Thomas Harris: Hannibal ébredése

Magvető, Budapest, 2007, 400 oldal, 2457 Ft

A lekötözött Anthony Hopkins fura, átrághatatlan maszkban beszélget Jodie Fosterrel a börtönben. Ez a klasszikus jelenet, ami mindenkinek beugrik A bárányok hallgatnak című sikerfilmről, aminek az alapját Thomas Harris azonos című könyve adja. A tévében Mads Mikkelsen főszereplésével induló Hannibal-sorozat elég okot ad rá (a Comment:com már látta), hogy megnézzük, mitől sikeres Hannibal Lecter.

A Hannibal Lectert kitaláló író, Thomas Harris (képünkön) „a legkevésbé erőszakos ember a világon...nagyon elvonulva él. Szinte soha nem jár szórakozni" - mondta róla nagybátyja, James Coleman. Csendes, visszahúzódó embernek ismerte meg, aki még bulizni sem jár, és nem mellesleg kipattant az agyából minden idők egyik legintelligensebb főgonoszának karaktere.

Hogy honnan merített inspirációt Harris Lecter figurájához, arról sosem nyilatkozott. Talán azokat a gyilkosokat vette alapul, akiknek az ügyeivel az 1960-as években bűnügyi tudósítói karrierje során találkozott. 1992-ben részt vett a firenzei szörnyként emlegetett sorozatgyilkos, Pietro Pacciani tárgyalásán, akinek tetteit referenciaként használta később az 1999-es Hannibálhoz. Harris egy clevelandi könyvtárosnak árulta el, hogy Lecter alakjához egy helyi gyilkos, William Coyne adott ötletet, írta David Sexton The Strange World of Thomas Harris: Inside the Mind of the Creator of Hannibal Lecter című portrékötetében. Coyne 1934-ben szökött meg a börtönből, és vágott neki kegyetlen emberevő túrájának. Sir Anthony Hopkins, Hannibal földi helytartója később azt nyilatkozta, hogy filmbéli alakításához Katharine Hepburnt és 2001: Űrodüsszeia HAL 9000-ének karakterét vette alapul.

Az író és Hannibal viszonya

„El akarom nektek mesélni, hogy milyen körülmények között találkoztam először Hannibal Lecterrel" - kezdi a sztorit Harris egy 2000-es cikkében. Egy családi betegség miatt 1979-ben 18 hónapra vissza kellett költöznie Rich-be, ahol a gyerekkorát töltötte. Éppen A vörös sárkányon dolgozott, és hogy nyugodtan tudjon haladni, szomszédja kölcsönadta neki a kis házikóját, ahol Harris gyakran egész éjjel írt. Lassan megismerte a környék zajait és kóbor kutyáit, és egyre élesebben látta maga előtt a megoldást. Ahhoz, hogy a történetben Will Graham kiderítse, ki volt a gyilkos, meg kell kérdeznie valakit. És már azt is tudta, hogy kit. Ezért csatlakozott hőséhez, és elkísérte őt az őrültek házába. „Will Graham és én közeledtünk dr. Lecter cellájához. Graham feszült volt, és én éreztem rajta a félelmet. Azt gondoltam, hogy dr. Lecter alszik, de ugrottam egyet, amikor felismerte Graham illatát, anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. A szokásos, munka közbeni védettségemet élveztem, a láthatatlanságomat Chilton, Graham és a személyzet elől, de nem voltam nyugodt Dr. Lecter jelenlétében, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy a doktor nem lát engem. (...) Kimerültem, mire vége lett – az esetleges összetűzések és az őrületek háza sikolyától csengett a fejem, és a kabinom tornácán tizenhárom kutya ugatta a holdat". Történt mindez a hetvenes évek végén, egy gyapotföldön álló kunyhóban, valahol Mississippi államban. És Thomas Harris fejében.

Mads Mikkelsen a Hannibalban

Harris rettegett attól, hogy Hannibálról írjon. Félt a saját könnyeitől, döntései súlyától, és attól is, hogy túlságosan megviseli a könyv írása. A végén teljesen elengedte a karaktereit, és hagyta, hogy saját maguk teljesítsék be sorsukat: „Ahogy a szultán mondta egyszer – nem tartok sólymokat, ők élnek velem".

