Fotó: Valuska Gábor
Szeptember közepén jelent meg Závada Péter második verseskötete Mész címmel. Rendhagyó interjúnkban rokonait, barátait és költőtársait kértük meg, hogy kérdezzenek egyet tőle: célokról, felnőtté válásról, a lélek farigcsálásáról, az új kötetről és lopott mondatokról.
Rímből, ritmusból a szabadba. Quo vadis, Domine? Avagy, tudom, hogy nincs, de van benne slam poetry? És egyébként milyen érzés volt felnőtté válni a Mész megírása közben? (Pion István, költő, újságíró)
Hát, Pisti, nagyon máshová nem mehetek, mint a szabadban is el a falig, aztán legfeljebb vissza a formába. A slam poetry, vagy még inkább a spoken word az én fejemben nagyon tág fogalom. Bármi beleférhet. Akár a vers is. A Mész versei is. A szövegek előadhatóságát továbbra is fontos szempontként tartom számon. Tudod, én párhuzamosan írok rapet, verset és olykor slamet is. Mindegyik én vagyok. Tökéletesen megfér bennem egymás mellett a három műfaj, és érdekes módon az idő előrehaladtával egyre tisztábban elválnak egymástól. Jó volna persze, ha később tudnának egymásból inspirálódni is. Szerintem a Mészben nem sok slam van, hacsak nem a hétköznapi beszélt nyelvisége. A felnőtté válás meg hát, na. Azt hiszem elég korán, úgy kilenc-tíz éves koromban elkezdődött. Inkább csak a megszólalás módját kerestem, hogy hogyan beszéljen ki belőlem a felnőtt, aki már régóta ott lakik a gyerekben.
Závada Péter: Mész
Jelenkor Kiadó, 2015, 72 oldal, 1490 HUF
Honnan tudod, hogy egy vers – és itt most a sajátjaidra gondolok – jó, elég jó? Jó annyira, hogy egy kötetbe is bekerüljön?
(Dányi Kriszta / Morningdeer)
Az első szűrő mindig egy érzés. Hogy a szöveg hangulata, atmoszférája megfelel-e annak
a versképnek, amit elképzeltem. A második, hogy meg tudom-e magam lepni. Hogy elég izgalmas-e nyelvileg, képileg, szemantikailag. Ezután következik a teljes tanácstalanság állapota. Mire megírom, már annyiszor láttam, hogy szétolvasódik a szöveg, olyan közel kerülök hozzá, hogy nincs objektív rálátásom. Ekkor jönnek a barátok és végül a szerkesztő. A Mész verseit hármas, olykor négyes rostán szűrtem át. Először Simon Mártonnak, majd Dékány Dávidnak, Borsik Miklósnak és végül Lapis Józsefnek mutattam meg őket. Szerintem a szerkesztés legalább olyan fontos mozzanat, mint az írás.
Hogy látod, a lírában milyen viszonyban áll egymással a mesterség és a hagyomány, valamint a benső önkifejezési vágya? Te miként farigcsálod a lelked a versírás során?
(Lapis József, szerkesztő)
A hazai és nemzetközi lírai hagyománnyal, azt hiszem, inkább áttételes kapcsolatot ápolok. Átszűröm ugyan a szövegeimen azokat a tapasztalatokat, amiket a tanulmányaim vagy olvasmányaim során szerzek, de a konkrét elődök megidézése – néhány ritka példát leszámítva – nem jellemző a szövegeimre. Az emlékezés stratégiái nálam eléggé korlátozottak: csak ritkán emlékszem egész sorokra: sokkal inkább a hangulatuk, semmint szó szerinti szövegük ragad meg bennem, és így a versekbe való beemelésük sem magától értetődő. Mondhatjuk talán, hogy jelenleg az individuum, az én elbeszélése és az emögött rejlő pszichológiai drive-ok (horribile dictu, önterápia) többet nyomnak a latba, mint a hagyománytörténetbe való visszaíródás. A mesterség kérdése az Ahol megszakad esetében még aktívan foglalkoztatott, annál is inkább, mert akkoriban elengedhetetlennek éreztem a kötött formák és hagyományosabb beszédmódok elsajátítását. Pontatlanul fogalmazhatnék úgy is, hogy klasszicizáló szövegekkel kezdtem, de most a romantikus korszakomat élem.
