Egy gyereknek minden festmény érdekes, ami beindítja a fantáziáját

Egy gyereknek minden festmény érdekes, ami beindítja a fantáziáját

Áprilisban a Műértő lett a Szívünk rajta kiemelt könyve, amely játékosan, közérthetően és sok-sok képpel vezeti be a gyerekeket a művészetek világába. A kötet ajánlóját Deme Edina, a Szépművészeti Múzeum múzeumpedagógusa írta, mi pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy tapasztalatai szerint milyen műalkotások hozzák leginkább lázba a gyerekeket, hogyan segíthet a szülő az alkotásban, és mit tehetünk, ha még a karantén alatt sem akarunk lemondani a művészetekről.

Ruff Orsolya | 2020. április 30. |

A Műértő című kötet elsősorban arra tanít, hogy a művészet nemcsak kevesek kiváltsága, és már egészen korán elkezdhetjük bevezetni a gyerekeket ebbe a világba. Valójában hány éves kortól érdemes megismertetni a kicsiket a művészeti alkotásokkal, és mit tanácsolna a szülőknek, hogyan kezdjenek neki?

Minél előbb annál jobb, de arra is felhívom a figyelmet, hogy mindennek megvan a maga ideje. Nem véletlenül adok kitérő választ. Sok regény azért nem szólítja meg a fiatalokat, mert nem akkor kerül a kezükbe a könyv, amikor megértek rá (mert megértik már). Nemcsak a megfelelő életkor a fontos, hanem a gyermek érdeklődési köre és a személyisége is. Minden jó és hasznos, amit nem kell erőltetni. A firka, a rajz, a színezés, a gyurmázás mind-mind egy irányba mutat: a gyerekek szeretnek alkotni.

Műértő
Ford.: Till Katalin, HVG Könyvek, 2019, 96 oldal

A kötet ajánlójában azt írta, hogy mindenkiben rejtőzik egy művész - a nagy kérdés, hogyan lehet előcsalogatni. Mit javasolna azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke esetleg nem lelkesedik annyira a rajzolásért-festésért, milyen módszerekkel lehetne őket segíteni?

Erőltetni semmit sem érdemes. Ha a szülők a gyerekekkel együtt játszanak, rajzolnak, festenek, biztosan mindenki jól érzi magát. Utána már csak az kell, hogy legyen otthon papír, színes ceruza és minden, ami felkeltheti a gyerekek kreatív érdeklődését.

Múzeumpedagógusként mit tapasztal, melyek azok a műalkotások, amelyek a leginkább megmozgatják a gyerekek fantáziáját?

A gyerekek általában azokat a képeket szeretik a legjobban, amelyeken állatok vannak, vagy olyan alakok, amelyek mesefigurákra emlékeztetnek, vagy akiket valamilyen módon összefüggésbe tudnak hozni a mindennapi kis életükkel. Természetesen, szeretik a szép, élénk színeket is. Viszont nyitottak más fajta képekre is, minden festmény érdekes lehet számukra, ami beindítja a fantáziájukat.

Öt könyv, hogy ne kelljen lemondanunk a művészetekről karantén idején - Könyves magazin

A Műértő lett a Szívünk rajta kiemelt könyve áprilisban, amely közérthetően, sok-sok képpel vezeti be a gyerekeket a művészetek világába. A karantén miatt egyelőre zárva vannak a múzeumok, viszont szerencsére rengeteg olyan gyerekeknek szóló könyv van, amelyek szórakoztatva tanítanak a művészetekről. Ezekből gyűjtöttünk össze most ötöt.

A koronavírus-járvány miatt most a múzeumok is zárva vannak. De mit tanácsol azoknak, akik nem szeretnének így sem lemondani a művészetekről, ilyen esetben milyen alternatívát tudnak kínálni a múzeumok?

A múzeumpedagógusok egész évben azon dolgoznak, hogy minden generációt megszólítsanak. A családok különösen sok figyelmet szoktak kapni. Egy zárva lévő múzeumban sem áll meg a munka, hiszen a művészet szeretetét sokféle módon lehet átadni. A Szépművészeti Múzeumban például a „Művészet otthonról” című gyűjtőoldalon nagyon sok érdekes tartalom várja a család apraját-nagyját: színezők, különbségkeresők, játékos kvízek, kis képzeletbeli kiállítások, ajánlott olvasmányok, videók, online vásárlási lehetőségek és sok más. Érdemes a többi múzeum honlapjára is felmenni, mert minden múzeum próbálja megtartani a közönségét, ezért sok érdekes online tartalommal kedveskednek az érdeklődőknek.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A 70 éves Móra ezekkel a könyvekkel készült a virtuális könyvfesztiválra

Hetvenéves idén a Móra Kiadó, amely rengeteg kiadvánnyal és programmal készült az évfordulóra és a könyvfesztiválra, a járvány és a karantén miatt viszont újra kellett tervezniük mindent. Az olvasók viszont így sem maradnak könyvek nélkül, a kiadó most pedig elárulja, mire számíthatunk.

...

Öt könyv, hogy ne kelljen lemondanunk a művészetekről karantén idején

A karantén miatt egyelőre zárva vannak a múzeumok, viszont szerencsére rengeteg olyan gyerekeknek szóló könyv van, amelyek szórakoztatva tanítanak a művészetekről. Ezekből gyűjtöttünk össze most ötöt.

...

Internetre költözött a szörnyes kiállítás

A tervek szerint április közepén nyílt volna meg a D17 Gyermek- és Ifjúsági Galéria Én kicsi szörnyem. Szörnyek és képzeletbeli lények a magyar gyermekkönyvillusztrációban című kiállítása. A koronavírus-járvány miatt ez elmaradt, viszont a kiállítás képei online megtekinthetők.

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

Olvass!
...

Egy romantikus fantasy, ami még meg is nevettet – olvass bele William Goldman klasszikusába!

Egy kultikus fantasy új köntösben: részlet William Goldman klasszikusából!

...

A viszonzatlan szerelem néha kegyetlenné tesz: Olvass bele Narine Abgarjan első regényébe!

Mi történik, ha a nagyszájú barátnőd halálosan belezúg a frissen házasodott szomszéd fiatalemberbe? 

...

Te mit kérdeznél, ha telefonálhatnál a halott szeretteiddel? – Olvass bele I Szujon regényébe!

Csak egy telefonhívásba kerül, hogy minden kérdésedre választ kapj. Olvass bele!

Hírek
...

„Itt van velünk” – Nádasdy Ádám posztumusz életműdíjat kapott a Színházi Kritikusok Céhétől

...

Miért fontos a fantázia a túléléshez? Könyv jelent meg a képzelet titkairól

...

Ősszel érkezik magyarul R. F. Kuang eddigi legszemélyesebb könyve

...

Hamarosan érkezik Moskát Anita új regénye

...

Dua Lipa Portugáliában nyit könyvtárat betiltott és cenzúrázott könyvekkel

...

Dragomán György iráni fordítója: Nagyon válogatós és alapos vagyok a könyvválasztás során