Az első Hannibal-történet

Hannibel Lecter alakja 1981-ben született, A vörös sárkány című regényben. Harris nyomasztó atmoszférájú thrillerében egy visszavonult FBI-ügynök, Will Graham ered egy teliholdkor egész családokat lemészároló sorozatgyilkos nyomába. Ahhoz, hogy a tettest elkapja, a briliáns pszichológus, egyben emberevő gyilkos, Hannibal Lecter segítségét kell kérnie, akit évekkel azelőtt ő kapott el, és aki majdnem megölte, ezzel kényszerítve őt korai nyugdíjára. A vörös sárkány egy nagyszerű tempót diktáló könyv, izgalmas, sőt, helyenként félelmetes, és végig nyugtalanító. Ez azonban csak kisebb részben köszönhető a Graham által űzött sorozatgyilkosnak, Dolerhyde-nak, aki ugyan maga sem könnyen felejthető figura, mégis elhomályosul a rácsok mögé zárt, így elvileg ártalmatlan, ördögi intelligenciájának hála mégis rendkívül veszélyes és manipulatív Lecter mellett.

A könyvből a később világhíressé váló, négy Oscarra jelölt rendező, Michael Mann (Szemtől szemben, Az utolsó mohikán, Ali, A bennfentes, Miami Vice) készített belőle filmet Az embervadász címen. A vörös sárkány-regényből később új filmet forgattak 2002-ben, kihasználva A bárányok hallgatnak sikerét. A főszerepeket Edward Norton, Ralph Fiennes és Harvey Keitel játszották.

Anthony Hopkins tette sikeressé

A legendás Hannibal alakját és a könyvek későbbi sikerét Sir Anthony Hopkins A bárányok hallgatnakban nyújtott negyedórás alakításának köszönheti az író. A bárányok hallgatnak című könyv 1987-ban jelent meg: az USA legveszélyesebb sorozatgyilkosaként dr. Hannibal Lectert elmegyógyintézetben tartják. Mindenki legnagyobb bánatára az FBI-nak szüksége van a pszichopata doki tudására, mert valaki az ő korábbi munkáit utánozza. A szövetségi nyomozók a fiatal Clarice Starlingot bízzák meg a feladattal.

A folytatásban a sztori háttere nagyjából ugyanaz maradt: egy nyomozó a börtönbe zárt sorozatgyilkos segítségét kéri ahhoz, hogy elkapjon egy szabadon garázdálkodót. De a zöldfülű (és ráadásul nő!) ügynökkel új karakterdinamika jött létre, ami sokkal hangsúlyosabb lett, mint a korábbi A vörös sárkányban.

Lecter és Starling kapcsolata furcsa, izgalmas, már-már perverz, ugyanakkor elegáns, kifinomult gerincet ad a történetnek, ami hagyja magát elnyomni a két főszereplő interakciói által. A tipikus sorozatgyilkos-thriller, a nyomozós aspektus, a cselekmény lendülete megszenvedte kicsit ezt a kapcsolatot, viszont cserébe a könyv egy roppant érdekes és izgalmas pszichológiai aspektussal lett gazdagabb. A regény hatalmas siker lett, elnyerte (többek közt) a Bram Stoker-díjat, A bárányok hallgatnak azon kevés adaptációk közé tartozik, amik jobbak, mint az eredeti: Harris könyve egy szórakoztató ponyva, míg Demme filmje művészileg a műfaj, a téma abszolút csúcsra járatása.

A bárányok hallgatnak a filmtörténet egyik jelentős alkotása, félelmetes thriller, amiben Jodie Foster épp elég riadt az emberevő Anthony Hopkinsnak. A Rotten Tomatoes kritikagyűjtő oldalon a szakértők 95 százalékra, a közönség 93 százalékra értékeli a filmet, az IMDb-n 8,7 pontot gyűjtött, valamint nyert öt Oscart: Anthony Hopkins és Jodie Foster mellett Jonathan Demme rendezőnek járt a díj, valamint a legjobb forgatókönyvért és filmért is elvitték a szobrokat. A bárányok hallgatnak igazi sikere tehát 1991-ben kezdődött, a film bemutatásával: a mindössze 19 millió dollárból forgatott mozifilm 272 milliót hozott a Boxofficemojo adatai szerint. 