Nagyon jó könyv a Mész, rengeteg fontos dolog történik meg benne, többek közt, bár szerintem mindenekelőtt, a vers beáldozása a saját költészetért, költői hangért. De nem dicsérek, kérdezek inkább. Kettőt, bár eléggé ikerkérdés: mi van-lesz ama késztetésekkel-képességekkel, ama hajdani, korábbi irállyal, amit ez a könyv szervesen, határozottan és jogosan „felülír”, illetve mennyire érzed ezt a beszédmódot tartósnak, hosszú távúnak, továbbá, s akkor már háromágú a kérdés, könnyebb vagy nehezebb lesz, ha, mondjuk, a következő kötetig vagy kötethez nem fogsz/tudsz/akarsz ennyire átépülni? (Parti Nagy Lajos, költő, író)
Lajos, írtam, mennyire örülök, hogy tetszik a könyv. És igen, ez a beszédmód valóban markánsan felülírja a korábbi törekvéseket. Ugyanakkor a formában írott, rímes, stílusukat tekintve olykor ironikus szövegek létjogosultsága az esetemben korántsem csökkent. Valamiért az elmúlt időben úgy alakult, hogy speciálisan a slam-, a rap- és a dalszövegekbe kanalizáltam azokat az energiákat, amelyek a korábbi „irályt” hozzák mozgásba, de ez legalább olyan fontos részét képezi a munkának, mint a vers. A versben, azt hiszem, mostanra a keresetlenség és az önfegyelem lett a két legfontosabb szempont. A szikár fogalmazás. Valahogy az élethelyzeteim alakulása is ezt támasztotta alá. Talán csak így válhattak alkalmassá rá a szövegek, hogy komolyabb terheket mozgassanak. Nem tudom. Szeretném, ha a következő könyvnél már nem kéne ekkorát váltani. Iszonyú energiaigényes.
A kötet szerkezetét nem ciklusok, hanem tagek adják. Mennyiben más a tagek szerinti, egymást részlegesen fedő címkefelhők mentén olvasni a könyvet, mint az első oldaltól lapozni az utolsóig? Mennyire működik ez papíron, hiperhivatkozások nélkül?
(Dékány Dávid, költő)
Ezt az olvasóknak kell majd megválaszolniuk. De az biztos, hogy a tagek egy lineáristól eltérő olvasási stratégiát tesznek lehetővé, és ezáltal megnyitják az értelmezést. Van egy horizontális és egy vertikális szerkezete a könyvnek (az utóbbit, amely a tagek mentén rajzolódik ki, elképzelhetjük egyfajta ágrajzként is). Persze, egy interaktív webes felületen bizonyára még jobban működnének. Tervben is van, hogy leprogramozunk egy néhány versből álló hiperhivatkozás-láncolatot, ahol a tagek kattinthatóak lenének.
Az Ahol megszakad és a Mész között a különbségek szembetűnőbbek. De mi a közös vonás – túl azon, hogy a szerző egyezik –, ami a két könyv verseinek folytonosságát adja? Sokáig kell keresni? (Borsik Miklós, költő)
Az Ahol megszakad néhány verséből (Csak addig, Klauzália, Konkáv) már vezetett út a Mész szövegeihez. Tehát nem teljesen előzmény nélküli például a szabadversekkel való kísérletezés. Ezen kívül az anya elvesztése, a gyász motívuma is összekapcsolja a két anyagot. Talán a szövegek alapjául szolgáló valós élmények és az emlékezés mint elsődleges szervezőelv is közös a két kötetben, noha az új anyag a személyesség felől inkább a tárgyiasság irányába mozdult el, tehát a Mészben ezek a valóságreferenciák reményeim szerint ravaszabban el lettek rejtve.
Mik a terveid és a várakozásaid az életben, a munkában, mit szeretnél tenni és megkapni, mit látnál szívesen megvalósulni, bekövetkezni, mi van a kívánatos jövődben? (Závada Pál, apa, író)
Drága Apukám, bíztam benned, hogy te teszed majd föl a legkönnyebb kérdést.
Azért próbálok összeszedetten válaszolni rá. Nagyon sok mindent szeretnék. Először is továbbtanulni, elvégezni még egy mastert, vagy felvételizni a PhD-képzésbe.
Külföldön egyetemre járni. Világot látni. Akár ki is költözni néhány hónapra vagy évre. Verset és drámát írni. Színházban dolgozni. Egy autót, amibe bármikor be lehet pattanni. Egy tágas nappalit, ahova délelőtt besüt a nap.
