- Bár a kötet a nyolcvanas évekbe visz vissza, Berta Ádám személyes nosztalgiája 1996-hoz kötődik, ami ugyanakkor nem szerepel ebben a könyvben ("ott már látszott a jövőben minden, ami azóta körülöttem megérkezett"). Szerinte a gyerekkora mindenkinek egyforma, vagy legalábbis az ember gyerekként nem lát rá azokra a különbségekre, amikben az élete eltér.
- A kötet hősének, Alapi Gergelynek a születési helye és évjárata megegyezik Bertáéval, így könnyű volt "ezt a laboratóriumot működtetni". Szerinte Szeged utána lett kipattintva, a nosztalgiát pedig a lerohadtsággal párosuló érzéssel azonosította.
- Berta szerint az egész lakótelepi miliőre az ember valahogy fekete-fehéren emlékszik vissza – egy behatároltabb világ volt ez, egy statikus képlet, amely a szereplők viselkedését is meghatározta.
- Az egyik szál egy válás története, és bár nagyon sok időrepesz fúródik a cselekménybe, itt alapvetően egy tízéves beszélővel van dolgunk, aki új iskolába kerül, és kénytelen újratanulni a saját helyét a világban.
- A könyv első mondata, hogy a fiú folyamatosan indiánregényeket olvas, ami aztán az összes valóságos történésben egy alcselekmény, a fiúban ugyanis felmerül, hogy ha egy történés egy indiánregénynek lenne a jelenete, akkor az indiánok és a sápadtarcúak morális kódexe vajon milyen viselkedést várna el.
- A kötet szerkezete kapcsán elhangzottak a mozaikosság és a filmszerűség kifejezések. Berta Ádám elmondta, hogy neki fontos volt, hogy a világ élethű legyen, ahogy az is, hogy az olvasó meg tudjon kapaszkodni ezekben a valóságdarabokban. Garaczi László könyveiből azt tanulta, hogyan lehet egyszerre több történetet elmesélni.
- Szerinte az elfojtás az oka annak, hogy a szereplője térben és időben is nagy ívet jár be, hiszen ameddig utazik, nem kezdődik el a feldolgozás.
- Hőse szét van hasadva (másképp beszél a hivatalban vagy a barátaival), túljátssza a különbségeket, de az emlékekben ott lapul a gyerekkori énje, ezért is fontosak ezek a részek.
- Berta Ádám használja a szockó jelzőt (például épületekre), de sokáig reflektálatlanul használta, míg csak rá nem jött, hogy Dél-Amerikában nagyon sok ilyen tárgy van. Amikor ott járt, akkor ezeket a tárgyakat nem egzotikusként látta, hanem például egy hasonló épületelem jutott eszébe Szarvasról. Szerinte létezik egy hamis azonosulás egy olyan szűkebb pátriához, aminek az univerzalitását az ember elfedi maga előtt, és valójában ezért tud speciálisan azonosulni vele.
A teljes beszélgetést itt lehet végighallgatni:
