Objektív líra, mértani pontosság, hűvös távolságtartás és megingathatatlan erkölcs: ezek az eposzi jelzői a 20. századi magyar irodalom egyik legfontosabb költőjének, a 95 éve ezen a napon született Nemes Nagy Ágnesnek. A kemény, szikár felszín alatt egy végletekig érzékeny női lélek lakozott, aki szubjektív, alanyi verseket is írt. A Jelenkor Kiadó gondozásában nemrég megjelent az Összegyűjtött versek, a Nemes Nagy-líra gyűjteményes kötete, amelyben a költő teljes életműve szerepel, köztük közel száz, eddig kiadatlan verssel.
- Nemes Nagy Ágnes addig ismeretlen, visszatartott verseit először a volt férj, Lengyel Balázs adta ki 1995-ben, négy évvel a költő halála után.
- A Ferencz Győző által szerkesztett új kiadvány azonban még teljesebb képet ad az életműről, hiszen közel száz olyan verset tartalmaz, amelyek korábban sehol nem jelentek meg.
- A könyv eredeti formában közli A Föld emlékeit, valamint a költő életében megjelent, de ebbe a kötetbe fel nem vett verseket.
- Közreadja továbbá a jelenleg ismert kéziratos vershagyaték teljes anyagát, illetve összes gyerekversét.
- A versekhez készült jegyzetek a keltezés adatai mellett közlik a kéziratokban fennmaradt szövegváltozatokat is.
- Az Összegyűjtött versek tehát – néhány diákkori zsengétől eltekintve – tartalmazza az összes olyan verset, amelyet bizonyíthatóan Nemes Nagy Ágnes írt.
- Nemes Nagy Ágnes az egyetlen magyar költőnő, akivel középiskolás tanulmányaink során megismerkedhetünk. Valószínűleg nagyon megsértődne, ha tudná, hogy költőnőnek nevezzük, mint ahogy a valóságban is megviselte, amikor egy kritikus könnyelműen ezzel a definícióval illette. Ács Margit így emlékszik az esetre, ami 1975 szilveszterén történt Lator Lászlóéknál:
Lengyel Balázs a háttérben tudomásunkra hozta, hogy Ágnes napok óta nagyon rossz állapotban van, sokat sír, mert kiborította egy kritika. Ha jól emlékszem, az a kritika az ÉS-ben jelent meg, amelynek Balázs állandó munkatársa volt, s a kritikus hangvételét jellemzendő csak annyit, hogy N. N. Á.-t »költőnőnk«-nek aposztrofálta. (...) Máig tart a megdöbbenés: Ágnes egy link, felületes elménckedés miatt napokig sírt! Ha egy nő tehetséges, fel kell készülnie rá, hogy vagy azt fogják rásütni: frigid, vagy azt, hogy fehérmájú – és én hozzátettem akkori újabb tapasztalatokkal: vagy hogy leszbikus.
Nemes Nagy egész életében igyekezett kitörni a költőnőszerepből, nem külön kategóriában akart versenyezni, hanem magától értetődően ott lenni a költészet élvonalában, a legek közt. Nem múzsaként, nem Lengyel Balázs feleségeként, nem szoborszépségű szőke nőként, hanem költőként. Ezért küzdött mindvégig egy olyan politikai és társadalmi berendezkedésben, amikor nemcsak a női, hanem a férfi költőknek is nehéz soruk volt.
„Nem lehet magas sarkú cipőben irodalmi sétákat folytatni”
Az idézet Szerb Antaltól származik, és legelső találkozásukkor hangzott el, ahol Nemes Nagy olyan nyaktörően magas sarkú cipőben jelent meg, amiben járni is alig tudott. Pedig az alig tizennyolc éves lány csak csinos akart lenni, amikor az általa leginkább kedvelt prózaíróval találkozik. Ekkor még nem volt önbizalma, nem is merte elküldeni a verseit a Nyugatnak, mert félt, hogy úgysem találnák őket elég jónak. Csak Szerb Antalnál próbálkozott, aki jóságosan a szárnyai alá vette a fiatal lányt: művészbarátságuk egészen 1944-ig, Szerb elhurcoltatásáig tartott.
