A csoki megédesíti a meseolvasást
Promóció

A csoki megédesíti a meseolvasást

A gyerekek számára a meseolvasást talán csak egy dolog teheti jobbá: ha csokit ehetnek közben. Vagy legalábbis utána. Esetleg két fejezet között. Vagy egyáltalán, a csoki, mint lehetőség szóba jön. Persze a mesék és történetek világában édesség nélkül is élvezetes elmerülni. Ha egy gyerkőc megszereti az olvasást, a meséket, onnantól kezdve ő maga akar majd újra és újra megmártózni és nagyokat úszni a fantázia tengerében.

Promóció |

A mese fontossága a gyermeki fejlődés során

Azt minden figyelmes szülő és pedagógus tudja, hogy a gyermekek lelki-szellemi fejlődése során kiemelten fontosak a mesék, a kerek történetek.

Sőt már maga a mesehallgatás is rendkívül fontos a kisgyermekek életében – akinek sokat és jó történeteket mesélnek, nagyobb eséllyel válik könyvbarát ifjonccá majd felnőtté. Természetesen nem mindegy, hogy a gyermek a mesét milyen formában kapja meg!

Mindazon szakemberek, akik fejlődéslélektannal foglalkoznak, pontosan tudják, hogy kiemelten fontos a mese hallgatása az érzelmi és a szellemi fejlődése szempontjából. Ha van kísérő kép, az is jó, ha pedig egy igazi kézműves mesecsoki különlegességet majszolhat mellé, az az igazán tökéletes élmény!

Hogyan meséljünk a gyerekeknek?

A mese akkor az igazi, ha élő. Ezt ösztönösen érzi és tudja mindenki, legfeljebb felnőtt fejjel feledésbe merül – kivéve, ha valaki belegondol, milyen varázsa van annak, amikor összejön a barátai társaság egy közös ebédre, grillezésre, eseményre.

A gyermekek esetében még fokozottabb az igény az élő mesére, ezért az egyik legrosszabb megoldás az, ha csak leültetjük a TV, vagy egy Youtube csatorna elé, főként egyedül, hogy még a felmerülő kérdéseit se tudja senki megválaszolni!

A legjobb az, ha a szülők alkalmazkodnak a gyermekek életkorához és neméhez egyaránt – és olyan meséket mondanak, amelyeket a gyerekek igényelnek, mert a meséknek csak egy része kívánatos és előnyös a gyermekek fejlődése szempontjából.

Például a még nagyon kicsik nem tudják különválasztani a valóságot a mesétől. Nekik nem is az a fontos, hogy békés és barátságos, „biztonságos” legyen a mese, hanem hogy a jó elnyerje a jutalmát, a rossz a büntetését – helyére billenjen a világ, és közben kérdezhessen és válaszokat kapjon.

Mesepályázat segíti a gyerekek életét megédesíteni

Mi lehet annál is csodásabb egy gyermek számára, ha egy mese mellé még csokoládét is majszolhat? Talán az, ha az ő meséjét olvassák mások – és még ajándék csoki is jár érte!

A Harlequin csokik nem csak finomak, hanem most még játékra is hívnak: igazszívű mesemondók kerestetnek két bátor kalandor megsegítésére. Rubint Párduc úrhölgy és Senor Caramelo, a kíváncsi láma számtalan kalandban vesz részt – legyél Te is azok között, akik megírják a rövid mesét róluk.

Ha a zsűri a Tiédet találja a legjobbnak, rengeteg gyermek és felnőtt olvashatja majd, amikor kibont egy tábla Harlequin csokoládét - az mellett, hogy más remek nyeremények is várnak rád! A mesepályázat részleteit itt olvashatod. Amennyiben meseírás közben további édes inspirációt kerestek, akkor látogassatok el az oldalunkra, ahol sok finomság közül választhattok. 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Kiemeltek
...

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Mennyire jó ötlet, ha egy középiskolás osztály megnéz egy boncolást? Erről ír regényt Harag Anita. Podcast.

...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

Olvass!
...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!