„Lázadó lányok”: nem lázadtak, csak egyenlő jogokat akartak [Budapesti nők]

A szülőket, rokonokat évtizedekig az az ambíció fűtötte, hogy a család lánygyermekei jól tudjanak férjhez menni. Az úgynevezett jó parti ugyanis nemcsak az egyén életkilátásait javította, de a szűkebb környezetének (azaz a családnak) a felemelkedésével is járhatott. Az önállóságra törekvő nők a társadalom szemében sokáig „lázadó lányok” voltak, holott nem feltétlenül valami ellen lázadtak, hanem – például – az oktatásban és a munkában is valójában egyenlő jogokat és lehetőségeket követeltek maguknak. Követeléseik hosszú ideig mégis mintha süket fülekre találtak volna. Változást ezen a területen paradox módon az amúgy mérhetetlen pusztítással és fájdalommal járó háborúk hoztak el.

Az első nagy háború teljesen felborította az addigi társadalmi rendet: a férfiak ugyanis bevonultak katonának, a hátországban pedig a nők léptek a helyükbe. Egyszerre több szerepben kellett helytállniuk, hiszen sokszor egy személyben voltak családfők és kenyérkeresők, ami merőben új volt akkor még nekik - majd később a frontról hazaérkező férjeiknek is. Az első világháborút követően emiatt történt is némi visszarendeződés, viszont a nők akkor már nem feltétlenül akartak visszatérni a fakanál mellé. Tanulni, dolgozni akartak, esetleg világot látni, tapasztalni, önálló egzisztenciát kiépíteni, független döntéseket hozni.

Kistáska és konty

Ráadásul a szokatlan élethelyzetek szokatlan döntéseket is hoztak magukkal. A második világháború alatt sok nő ugyanis nem elégedett meg a passzív szereppel. Nem akartak mozdulatlanságba dermedni, és kívülről szemlélni az eseményeket. Tenni akartak, még ha ez azzal is járt, hogy a karrierjüket, a biztonságukat, vagy akár az életüket is tették kockára.

Ilyen lázadó lány volt Karig Sára, aki a Svéd Vöröskereszt munkatársaként a háború alatt embereket mentett, Tauber Klára (Nádas Péter édesanyja), aki hamis papírokat, röpcédulákat vitt a főváros egyik pontjából a másikba, vagy Dömötör Tekla, aki több társával együtt embereket bújtatott, iratokat hamisított. Volt, aki a kistáskájában, más a nagyra fésült kontyában csempészett olyasmit, ami másnak értéket jelentett. Nem rettentek meg, és bátran, leleményesen, a maguk módján küzdöttek azért, amiben hittek.

A Budapesti nők mai adásában Ruff Orsolya és Szeder Kata Czingel Szilvia néprajzkutató-kultúrantropológussal, Simonovics Ildikó művészettörténész-muzeológussal, Svégel Fanni etnográfussal és Szécsi Noémi íróval beszélgetnek a női lázadás mibenlétéről, lehetőségeiről, a bátor egyéni döntésekről.

Az irodalmi szövegrészletek Nagypál Gábor és Petrik Andrea tolmácsolásában hangzanak el. 

A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósult meg.

Címlapi kép: Fortepan / Lábatlan Polgármesteri Hivatal