Összegyűjtött versek - Közel 100 kiadatlan verssel
Jelenkor, 2016, 783 oldal, 4999 HUF
Ez az atyai dorgálás segített abban, hogy Nemes Nagy egy életre megtanulja, ha a verseivel akar érvényesülni az irodalomban, nem használhatja eszközként a szépségét. Csakhogy nem szépnek lenni egy karcsú, magas, szőke nő esetében nem is olyan egyszerű feladat. Nem is sikerülhetett maradéktalanul: Nemes Nagyba hosszabb-rövidebb időre szinte valamennyi férfi pályatársa beleszeretett. Pilinszky János még feleségül is kérte, annak ellenére, hogy Nemes Nagy abban az időben már házas volt.
Későbbi férjének, Lengyel Balázsnak is a külseje tetszett meg először, ám csak akkor szeretett bele, amikor első közös sétájuk alkalmával Nemes Nagy elszavalta neki a verseit. A lány is belehabarodott az akkor még a jogász, később azonban az irodalmár pályát választó fiúba: még a vőlegényét is otthagyta a kedvéért, és hozzáment feleségül. Közös életük a viszontagságokat sem nélkülözte. Házasságkötésükkor már javában tartott a második világháború: az esküvőt Lengyel egyik katonai szabadsága alatt tartották meg. Nemes Nagy bátran viselte magát a nehéz időkben: mikor 1945-ben hírét vette, hogy Lengyel Debrecenben hadifogoly, egy vonat tetejére kapaszkodva utazott el hozzá, hogy minél hamarabb láthassa.
A háború után a nyugalom rövid időszaka következett: a Lengyel házaspár és a társaságukba tartozó írók, költők (Vas István, Kormos István, Pilinszky) 1946-ban megalapították az Újholdat, amelyet a Nyugat, azon belül is elsősorban Babits Mihály szellemi örökösének tartottak. A „hároméves irodalom” virágzó korszaka után azonban jött az újabb sokk: a kommunista hatalomátvétel. Ahogy a fasizmustól, Nemes Nagyék az új rendszertől is élesen elhatárolódtak, amiből elég sok kellemetlenségük származott. Előfordult, hogy hajnali kettőkor csöngetett be hozzájuk a Magyar Írószövetség futára: három napon belül ódát várnak Nemes Nagytól Rákosi tiszteletére. Alapvetően mégis inkább az volt a jellemző, hogy a hivatalos irodalom teljesen hanyagolta az újholdasokat: hosszú évekig nem is jelenhetett meg tőlük semmi. Nemes Nagy Ágnes is többnyire versfordításokból és – Weöres Sándorhoz hasonlóan – gyerekversek írásából tartotta fenn magát.
Könyves Magazin 2016/5.
LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2016, 76 oldal, 490 HUF vagy 5 pont + 199 HUF
Lengyel Balázs a forradalomban való tevékenységéért 1956-ban börtönbe került. Ekkor már egy ideje viszonyt folytatott egy másik nővel, ezért szabadulása után közös barátnőjükkel, Szabó Magdával üzente meg Ágnesnek, hogy nem megy vissza hozzá, válni akar. Lengyel Balázs hamarosan újranősült, Nemes Nagynak soha többé nem lett senkije:
Mindig is boldog szerelemben kívántam élni, eltéphetetlen kötelékben... A boldog szerelem létfeltétel és munkafeltétel, mint a kenyér, a toll, a szabadság. A boldogtalan szerelem nem szakmám. Ki nem állhatom az úgynevezett szerelmi bonyodalmakat. Én a tökéletes, a sírig tartó szerelemről hiszem azt, hogy reménytelen – ennél alább nem adhatom.
