Sárkányok háza, 2. évad. Fotó: Max - konyvesmagazin.hu

Júniusban folytatódik a Maxon (korábban HBO Max) a Sárkányok háza, ami a nyár egyik legjobban várt sorozata. Emellett a streamingfelületen hat olyan filmet is megnézhetünk hollywoodi klasszikustól kis független filmig, amelyeket könyvek alapján készítettek.

Sárkányok háza, 2. évad

Alig három hét és kezdődik a Trónok harca előzménysorozatának második évada, mely részben George R. R. Martin Tűz és vér című regényén alapul. A Sárkányok háza ezúttal a II. Aegon Targaryen (Tom Glynn-Carney) vezette Zöld Tanács és a Rhaenyra Targaryen (Emma D’Arcy) vezette Fekete Tanács közti csatára és hatalmi harca fókuszál. Ebből a súlyosnak ígérkező háborúból senki sem maradhat ki, mindenkinek választania kell, ki mellé áll. Közben pedig hamarosan A hét királyság lovagja: A kóbor lovag című másik spin-off sorozatot is elkezdik forgatni.
Premier: június 17.

Jurassic Park

Több Jurassic Park film is felkerül Maxra, mi azonban az első két részt, a nagy klasszikusokat ajánljuk, melyekhez Steven Spielberg Michael Crichton regényeit dolgozta fel. Az 1993-as filmben egy baleset után három tudós érkezik Nublar szigetére, és megdöbbenve látják, hogy a szigeten klónozott dinoszauruszok élnek egy parkban. Csakhogy egy mesterségesen előidézett áramszünet alatt elszabadulnak a dinoszauruszok, az emberek pedig menekülnek a halálos veszély elől.
Premier: június 1.

Csontok meg minden 

Luca Guadagnino rendező Camille DeAngelis azonos című, 2015-ben megjelent romantikus horrorregényét vette alapul. Marent (Taylor Russell) 18 éves korában magára hagyja az apja, ezért elindul, hogy megkeresse az anyját valahol Minnesotában. Így botlik Lee-be (Timothée Chalamet), és a két fiatal kannibál együtt kezd utazgatni Amerikában, de a családi árnyak hamar utolérik őket. 
Premier: június 2.

Rigó, rigó, szederinda

A svájci-grúz film Tamta Melashvili regénye alapján készült. Főszereplője, a 48 éves Etero egy kis faluban él. Soha nem akart férjhez menni, a szabadság éppoly fontos számára, mint fenséges süteményei. De a vénlányokra nem néznek jó szemmel a faluban, és hamar a pletykák célpontjává válik. Amikor szerelemre lobban egy férfi iránt, döntés elé kényszerül: továbbra is kötöttségek nélkül folytassa független életét, vagy inkább kapcsolatban éljen? A nőnek meg kell küzdenie a saját érzéseivel, hogy megtalálja a boldogsághoz vezető utat.
Premier: június 7.

Hannibal

Thomas Harris 1999-ben írta meg A bárányok hallgatnak című bestsellere folytatását, amit 2011-ben Ridley Scott vitt filmre. A pszichológiai horror főszereplője, a pszichopata Hannibal Lecter (Anthony Hopkins) megszökött a börtönből és Firenzében él. Egy korábbi áldozata (Gary Oldman) bosszút akar állni rajta, ezért befeketíti a Hannibalt egykor kihallgató Starling ügynököt (Julianne Moore), hogy előcsalogassa a szörnyeteget a rejtekhelyéről. Az események azonban rövidesen csúnya fordulatot vesznek.
Premier: június 14.

Érkezés

A négyszeres Nebula-díjas sci-fi író, Ted Chiang 1998-as, Életed története című novelláját (itt írtunk róla) Eric Heisserer adaptálta forgatókönyvvé, majd a később a Dűne-filmeket rendező Denis Villeneuve csinált belőle filmet 2016-ban. A történetben 12 földönkívüli űrhajó lebeg a Föld különböző pontjai fölött. Az amerikai hadsereg egy nyelvészt (Amy Adams) és egy fizikust a Montana fölött lévő űrhajóra, hogy kapcsolatot teremtsenek az idegenekkel és megpróbálják megérteni a nyelvüket.
Premier: június 20.

A vacsoravendég

Gabriela Ybarra önéletrajzi regénye, az El comensal (A vacsoravendég) 2015-ben jelent meg. Nagyapja Bilbao korábbi polgármestere volt, akit 1977-ben baszk szeparatisták elraboltak és megöltek. A könyvet 2018-ban Nemzetközi Booker-díjra jelölték. 2022-ben Ángeles González Sinde spanyol rendező filmdrámát forgatott a regényből. A történetben a fiatal főhős megpróbálja összerakni, hogy mi törtánt a családjával a nagyapja elrablása után.
Premier: június 21.

Fotó: Max

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Netflixen ezeket az adaptációkat nézték a legtöbben 2023 második felében

A filmek között a Rumaan Alam regényéből készült Távol a világtól, a sorozatok kínálatában pedig az Oda Eiicsiró mangasorozatából adaptált One Piece volt a legnépszerűbb Netflix-tartalom.

...

5 könyvből készült film és sorozat, amit májusban nézhetsz a Netflixen

Visszatér egy igazi Netflix-kedvenc, a Bridgerton, de Jeff Bridgest is új sorozatban láthatjuk.

...

Ezeket az új adaptációkat nézd májusban a Disney+-on!

A Disney+ április végi és májusi premierjei között négy könyvadaptációt is találsz. 

KÖNYVHÉT
...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!

...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

Hírek
...

Kijött az előzetes a Bret Easton Ellis felnövéstörténetéből készült adaptációhoz

...

Színházi előadás készül Biró Zsombor Aurél regényéből

...

Orbán János Dénes szerint lincshangulat uralkodik: visszavásárolná a műveit a KMTG-től

...

10 éves az It Ends With Us: Colleen Hoover jótékonykodással ünnepel

...

Nagy Ervin feljelentést tett Orbán János Dénes ügyében

...

Feszült Netflix-thrillerben nyomoz Robert De Niro – itt van A Suttogó előzetese

SZÓRAKOZÁS
...

Odüsszeia-kritika: Nolan megpróbálta a lehetetlent, és részben sikerrel járt

Eltűntek az istenek és elfogytak a szavak.

...

Tarr Béla születésnapja alkalmából levetítik a tévében a Sátántangót – reklám nélkül

A Sátántangó teljes egészében látható lesz most vasárnap.

...

A Family Guy készítője sorozatot forgat a Dungeon Crawler Carl-könyvekből

Izgalmas alapanyag egy sorozathoz.

Listák&könyvek
...

5 regény, ami újrameséli az Odüsszeiát – a kisembertől a bátor nőkig

...

Rémeket rejt a magyar vidék – 5 hátborzongató könyv

...

6 könyv a balatoni történetek rajongóinak