Honnan számít az ember szerzőtársnak? Szerinted hány mondatom szerepel a könyvben?
(Radnai Fruzsina, pszichológus)
Szia Fruzsi! Majdnem mindegyik versben van olyan mondat, amit tőled loptam. A szövegek kezdősorait sokszor spontán hallja meg az ember. Megtetszik egy kontextusából kiragadott félmondat, és máris kész a vershelyzet. Egyelőre még csak a múzsa szerepére tarthatsz igényt, a szerzőséghez komolyabb százalékok szükségesek.
Azt szeretném tudni, hogy ha van, akkor milyen előnyöd és/vagy hátrányod származik abból (magát az írást és a befogadást illetően is), hogy a kortárs költészetbe ismert és tapasztalt hiphopelőadóként kerültél be? (Süveg Márk Saiid, Akkezdet Phiai)
Ravasz kérdés. Rengeteg előnyöm és hátrányom is származott már belőle. És van, ahol az előny és a hátrány ugyanaz volt, tudniillik, hogy kilógok a sorból. Könnyen megjegyezhető vagyok miatta, de néha túl feltűnő is. Valamelyest egyéni, ugyanakkor kívülálló is. Szélsőségesen lázadó, majd felháborítóan konformista. Az az igazság, hogy a kamaszkor zenei lázadása eléggé felemésztette a forradalmi energiáimat, így a versben néhány éve inkább a megnyugvást kerestem. Ezért is fordultam a klasszikusabb formák felé. Nem olyan egészségesen nagyképűen és magabiztosan érkeztem a költészetbe, mint egykor a rapbe. (Bár az is igaz, hogy ott sokkal kevesebben voltak a figyelemreméltó hazai elődök és kortársak.) Egyértelmű előny azonban a szövegekkel szerzett majd tizenöt éves tapasztalat. És azt, hogy csupán néhány év leforgása alatt egy masszív olvasói bázisra tehettem szert, szintén a rapnek köszönhetem. A versek beszédmódjában egyelőre kevéssé tudtam kamatoztatni a rapben tanultakat, illetve inkább a slam- és a dalszövegekbe nyílik belőle átjárás, de a jövőben még ez is változhat. Szóval hálás vagyok neki, mert egyre inkább úgy tűnik, hogy a hátrányokból is előnyök válnak.
Milyen szempontok alapján adod a verscímeket? Változott-e az Ahol megszakad óta? Volt-e olyan vers, aminek megváltoztattad a címét, vagy aminek nagyon nehezen találtál címet, vagy aminek több címe van (esetleg titkos címe). Egyáltalán, mennyire fontos számodra a cím? (Kemény Zsófi, költő, író)
Leszoktam például az idegen szavakról. Féltem, hogy modoroskodóak. Mostanában
a „frazémakiemelős” (Mostantól fehér, Ágyból, rádión) módszert is ritkábban használom, mert úgy látom, hogy a fiatalok körében túlságosan divatossá vált. Jelenleg a számozott címeknél ragadtam le, de ezek sem mondhatók túl egyedinek. Azt hiszem, célravezető,
ha a kötet koncepciója határozza meg a címeket. Fontos, hogy egyediek legyenek, és adjanak valamit hozzá a vershez.
Mondj egy zenét, egy filmet, egy könyvet és egy (bármilyen személyes – akár színházi, akár utcán sétálós) élményt, ami döntő hatással volt rád a kötet írása közben. Ami annyira „betalált”, hogy…
(Simon Márton, költő)
A szokásos, közösen rótt körök a hetedik kerületben, a foghíjtelkek és építkezések.
Vagy amikor visszamentünk a József Attila utca 1.-be, a régi lakásba, és lefotóztuk a befalazott ajtót. Aztán a dzsúdószövetség kétajtós szekrénye ránk förmedt, hogy azonnal takarodjunk, ha nem itt lakunk. Utána fölsétáltunk a Várba, és benéztünk Tandori ablakán.
A Lanzarote szigetén tett utazás. Kool A.D. feat Lakutis: Owlsley, Jan Fabre és Romeo Castellucci rendezései (pl. Az arc fogalma Isten fiában), Joyce, Krasznahorkai, Krusovszky, pszichoterápia.
A cikk eredetileg a Könyves magazin őszi számában jelent meg.
