2022. november 27-ig tekinthető meg.

Mikor? Szeptemer 15. 18:00. Hol? Ludwig Múzeum. Facebook-esemény ITT.

Harry Potter-kvíz

-

Tudod, miért ütögeti magát folyamatosan Dobby? Arra is emlékszel, kik láthatják a thesztrálokat? Gondolkodás nélkül ülnél fel egy Nimbusz 2001-esre? Ha a válasz bármelyik kérdésre igen, akkor Neked is ott a helyed a következő virtuális Harry Potter kvízen! A játék nem csak egyéni, hanem csapatjáték is lesz. Csatlakozz a Roxfort egyik házához és válaszolj helyesen a kérdésekre.

Mikor? Szeptember 18. 20:00 Hol? Online. Facebook-esemény ITT.

Leány gyöngy fülbevalóval

-

A tizenhét éves Griet édesapja megvakul egy kemence felrobbanásánál, ezért a lány kénytelen cselédnek szegődni egy festő, Johannes Vermeer családjához. Az ő történetét meséli el a Tracy Chevalier azonos című regényéből készült filmdráma, amelynek rendezője Peter Webber volt.   A főszerepeket Colin Firth (Johannes Vermeer) és Scarlett Johansson (Griet) játssza. Címét a híres holland festő, Jan Vermeer van Delft azonos nevű festménye után kapta.

Mikor? Szeptember 18. 19:00 Hol? Müpa. Részletek ITT.

Hírlevél feliratkozás
Kapcsolódó cikkek
...
Szórakozás

Atwood Testamentumok című regényéből is sorozat lesz

A Szolgálólány meséje című sorozatnak a hatodik lesz az utolsó évada, de a kanadai szerző olvasói nem maradnak majd adaptáció nélkül, hiszen a kötet folytatásának tekintett Testamentumokból is sorozatot forgatnak majd.

...
Szórakozás

Alaposan újragondolták az Interjú a vámpírralt - itt az előzetes

A 20. század elejei New Orleansban indul a történet.

...
Szórakozás

A Művészetek Fesztiválján várják a kicsiket és a nagyokat Szekszárdon

Szeptember 9. és 11. között. a művészeteké lesz a főszerep Szekszárdon, méghozzá rengeteg izgalmas műsor és foglalkozás kíséretében.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

...

Ezt senki nem mondta – Oltai Kata: A család olyan, mint egy falka

...

A Szegény párákban Frankenstein, a szex és Mary Shelley is a ma nőjéről beszélnek

...

Ezt senki nem mondta – Nádasdy Ádám: Lássa az a gyerek, hogy én is ember vagyok

A hét könyve
Kritika
Ujgur költőnek lenni önmagában politikai tett Kínában, és akkor még nem írtál memoárt
...
Podcast

Ezt senki nem mondta – Oltai Kata: Úristen, örökre itt lesz

Új podcastunk címe Ezt senki nem mondta!, a meghívott írókkal Ott Anna beszélget a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról. A negyedik rész vendége Oltai Kata.

...
Nagy

„Miért kéne egy írónak apolitikusnak lennie?” – színészek és rendezők Csurka István drámáiról

90 éve született Csurka István. Ebből az alkalommal olyan színészekkel és rendezőkkel beszélgettünk, akik szerepeltek a színdarabjaiban és/vagy rendeztek tőle valamit. Andrási Attila, Koncz Gábor és Szilágyi Tibor válaszai.

Szerzőink

...
Könyves Magazin

Ezt senki nem mondta – Oltai Kata: Úristen, örökre itt lesz

...
Sándor Anna

Kitakarja a politikus a szépírót? Elővettük Csurka István drámáit [Csurka 90]

...
Sándor Anna

Ujgur költőnek lenni önmagában politikai tett Kínában, és akkor még nem írtál memoárt