Ki ne szeretne egy vértől tocsogó gladiátoros filmet? Ebben az évben két nagyszabású produkció is készült az ókori Róma véráztatta játékairól: Roland Emmerich Those About to Die (Akik ma meghalnak) című sorozata és Ridley Scott kultikus Gladiátorának második része – mindkettő Daniel P. Mannix 1958-as könyve alapján.

De mennyire hitelesek ezek a történetek? Alexander Mariotti történelmi tanácsadó a Guardiannel beszélt az adaptációk pontatlanságairól. 

A Colosseum-tanácsadó

A Those About to Die stáblistájában Alexander Mariotti mint „Colosseum-tanácsadó” van feltüntetve. A gladiátorküzdelmek elismert szakértőjeként az ő feladata volt, hogy ellenőrizze a sorozat történelmi hitelességét – bónuszként pedig egy apró szerepet is kapott, és

korhű szitkokat vághatott Bereniké királynő fejéhez.

Persze a gladiátoros filmek és sorozatok drámai világában a hitelesség sokszor másod- vagy sokadrangú kérdés – ami Mariottit saját elmondása szerint nem igazán zavarja.

„Pontosan tudom, hogy a sorozat sosem lesz korhű, és nem is kell, hogy az legyen – magyarázza. (A Bridgerton történelmi tanácsadói hasonló hozzáállással dolgoznak.) – Azért fizetnek, hogy figyelmen kívül hagyhassanak.”

Mint Mariotti rámutat, ezek a gladiátoros történetek elsősorban a szórakoztatásról szólnak; legfőbb céljuk, hogy lenyűgözzék a nézőt. Innen nézve nem esnek távol a Colosseumban zajló ókori játékoktól:

„A gladitátorok küzdelme tulajdonképpen nem más, mint a mai sorozatok elődje” – mondja.

De mik azok a pontatlanságok, amikről Mariotti beszél? A Guardainnel készült interjú alapján összegyűjtöttünk hat népszerű tévhitet a gladiátorokról.

Halálos küzdelmek az amfiteátrumban

Bár a népszerű elképzelés szerint a játékok folyamán az emberek halomra gyilkolták egymást – nem véletlenül választotta a sorozat mottójául a jól csengő „kill or be killed” (a. m. „ölj vagy téged ölnek meg”) mondatot –,

a legtöbb gladiátor valójában hosszú és (ókori mércével) egészséges életet élt.

Ennek részben az volt az oka, hogy a harcosok felkészítése rengeteg pénzbe került, és nem érte volna meg, ha egyetlen játék után meghalnak.

„De mégis mi lenne, ha holnap kijönne egy új sorozat Akik ma valószínűleg nem halnak meg címmel? – teszi fel a kérdést Mariotti. – Én biztosan nem akarnám megnézni! Sokkal jobban érdekel egy sorozat, ahol életek forognak kockán.”

A játékok helyszínét Colosseumnak hívták

A gladiátorküzdelmeknek helyt adó stadiont valójában Amphiteatrum Flaviumnak hívták, és a mellette álló hatalmas Nero-szobor viselte a „Colossus” becenevet. A Colosseum elnevezés csak a középkorban jelent meg, a szobor ledöntése után.

A harcosoknak tigrisekkel is meg kellett küzdeniük

A vérengző fenevaddal vívott küzdelmet sokszor tényként kezeljük a gladiátoros történetekben – helytelenül. Ugyan tényleg felbukkantak tigrisek a játékok során, sosem estek neki az embereknek. Feladatuk kimerült abban, hogy fel-alá járkáltak az amfiteátrum homokján.

A gladiátorok kórusban köszöntötték a császárt

Ave Imperator, morituri te salutant! – harsogják képzeletünkben a felsorakozó gladiátorok.

De csak a képzeletünkben!

A gladiátorok valójában sosem köszöntötték a római császárt mint „halálba indulók” – a kifejezés elítélt bűnözőktől maradt fenn, akiket Claudius császár egy olyan tengeri ütközetbe küldött, melyben biztos halál várt rájuk.

A császár kézjelellel döntött élet és halál fölött

Felfelé mutató hüvelykujj: élet. Lefelé mutató hüvelykujj: halál. Mindannyian ismerjük a római császár ítélethirdető kézjeleit – kár, hogy mindössze százéves történelemmel rendelkeznek. Bizony: először az 1920-as Madonnas and Men (Madonnák és emberek) című némafilmben jelentek meg.

A gladiátorok szexi páncélokban feszítettek

Russel Crowe páncélja egy egész generáció életére volt hatással – és hasonlókat remélünk a Gladiátor II Paul Mescaljától. A valóság azonban az, hogy az ókori gladiátorok sokkal egyszerűbb – és praktikusabb – felszerelést használtak.

Nyitókép: YouTube

(Guardian)