A Kívánságfa különös története nagyon ismerős és töretlen is egyszerre

A Kívánságfa különös története nagyon ismerős és töretlen is egyszerre

Májusban a Szívünk rajta szakmai és gyerekzsűrije a Kívánságfa című kötetet választotta a hónap kiemelt könyvének. Magyarósi Éva képzőművész most el is meséli, hogy miért.

Ruff Orsolya | 2020. május 28. |

Mi volt az, ami miatt a Kívánságfa kiemelkedett a hónap mezőnyéből, ami miatt úgy gondoltad, hogy ennek a kötetnek kell a hónap könyvének lennie?

Sok szép, izgalmas, látványos könyv érkezett hozzám az értékelésre. Szeretem ezt az első élményt, ahogy megérkezik a kartondoboz, csupa meglepetéssel: ahogy lefejtem a kartondoboz rétegeit, és előbukkanak a borítók a maguk játékos kuszaságával. A következő hónapban ezekkel a könyvekkel vagyok együtt, figyelem, nézegetem, olvasgatom őket. Ahogy közeleg az értékelések leadásának a határideje, kapcsolatom a történetekkel és az illusztrációkkal egyre intenzívebbé válik.

Katherine Applegate
Kívánságfa
Ford.: Abrudán Katalin, Maxim, 2019, 200 oldal

Fontos számomra a csomagban együtt érkező kötetek egymással való viszonya, és a saját maguk által megteremtett önálló energia és atmoszféra is. Noha nem ez volt az első könyv, amit elolvastam, mégis az aurájával valami különös hangulatot teremtett: ahogy kivárta a sorát, míg megérkezek hozzá, és átadhatja azt a különös történetet, ami nagyon ismerős és töretlen is egyszerre. A csendes eleganciájával, a borító kellemes tapintásával, finom nyomdatechnikai trükkjével - ami épp csak annyi, amennyinek lennie kell. Ennél a könyvnél éreztem leginkább, hogy igen, ez az a könyv, amiben a külalak és a tartalom is összhangban van, és a lehető legpontosabban meg lett teremtve minden, amit csak ki lehet hozni egy kiadványból, már csak árkategóriáját illetően is.

Hogyan jellemeznéd a kötet képi világát?

Először is, nekem van egy speciálisabb rajongásom a természettel kapcsolatos képi ábrázolással. Pihentetőleg hatnak rám a burjánzó növények, a falevelek erezete, az ágak hajlongása, egyre mélyebbre viszik a gondolkodásomat a rostok, kérgek, szövetek vizsgálata, különös összefüggések ébrednek bennem.

Az utóbbi időben az élővilág ábrázolásának van egy trendje is a mozgó- és állóképes piacon - így egy idő után egyre nagyobb fenntartásokkal és kritikával kezdtem szemlélni és kezelni a témában megjelenő vizuális áradatot. A Kívánságfa illusztrációi még ezeket a sztereotípiáimat, fenntartásaimat is lerombolta. Charles Santoso illusztrátor finom kidolgozottságú munkái számomra pontosan azt a hangulatot teremtik meg, amit a történet is valóra váltott bennem. Ezek a rajzok egyszerre intelligensek, elegánsak, és ritka pontosak úgy, hogy pluszban még átszövi egy olyan személyes humor is, amit karakteresen az illusztrátor lénye ad hozzá ráadásként a történethez. Ritka az ilyen találkozás.

Alapvetően melyik korosztálynak ajánlod ezt a könyvet?

Ha nagyon pontosan kellene megadni a korosztályi behatárolást, azt mondanám: ajánlom a 10-14 éves korosztálynak. De ez így mégsem igaz. Személy szerint úgy érzem, hogy egy olyan műről van szó, amit a fiatalabb és az idősebb, felnőtt korosztály is szívesen venne a kezébe. Örökérvényű gondolatok vannak benne - mégsem érzem ismétlésnek a tartalmat. A Kívánságfa képe valahol azonos mindannyiunk személyes élettörténetével, kollektív tudatalattijával.

A kötet középpontjában egy olyan fa áll, amelynek az ágaira kötözik az emberek a kívánságaikat. Lenne olyan kívánságod, amelyet te is erre a fára kötöznél?

Gyerekként már a népmesékben sem értettem a három kívánsággal kapcsolatos limitált lehetőségeket, és az ezekből adódó konfliktusokat. Szóval, ha kívánnom lehetne, azt hiszem ugyanahhoz a gyerekkori fortélyomhoz kanyarodnék vissza: teljesüljön minden kívánságom. Szerencsére a valóságban ilyen nincs, biztos sok bajom származna belőle.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Májusban a Kívánságfa lett a hónap könyve

A Szívünk rajta havonta mutatja be azokat a gyerek- és ifjúsági könyveket, melyeket a program független zsűrije a legkiemelkedőbbeknek talál. Ebben a hónapban a Kívánságfa lett a kiemelt kötet.

...

Egy gyereknek minden festmény érdekes, ami beindítja a fantáziáját

Áprilisban a Műértő lett a Szívünk rajta kiemelt könyve, amely játékosan, közérthetően és sok-sok képpel vezeti be a gyerekeket a művészetek világába. A kötet ajánlóját Deme Edina, a Szépművészeti Múzeum múzeumpedagógusa írta, mi pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy tapasztalatai szerint milyen műalkotások hozzák leginkább lázba a gyerekeket, hogyan segíthet a szülő az alkotásban, és mit tehetünk, ha még a karantén alatt sem akarunk lemondani a művészetekről.

...

Szívünk rajta: a Műértő lett a hónap könyve

A Szívünk rajta havonta mutatja be azokat a gyerek- és ifjúsági könyveket, melyeket a program független zsűrije a legkiemelkedőbbeknek talál. Ebben a hónapban a Műértő lett a kiemelt kötet.

TAVASZI MARGÓ
...

Szántó Áron első regényében a bakonyi boszorkányok és a punk találkozik

Szántó Áron első regényében egy bakonyi zsákfalu hétköznapjai rémálommá válnak, még a buszvezető sem emberi lény.

...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.

Hírek
...

Díjazott olasz regény érkezik az X generáció felnövéstörténetéről

...

Dua Lipa Margaret Atwood nyomába lép

...

Jonathan Franzen bestselleréből Netfllix-sorozat készül Meryl Streeppel

...

Szentesi Éva új kötetében számot vet a gyásszal és a traumákkal

Olvass!
...

Hogyan kapcsolódott össze Spiró György életében a gyerekvállalás és a betiltás? Olvass bele a naplójába!

1986 egy sűrű év volt. A háttérben még dolgozik a szocialista cenzúra, de úton van már Spiró gyereke is. 

...

Egy diktatúra, ahol a mentális problémákat titokban kell tartani? - Olvass bele Juli Zeh regényébe!

Az egészség csak akkor jó, ha mérhető, szabályozható és objektív. Ez az egészségdiktatúra.

...

Ti méltók vagytok-e már megdögleni? – Olvass bele Fehér Renátó regényébe!

Te együtt tudsz érezni valakivel, aki merényletre készül?

A hét könyve
Kritika
Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát
Vida Kamilla: Nem tudok megbarátkozni a gondolattal, hogy lemondjunk a hazánkról

Vida Kamilla: Nem tudok megbarátkozni a gondolattal, hogy lemondjunk a hazánkról

Választásról, anyaságról és reményről beszélgettünk Vida Kamillával a Memento Parkban.