Dolly Parton lesz a főszereplő saját könyvének adaptációjában

Tavaly nyáron számoltunk be róla, hogy Dolly Parton az első regényén dolgozik, amelyet James Pattersonnal közösen ír. A Run, Rose, Run azóta már meg is jelent a tengerentúlon, sőt máris New York Times-bestseller lett. A friss hírek szerint az énekes ráadásul már le is szerződött az adaptációra, amelyben  ő maga fogja alakítani a főszereplőt.

fk | 2022. március 22. |

Dolly Parton nyolcszoros Grammy-díjas country- és popénekesként tavaly úgy döntött, hogy ideje megírnia az első regényét, a munkához pedig James Patterson csatlakozott társszerzőként. A Run, Rose, Run március 7-én meg is jelent Amerikában a Little, Brown kiadásában, sőt, máris bestseller lett. A megjelenéssel egyidőben pedig egy albumot is kiadott az énekes.

A könyvről azt lehet tudni, hogy egy fiatal nőről szól, aki Nashville-be megy, hogy valóra váltsa az álmát, azaz, hogy sztár váljon belőle. Szívszorító dalainak hátterében az áll, hogy van egy borzalmas titka, amit minden körülmények közt rejtegetni próbál. A múltja elől azonban nem tud menekülni, és lehet, hogy az tönkre is tesz mindent, amiért dolgozott.

Dolly Parton regényt ír James Pattersonnal
Dolly Parton regényt ír James Pattersonnal

Dolly Parton az első regényén dolgozik, amelyet James Pattersonnal közösen ír. A Run, Rose, Run 2022 márciusában jelenik meg a tengerentúlon.

Tovább olvasok

A Deadline hírei szerint hamarosan adaptáció is készülhet a könyvből, Dolly Parton ugyanis leszerződött a Hello Sunshine-nal. A filmnek ráadásul ő maga lesz a producere és a főszereplője is, emellett Patterson és Reese Witherspoon is részese lesz a munkálatoknak.

Dolly Parton egyébként régóta az olvasás nagy népszerűsítője. 1995-ben indította el könyvadományozási kezdeményezését, melynek legfőbb célja az analfabetizmus felszámolása, erről mesél a The Library That Dolly Built című dokumentumfilm is. A kezdetek óta több mint 135 millió könyvet adományozott gyerekeknek, és a mai napig havonta másfélmillió gyerekhez juttat el így könyveket.

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Dolly Parton regényt ír James Pattersonnal

Dolly Parton az első regényén dolgozik, amelyet James Pattersonnal közösen ír. A Run, Rose, Run 2022 márciusában jelenik meg a tengerentúlon.

...

Dolly Parton mesélő sorozatot indított

Habár a róla szóló dokumentumfilm bemutatóját el kellett halasztani, az amerikai énekes addig sem tétlenkedik, online fog mesélni a gyerekeknek.

...

James Patterson elárulta, mikor váltott irányt az élete

James Patterson 1976 óta 147 regényt írt. Most egy interjúban életének nagy fordulatáról és munkamódszeréről is izgalmas részleteket árult el.

Horváth Adél: A babonák kapaszkodót nyújtanak

Horváth Adél: A babonák kapaszkodót nyújtanak

Interjúsorozatban mutatjuk be a Margó-díj rövidlistájára beválasztott szerzőket. Horváth Adél mesél írásról, babonákról, kutatásról.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

Olvass!
...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!