Lelki tények jelei
Az évek múlásával a rendszer szigora egyre lazult. Nemes Nagy 1957-től újra publikálhatott, és – bár a hivatalos kultúrpolitikától mindvégig távol tartotta magát – az 1970-es és 1980-as évekre a magyar irodalmi élet meghatározó személyisége lett. Ekkoriban már utazhatott is: számos külföldi irodalmi eseményen képviselte hazánkat, sőt, 1979-ben négy hónapot tölthetett Iowában az egyetem nemzetközi írótáborában is.
Lengyel Balázzsal, akivel végig baráti viszonyt ápolt, 1986-ban újraindította az Újholdat, félévente megjelenő évkönyv formájában. A kötetekben nemzedéktől függetlenül bárki publikálhatott, aki azonosulni tudott az Újhold eszméivel, és írása megütötte az elvárt színvonalat.
Nemes Nagy Ágnes 1991-es halálakor már a magyar irodalom kikerülhetetlen alakjaként, a huszadik század egyik legfontosabb magyar költőjeként tartották számon. A magyar irodalomban kevés az olyan tudatosan felépített lírai életmű, mint az övé. Egész életében azért küzdött, hogy ne fizikai szépsége, hanem szellemi teljesítménye miatt emlékezzenek rá – ebben a törekvésében egészen odáig ment, hogy egy ízben csaknem az összes fiatalkori fotóját elégette. Hasonlóan könyörtelenül bánt írásaival is, ezért ifjúkori szerelmes verseit, szerelemről írt esszéit részben megsemmisítette, részben az asztalfiók mélyére száműzte, mert semmiképpen sem akarta, hogy ezekkel azonosítsák. Köteteit mindig mértani pontossággal szerkesztette meg, általában egyszerre tartalmazták régi és új verseit is. Életében megjelent utolsó kötetét, A Föld emlékeit tekinthetjük lírai örökségének, amelyben megtalálható minden Nemes Nagy által a nyilvánosságnak szánt vers. A kötet legtöbb költeménye megfelel a tárgyias költészet eszményének, melyet többek között maga a költő dolgozott ki:
Az objektív líra képei, tárgyai (…) nem díszítők vagy szemléltetők, nem is jelképezők, hanem a másképp elmondhatatlan közlés elemei. Olyan lelki tények jelei, amelyek más módszerrel ábrázolhatatlanok. Minden tárgy valami más helyett van itt, egy benső jelenség jelcsoportjaként, mert még leginkább ez – a tárgyi megfelelő – képes hordozni, szuggerálni a más módon kifejezhetetlent. Az objektív líra minősége természetesen a szuggesztió erején múlik.
Az objektív költő maszkja mögött végig ott rejtőzött a hús-vér nő, akinek fájt a mellőzés, a férjétől való elválás, a különféle betegségek, az öregedés és a halál közelsége, és aki ezeket a tapasztalatokat egy kvázi lírai naplóban folyamatosan meg is örökítette. Ezeket a verseket soha nem szánta kiadásra: egyrészt túl személyesnek érezte őket, másrészt nem akarta megbontani a képet, amelyet hosszú évek munkájával felépített magáról. A szövegek szubjektívek, alanyiak, gyakran szólnak mindennapi eseményekről, visszatérő elemük a testiség. Nem sterilek, nem tárgyilagosak: egy végletekig érzékeny lírai én fejezi ki bennük aktuális érzéseit, szorongásait. Bár beszédmódjuk, versfelfogásuk éppen ellentétes a tárgyias versekével, ugyanazon a félreismerhetetlen, csak Nemes Nagyra jellemző hangon szólalnak meg.
Rettentő ez az objektivitás.
Ez a kötél-rend, ez a láthatatlan
célzás-csomó, bujkálás a szavakban,
ez a temérdek hallgatási érdem.
Megfojt ez a szemérem.
A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2015/5. számában jelent meg.
