Ezt senki nem mondta – Halász Rita: Anya vagyok és egy ember, aki meg fogja írni a második könyvét

A podcast legújabb epizódjának vendége Halász Rita, aki Mély levegő című könyvével 2021-ben elnyerte a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat. A beszélgetésben szóba kerül Halász íróvá válása, az anyaság és a könyvírás összeegyeztethetősége, valamint mantrák, amik nélkül talán sosem születik meg második könyve. (A sorozat korábbi epizódjainak beszélgetéseit is meghallgathatod, Tompa Andreáét itt, Tóth Krisztináét itt, Nádasdy Ádámét itt, Oltai Katáét itt, Dr. Benkovics Júliáét itt, Szabó T. Annáét és Dragomán Györgyét pedig itt találod.)

Hát én megérkeztem

Az epizód elején Ott Anna az íróvá válásról kérdezi vendégét. Halász Rita, aki korábban művészettörténészként dolgozott, elmeséli, hogy sokáig kifejezetten félt az írott szövegtől. Úgy érezte, sosem lehet elég felkészült, és nem értette, hogyan tudna valaha is szakmai tanulmányokat írni. „Valahogy azt az egyetemen nem tanultuk meg, hogy lehet hibázni” – mutat rá.

Éppen ezért a szépírás hatalmas felszabadulást jelentett számára: itt nem létezett ez a veszély, egy mondat leírása maga volt a szabadság. Persze léteznek szabályok, ezekhez azonban teljesen más kényszer és teljesen más félelmek kötődnek.

„Hirtelen azt éreztem, hogy ez az: megérkeztem”

– meséli.

Az epizódban szóba kerül még az első megjelenés felett érzett eufória, az íráshoz elengedhetetlen rugalmasság, a következő regény témája, és egy kulcsfontosságú szabály: ha a kisfiú alszik, az anya ír. 

A beszélgetést – és a korábbi epizódokat – megtalálod a Könyves Magazin podcast csatornáján.

Ha megosztanád gondolataid, kérdéseid, tapaszalataid, történeted a podcast sorozatban felmerülő témákkal kapcsolatban, írj nekünk az eztsenkinemmondta@konyvesmagazin.hu e-mail címre! 

Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! A sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító.

Támogatott tartalom.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Ezt senki nem mondta – Szabó T. Anna és Dragomán György: Azt terveztük, hogy szabad gyerekeket fogunk nevelni

Az Ez senki nem mondta! a gyerekvállalás és az alkotás kapcsolatáról szól. A podcast legújabb epizódjában Ott Anna Szabó T. Annával és Dragomán Györggyel beszélgetett.

...

Ezt senki nem mondta – Tompa Andrea: A szülőség egy óriási kaland

Új podcastunk címe Ezt senki nem mondta!, a meghívott írókkal Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról. Az első rész vendége Tompa Andrea.

...

Ezt senki nem mondta – Tóth Krisztina: Egy gyerek születése felborítja a ritmust

Új podcastunk címe Ezt senki nem mondta!, a meghívott írókkal Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról. A második rész vendége Tóth Krisztina.

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

...

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

...

Nádas Péter a totális figyelem és a roncsolt mondatok írója (Búcsú Bazsányi Sándorral)

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Kiemeltek
...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

...

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

Sandra Bullock és Nicole Kidman újra együtt: szeptember 10-én debütált a mozikban az Átkozott boszorkák 2. része!