A siker utáni időszak

Nem csoda, ha Harris utána a lehető legtöbbet ki akarta hozni a Hannibal-történetből. 

A sorozat harmadik része, az 1999-ben megjelent Hannibal 7 évvel A bárányok hallgatnak után játszódott, és szerencsére szakított az előzmények szerkezetével, ugyanakkor továbbvitte az előző könyv legsikeresebb aspektusát, Starling és Lecter kapcsolatát. Pontosabban, nem tovább, hanem a végletekig: a pszichológiai thrillerrel megtámogatott tipikus sorozatgyilkos szál helyét átvette egy egészen groteszk, perverz, felkavaró karakterekkel teli, bosszúval és nehezen megemészthető szerelemmel bolondított, minden addiginál kegyetlenebb történet.

A „még többet mindenből" elv itt még működött: a sztori brutálisabb, fordulatosabb lett, Lecter, a briliáns, elegáns, művelt és kifinomult gyilkos pedig, ahogy a cím is nyugtázza, kilépett a háttérből, és megkapta az őt megillető reflektorfényt. A könyv kompromisszummentes, merész befejezése komoly viták tárgyát képezte, nem csoda, hogy a 2001-es filmadaptáció készítői inkább átírták – ahogy egyébként a sztori és a karakterek legtöbb „zavaró" aspektusát is, azaz szépen beegyengették a hollywoodi kommerszbe Harris művének minden durvább bukkanóját. Ettől függetlenül a Ridley Scott rendezte film is élvezetes (köszönhetően részben ismét Hopkins és a Starling szerepét Fostertől átvevő Julianne Moore játékának), kellően sötét és véres, és bár a kritikai fogadtatása vegyesnek bizonyult, a kasszáknál akkorát robbantott, hogy a stúdió azonnal új adaptációt forgatott A vörös sárkányból. A 2002-es film a Michael Mann-féle Az embervadásznál jobban igazodott a könyv (és az azután készült két film) hangvételéhez, és hatásosan, izgalmasan mondta fel a sztorit (a szerephez egy kissé már öreg Hopkinssal), noha nem tett hozzá semmit, és csak az akkorra már legendás karakternek köszönhetően tudott kinőni a tipikus sorozatgyilkos-thrillerek sorából.

Hannibal rajongóiként nem tudtuk elfogadni, hogy Harris nem bírt magával, és megírta a Hannibal ébredését 2006-ban, amivel rendbe akarta tenni a félelmetes, de izgalmas gonosz eredettörténetét. Harrisnek fontos volt, hogy megértsük, miért vált később beteges, pszichopata kannibállá.

A sorozat utolsó darabját, a Hannibal ébredését (2006) Harris már Dino De Laurentiis nyomására írta meg, a producer ugyanis azt mondta, ha nem áll elő Lecter „eredettörténetével", akkor majd kitalálnak valamit ők. A koncepció, ami nyolcéves korától meséli el a főszereplő gyilkossá és kannibállá váló folyamatát, eleve elhibázott: Lecter ugyanis addig izgalmas és érdekes, amíg egyfajta abszolútum, egy rejtély, egy ellentmondás, amíg lebilincselő és félelmetes személyisége mögött nem állnak bagatell okok. A negyedik könyv elköveti azt a hibát, hogy mindent kínos pontossággal meg akar magyarázni, a mítosz minden eleméhez rendel valami racionalitást, minden későbbi tettéhez ürügyet erőszakol, és természetesen az egészet a világ legnagyobb kliséjébe, a nehéz, tragikus gyermekkorba csomagolja. A regény a popkultúra egyik nagy antagonista karakterének karóba húzása, aprópénzre váltása, röhejessé tétele, megfosztása önmagától. Ezért pedig Lecter büntetésből kétségkívül megenné saját teremtőjét. Ráadásul az egy év múlva mozikba került filmadaptáció még a könyvnél is rosszabb: pocsékul eljátszott, kapkodó és unalmas sablonthriller, aminek csak a címében, és az értelmetlenül beleerőszakolt vizuális motívumaiban (maszk) van köze „Hannibal, a kannibál"-hoz.

Rostás Eni - Rusznyák Csaba - Valuska László